Érdekes közösségi tér az egyetemi kollégium. Egyesek csak azért mennek oda, mert olcsóbb, mint albérlet, lakni pedig kell valahol. Mások azért mennek oda, mert elméletileg több embert ismerhetnek meg, és mindig van valami buli, ha ahhoz van kedved.
Harmadik éve vagyok kollégista, és már minden típusú szintem laktam. Az első szint a hamvas elsőéves lelkemnek elég durva volt. A híres-hírhedt "ánegyedik"-en minden napos volt a folyosón sikonyálás, üvöltés, teszkós kocsival rallyzás és majdnem havonta-kéthavonta betörték az üveget az ajtón vagy az ablakon. Röviden szólva tiszta állatkert volt. Már csak a majom-mekegés és az oroszlánbőgés hiányzott.
Következő évben már a C épületben laktam, ami jóval konfortosabb volt, viszont a buli szót még hírből sem ismerték. Azon a folyosón konkrétan még azt is meghallottad volna, ha egy tűt leejtenek. Ja, és egyetlen egy fiúszoba volt a szinten.
Azt el kell ismernem, hogy egyik évben sem volt bennem annyi, hogy kiüljek a társalgóba, vagy a folyosóra a bagósokhoz dumálni.Egyik szinten sem ismertem igazán senkit, 3 csoporttásnőmet leszámítva. Voltak, akikkel rendszeresen köszöntek, én meg visszaköszöntem, és csak látásból ismertem őket, néhánnyal még az utcán is köszöntünk egymásnak. Tavaly a "cémásodikon" mint már említettem 3 srácot leszámítva csak csajok voltak, azok sem épp a bulizósabb fajtából, ugyhogy leginkább a "céelsőre" jártunk le tévézni, vizipipázni.
Idén aztán elhatároztam, hogy kiélvezem ezt az évet, és végre meg akarom ismertni a szinttársakat. Ez az elhatározás annak köszönhető, hogy még beköltözéskor elcsöveztem fél napot kedves öcsémnél a Jakabhegyiben. Remek volt a hangulat, mert mindenki ismert náluk mindenkit, egymás nyakába borultak, és már a héten megtartandó szintbulikról beszéltek. Nagyon megirigyeltem, hogy mindenki névről ismeri egymást, és hogy milyen jó a hangulat. Aztán beköltöztem a C elsőre, (fő a változatosság) és legnagyobb meglepetésemre senki nem volt a tavalyi arcok közül. Tele lett elsőssel. Volt egy ismerkedős szintbuli, mint minden évben, én nem mentem, mint minden évben, és a fél tízre meghírdetett időpont helyett már hétkor tele volt a társalgó és matt részeg volt a társaság....-mint minden évben. Szóval nem sok kedvem volt kimenni, inkább elkezdtem önsajnálni magam, hogy nesze neked nagy tervek, ez az év sem lesz ilyen szempontból más, mint a többi. Ráadásul az emberek, főleg a srácok, pár kivételtől eltekintve tahóbbak voltak, mint valaha. Nemhogy elvárták volna, hogy a lányok, akik ráadásul idősebbek is, előre köszönjenek, hanem rendszeresen dzsemborit tartottak a folyosó közepén, és fel voltak háborodva, ha át akarták közöttük menni. Aztán végső elkeseredésemben szóltam a szobatársnőmnek, hogy üljünk ki a folyósóra vizipipázni. Mit ad isten, amikor már kellemesen elterjedt a folyosón az almás dohány illata, mint vérszagra az éji vad, megjelentek sorban a srácok, hogy ugyan milyen dohányt szívunk. Többen megjegyezték, hogy még csak nem is láttak minket a szinten. Pedig nem vagyunk láthatatlanok, csak épp nem akartuk magunkat leinni elsőévesekkel. A héten két éjszaka voltunk kint és dumáltunk hajnalig. Már tervezzük a következő partikat, és azt hiszem végre sikerült azt elérnem a szobatársnőmmel együtt, hogy ne nézzenek a szinten levegőnek minket. Legalábbis az a pár ember biztosan nem.
Hogy miért ajánlanám mindenkinek?
Mert mielőtt kollégista lettem nem nyitottam senki felé, és az istenért nem beszélgettem volna ismeretlen arcokkal.
Aztán kevésbé gátlásossá is váltam, ugyanis egy függöny nélküli zuhanyzóban vagy levetkőzöl a többiek előtt, vagy koszos maradsz. És természetesen az élmények sem utolsóak, amit egy két-három fős albérletben nem nagyon tapasztal meg az ember.
Egyszóval jelenlegi és jövendőbeli egyetemisták irány a kollégium:D
Harmadik éve vagyok kollégista, és már minden típusú szintem laktam. Az első szint a hamvas elsőéves lelkemnek elég durva volt. A híres-hírhedt "ánegyedik"-en minden napos volt a folyosón sikonyálás, üvöltés, teszkós kocsival rallyzás és majdnem havonta-kéthavonta betörték az üveget az ajtón vagy az ablakon. Röviden szólva tiszta állatkert volt. Már csak a majom-mekegés és az oroszlánbőgés hiányzott.
Következő évben már a C épületben laktam, ami jóval konfortosabb volt, viszont a buli szót még hírből sem ismerték. Azon a folyosón konkrétan még azt is meghallottad volna, ha egy tűt leejtenek. Ja, és egyetlen egy fiúszoba volt a szinten.
Azt el kell ismernem, hogy egyik évben sem volt bennem annyi, hogy kiüljek a társalgóba, vagy a folyosóra a bagósokhoz dumálni.Egyik szinten sem ismertem igazán senkit, 3 csoporttásnőmet leszámítva. Voltak, akikkel rendszeresen köszöntek, én meg visszaköszöntem, és csak látásból ismertem őket, néhánnyal még az utcán is köszöntünk egymásnak. Tavaly a "cémásodikon" mint már említettem 3 srácot leszámítva csak csajok voltak, azok sem épp a bulizósabb fajtából, ugyhogy leginkább a "céelsőre" jártunk le tévézni, vizipipázni.
Idén aztán elhatároztam, hogy kiélvezem ezt az évet, és végre meg akarom ismertni a szinttársakat. Ez az elhatározás annak köszönhető, hogy még beköltözéskor elcsöveztem fél napot kedves öcsémnél a Jakabhegyiben. Remek volt a hangulat, mert mindenki ismert náluk mindenkit, egymás nyakába borultak, és már a héten megtartandó szintbulikról beszéltek. Nagyon megirigyeltem, hogy mindenki névről ismeri egymást, és hogy milyen jó a hangulat. Aztán beköltöztem a C elsőre, (fő a változatosság) és legnagyobb meglepetésemre senki nem volt a tavalyi arcok közül. Tele lett elsőssel. Volt egy ismerkedős szintbuli, mint minden évben, én nem mentem, mint minden évben, és a fél tízre meghírdetett időpont helyett már hétkor tele volt a társalgó és matt részeg volt a társaság....-mint minden évben. Szóval nem sok kedvem volt kimenni, inkább elkezdtem önsajnálni magam, hogy nesze neked nagy tervek, ez az év sem lesz ilyen szempontból más, mint a többi. Ráadásul az emberek, főleg a srácok, pár kivételtől eltekintve tahóbbak voltak, mint valaha. Nemhogy elvárták volna, hogy a lányok, akik ráadásul idősebbek is, előre köszönjenek, hanem rendszeresen dzsemborit tartottak a folyosó közepén, és fel voltak háborodva, ha át akarták közöttük menni. Aztán végső elkeseredésemben szóltam a szobatársnőmnek, hogy üljünk ki a folyósóra vizipipázni. Mit ad isten, amikor már kellemesen elterjedt a folyosón az almás dohány illata, mint vérszagra az éji vad, megjelentek sorban a srácok, hogy ugyan milyen dohányt szívunk. Többen megjegyezték, hogy még csak nem is láttak minket a szinten. Pedig nem vagyunk láthatatlanok, csak épp nem akartuk magunkat leinni elsőévesekkel. A héten két éjszaka voltunk kint és dumáltunk hajnalig. Már tervezzük a következő partikat, és azt hiszem végre sikerült azt elérnem a szobatársnőmmel együtt, hogy ne nézzenek a szinten levegőnek minket. Legalábbis az a pár ember biztosan nem.
Hogy miért ajánlanám mindenkinek?
Mert mielőtt kollégista lettem nem nyitottam senki felé, és az istenért nem beszélgettem volna ismeretlen arcokkal.
Aztán kevésbé gátlásossá is váltam, ugyanis egy függöny nélküli zuhanyzóban vagy levetkőzöl a többiek előtt, vagy koszos maradsz. És természetesen az élmények sem utolsóak, amit egy két-három fős albérletben nem nagyon tapasztal meg az ember.
Egyszóval jelenlegi és jövendőbeli egyetemisták irány a kollégium:D
Megjegyzések