Igen, Strasbourgból jelentkezem, ide tettem át a székhelyem egészen csütörtökig.
Saját képekkel gazdagítani akkor fogom az irományom, amikor hazaérek.
Tegnap reggel fél nyolckor volt a tervezett indulás,. De csak tervezett volt, mert apám 9kor jött meg értem. Milyen jó, hogy én már fél 7kor felkeltem:S
Szóval amikor elindultunk még megmosattuk az autót, mert túl sok bogár vigyorgott a szélvédőn. Mondanom sem kell, amint felértünk az autópályára, a bogarak visszatértek. Budapest felé mentünk, majd Hegyeshalomnál mentünk át osztrák földre. Számomra kicsit furcsa volt, hogy a határátkelőhely teljesen üres, ugyanis én még akkor voltam utoljára külföldön, amikor még nem volt Schengen.
Ausztriában tetszett a legjobban a vidék az autópálya mellett. Gyönyörű tájak voltak, és minden pihenőben kultúrált WC és sehol szemét. Mint előttem sokan, én is megjegyzem, hogy valamit nagyon elrontottunk.Nálunk a WCk minimum körbe lennének hugyozva, itt olyan tip-top volt minden, hogy teljesen furcsán éreztem magam. A másik az, hogy minden tiszta high-tech volt. A WC akkor öblített, amikor bementél, meg amikor kiléptél az ajtón, a csap és a kéztörlő érintésérzékelős volt. Az elveszettség-érzés befigyelt, és ilyet még hivatalokban sem láttam, nemhogy egy útszéli WC-ben. De ennyit az illemhelyekről:)
Volt egy két dolog, amit viszont nem nagyon értettem az osztrák tesóknál. Például az autópálya mellett itt-ott elszórva műanyag tehenek legelésztek.Volt bugyirózsaszín, rendes tehénszínű, és színes- pöttyös is. Ezek funkcióit nem nagyon vágtam, rám leginkább a frászt hozták.
A másik, amit nem bírtam felfogni, hogy mi végre, az a Landzeit nevezetű autópálya melletti étteremhálózat marketingje. Nagyon kellemes maga a pihenő, nevéhez hűen teljesen vidéki parasztjellege van. Viszont nem tudtam összehozni, hogy a limonádé mellé milyen megfontolásból adtak tengeri kagylókból fűzött nyakláncot ajándéknak. Egyébként nagyon szép, hordani is fogom:)
Az út mentén elhelyezkedő szélerőművek voltak a kedvenceim, engem egyszerűen elbűvölnek a komótos forgásuk. Itt jegyezném meg, hogy köszönet a Petőfi Rádiónak a zenei aláfestésért, már ameddig tudtuk még fogni:)
Németország volt a leghosszabb uti szakaszunk, és feleannyira, sőt negyedannyira nem volt szép, mint Ausztria. A mosdókra visszatérve, ezek már inkább megközelítették a magyarországi állapotokat, de a hájtek azért itt is befigyelt.
Egészen Sinsheimig 180-al tudtunk teperni,ott megálltunk egy Benzinkútnál, amit elég rosszul tettünk. Olyan masszív dugó volt, hogy még. Karlsruhe után megint egész jól tudtunk jönni.
Strasbourgba érve a városban valahol rossz felé fordoltunk, úgyhogy bekeveredtünk valami kör alakú parkolózónába, ahol 3 kör megtétele után találtuk meg sortie-t, azaz a kijáratot. Végül fél 11re értünk a szállodához, a Hotel aux trois Roses-hoz.
A szálló két csillagos kis csoda, a szobánk erkélyes, rálátni az útra és a csatornára. A tulaj egy édespofa, tipikus francia, nagyon jó vendéglátós. Összemossa a franciát és az angolt, szóval nem mindig vágom, mit akar, de egy mosoly általában elintéz itt mindent:) A legjobban az jön be, hogy itt mademoiselle vagyok, nem suna, csaj és hasonló szép magyar jelzők...:S:D:D
A szállodás és a többiek is nagyon szépen beszélnek franciául, ami felüdülés, mert az MCM-en meg a többi tv adón borzalmasan hrácsolnak.
Az itteniek azt a szép dallamos franciát beszélik.
A szívás akkor kezdődött, amikor rájöttem, hogy a fürdőszobai pakkomat otthonhagytam. Se
tusfürdő, se fogkefe, se sampon. Az életmentő a Glamouromból előkerülő termékminta volt, amivel a hajamat meg tudtam mosni, tusfürdőként meg kellett elégednem a szállodai szagtalan valamivel...Miután kiszálltam a kádból jöttem rá, hogy hajkefét sem hoztam, ami egy újabb elég erős csapás volt. A bőrönd ezúttal is adott a kezembe egy mentőövet, kedves nővérem valszeg bent hagyott egy választék fésűcskét, amivel úgy félórányi küszködés után sikerült is a hajamat kibontani:) A fésű húzta a rövidebbet...kitörtem pár fogát.Ma reggel szokásomhoz híven sikerült elaludnom, és bár apám elhúzta a függönyt és benyomta a tévét, én úgy gondoltam korán van még, és a fejemre húzott takaróval aludtam tovább. Mivel a telefonom sikeresen lemerült(nem tudom mi a szar van vele, vadiúj de kétnaponta kell töltenem...) nem is ébresztett. Végül negyed kilenckor eszméltem, amikor apám kijött a zuhanyzóból.
Nem baj, nagy gyakorlatom van az öt perc alatt elkészülésből, felkapkodtam a dolgaim ,vágtam egy gyors sminket, és 3/4 kilenckor már lent reggeliztünk.
Itt kezdődik az utazáson kívül a másik dolog, ami miatt a (tor)túra kifejezés megjelenik a címben, mégpedig a politikusokkal jópofizás. Egész rendes emberekből áll a delegáció nem azt mondom, de azért mégis...
Azért tudtam nekik én is újat mondani. Mikor érdeklődtek, hogy mégis mit tanulok (kedves andramókusok most figyeljetek), megmondtam, hogy andragógiát. A reakció a szokásos volt: értetlen ábrázatok, és elkerekedett szájak. Ilyenkor mindig vigyorgok egy sort, és hagyom hadd érezzék magukat az emberek teljesen idiótának, és csak utána mondom meg, hogy felnőttképzés és emberi erőforrás-fejlesztés.
Reggeli után kisbusszal jöttünk ide az Európa Tanács épületébe, ahonnan krónikámat gépelem. Igazán impozáns épület, és belülről sem piskóta.
Ittunk egy kávét meg ettem a csokis croissant, ami igazán isteni volt.
Egyelőre ennyi voltam, holnap ha lehetséges, megpróbálok újra jelentkezni.
Még egy kép ide a végére a szállodáról és a szálloda helyéről:
Megjegyzések