Igen, megint bent vagyok a magyar ellenzék irodájában, de ha szerencsém van, akkor csak délig.(3/4 2-nem volt szerencsém) Tegnap még jó sokáig,nagyjából fél 4-4ig voltunk itt.
2 óra felé lementünk a kantinba, oda is az önkiszolgálós részébe. Én spagetti carbonarat kértem, ami hihetetlen masszív volt. A francia pasi, aki adagolta a kaját, belenyomott a tányéromba két hatalmas adagnyi tésztát. Kérdezte elég lesz-e.(nem tudom, hogy értettem meg, mert ezek itt csak fransziául makognak)Mondom Oui, jó lesz. (mint később kiderült mélytányérba adta, szóval rohadt sok volt)Következő kérdés, hogy parmezánt vagy ementálit kérek rá. Mondom ementáli. Érthetően mondtam, szóval nem tudom milyen megfontolásból terítette be a tésztámat undi parmezánnal, de azt tette. Ha tudok franciául morogtam volna pár keresetlen szót a jó édes anyukájáról, mert utálom a parmezánt, ráadásul több volt a parmezán a tésztámon mint maga a szósz. Apu meg a Marci (kettőből a fiatalabbik) elbeszélgettek, amire nem nagyon figyeltem, mert a tésztámmal meg valami förmedvény levesnek mondott valamivel küzdöttem. A gyömölcssalimból sikerült az asztalra meg a Marcira is juttatnom, akitől vörös fejjel kértem elnézést. Mondtam neki, hogy bocsika, szabadságszerető az ananászdarabkám. Ez oldotta is a hangulatot, úgyhogy nem éreztem magam teljesen idiótának.
Hazafelé gyalogoltunk. Hihetetlen gyönyörűek a polgári házak, csináltam rengeteg képet, majd feltöltöm. A csatorna mentén végig a klasszicistától a barokkig, a szecessziótól a bauhausig minden stílusú ház fellelhető. Bele sem merek gondolni, milyen istentelen drágák lehetnek a házak. A cipőm sikeresen pürévé törte a lábujjaimat, mivel kb 3 nappal az indulásom előtt derült ki, hogy vasárnap indulunk, ennél fogva minden cuccom Pécsen maradt, a kényelmes topánjaimtól elkezdve a dorkómig mindenem. Ezért egy kínaiban vásárolt csinosabb, ámde kevésbé konfortos topánban 
voltam.
Mikor visszaértünk sürgősen átvedlettem magam szoknyába és egy kényelmes pólóba és a szandálomba. A lábujjaimon akkor a véraláfutás van, mint a Szahara.ÁÁÁÁ. Ma is cefetül fáj, de tanultam hibáimból és hoztam a kényelmes váltócipőmet. Lehet, hogy a biztonságis átvilágítós ipse röhögött egy jót.
Tegnap elmentünk turistahajózni, kép róla később. Körbementünk a Strasbourgi csatornán, nagyon szép volt, főleg mert naplementekor mentünk az utolsóval. Több helyen be van építve a csatornába a szintkülönbségek miatt egy-egy zsilip, amiknél álldogáltunk egy pár percet, míg kiegyenlítődött a vízszint.
Utána császkáltunk egyet a katedrális környékén, ahol apu megmutatta a róluk elnevezett La Gruber éttermet(nem ám...de jó tudni, hogy van egy névrokon étterem:)),majd beültünk jóapámmal estére a Brasserie-be, ettünk tartes flambes-t, ami nem más, mint rohadt vékony kis pizzácskák, viszont milliószor finomabbak. Bevágtam 3 korsó szűretlen, helyben főzött sört is. A sör valami isteni finom volt. Meg sem közelíti a boltban kaphatóakat.Mmmmm:)
Itt jegyezném meg, hogy az egész délutános sétafika és a Brasserieben szerzett tapasztalatok alapján a francia pasik valami istenien néznek ki. Hihetetlen, hogy mindenkiből árad a kifinomultság, és a könnyedség, mindenki mosolyog rád.:D A Brasserieben a szomszédos asztalnál ülő fiatalemberek is lelkesen mosolyogtak rám, az egyik még kacsintott is. Cukik.
A sörtől kellemesen szalonspicces lettem, meg apám is folyamat vigyorgott. Mikor indultunk volna kifelé, az egyik pincér mellettünk tanyázta le a tányérról az egyik adag tartes flambe-t. Mindenki jót vidult rajta, én sajnáltam szegény gyereket:S
Végül enyhén botladozva visszataláltunk a hotelbe. Én fél óra alatt kijózanodtam, apám viszont benyomta a szunyát, hatalmas horkolás közepette. Gondoltam, hogy hozzávágok valamit, de végül negyed egy körül már annyira nyomott voltam, hogy elaludtam.
Na ennyi voltam mára, majd holnap folyt köv.
2 óra felé lementünk a kantinba, oda is az önkiszolgálós részébe. Én spagetti carbonarat kértem, ami hihetetlen masszív volt. A francia pasi, aki adagolta a kaját, belenyomott a tányéromba két hatalmas adagnyi tésztát. Kérdezte elég lesz-e.(nem tudom, hogy értettem meg, mert ezek itt csak fransziául makognak)Mondom Oui, jó lesz. (mint később kiderült mélytányérba adta, szóval rohadt sok volt)Következő kérdés, hogy parmezánt vagy ementálit kérek rá. Mondom ementáli. Érthetően mondtam, szóval nem tudom milyen megfontolásból terítette be a tésztámat undi parmezánnal, de azt tette. Ha tudok franciául morogtam volna pár keresetlen szót a jó édes anyukájáról, mert utálom a parmezánt, ráadásul több volt a parmezán a tésztámon mint maga a szósz. Apu meg a Marci (kettőből a fiatalabbik) elbeszélgettek, amire nem nagyon figyeltem, mert a tésztámmal meg valami förmedvény levesnek mondott valamivel küzdöttem. A gyömölcssalimból sikerült az asztalra meg a Marcira is juttatnom, akitől vörös fejjel kértem elnézést. Mondtam neki, hogy bocsika, szabadságszerető az ananászdarabkám. Ez oldotta is a hangulatot, úgyhogy nem éreztem magam teljesen idiótának.
Hazafelé gyalogoltunk. Hihetetlen gyönyörűek a polgári házak, csináltam rengeteg képet, majd feltöltöm. A csatorna mentén végig a klasszicistától a barokkig, a szecessziótól a bauhausig minden stílusú ház fellelhető. Bele sem merek gondolni, milyen istentelen drágák lehetnek a házak. A cipőm sikeresen pürévé törte a lábujjaimat, mivel kb 3 nappal az indulásom előtt derült ki, hogy vasárnap indulunk, ennél fogva minden cuccom Pécsen maradt, a kényelmes topánjaimtól elkezdve a dorkómig mindenem. Ezért egy kínaiban vásárolt csinosabb, ámde kevésbé konfortos topánban 
voltam.Mikor visszaértünk sürgősen átvedlettem magam szoknyába és egy kényelmes pólóba és a szandálomba. A lábujjaimon akkor a véraláfutás van, mint a Szahara.ÁÁÁÁ. Ma is cefetül fáj, de tanultam hibáimból és hoztam a kényelmes váltócipőmet. Lehet, hogy a biztonságis átvilágítós ipse röhögött egy jót.
Tegnap elmentünk turistahajózni, kép róla később. Körbementünk a Strasbourgi csatornán, nagyon szép volt, főleg mert naplementekor mentünk az utolsóval. Több helyen be van építve a csatornába a szintkülönbségek miatt egy-egy zsilip, amiknél álldogáltunk egy pár percet, míg kiegyenlítődött a vízszint.
Utána császkáltunk egyet a katedrális környékén, ahol apu megmutatta a róluk elnevezett La Gruber éttermet(nem ám...de jó tudni, hogy van egy névrokon étterem:)),majd beültünk jóapámmal estére a Brasserie-be, ettünk tartes flambes-t, ami nem más, mint rohadt vékony kis pizzácskák, viszont milliószor finomabbak. Bevágtam 3 korsó szűretlen, helyben főzött sört is. A sör valami isteni finom volt. Meg sem közelíti a boltban kaphatóakat.Mmmmm:)
Itt jegyezném meg, hogy az egész délutános sétafika és a Brasserieben szerzett tapasztalatok alapján a francia pasik valami istenien néznek ki. Hihetetlen, hogy mindenkiből árad a kifinomultság, és a könnyedség, mindenki mosolyog rád.:D A Brasserieben a szomszédos asztalnál ülő fiatalemberek is lelkesen mosolyogtak rám, az egyik még kacsintott is. Cukik.
A sörtől kellemesen szalonspicces lettem, meg apám is folyamat vigyorgott. Mikor indultunk volna kifelé, az egyik pincér mellettünk tanyázta le a tányérról az egyik adag tartes flambe-t. Mindenki jót vidult rajta, én sajnáltam szegény gyereket:S
Végül enyhén botladozva visszataláltunk a hotelbe. Én fél óra alatt kijózanodtam, apám viszont benyomta a szunyát, hatalmas horkolás közepette. Gondoltam, hogy hozzávágok valamit, de végül negyed egy körül már annyira nyomott voltam, hogy elaludtam.
Na ennyi voltam mára, majd holnap folyt köv.
Megjegyzések