A karácsony a szeretet ünnepe. Ilyenkor összegyűlnek a családok,rég nem látott rokonok találkoznak és beszélik meg, mi is történt velük az elmúlt évben.
Ugyanakkor azoknak, akik egyedül tengetik az életüket, a poklok legmélyebb bugyra elevenedik meg. Nem csak azért, mert a többség a párjával érkezik és látszik(vagy kevésbé látszik) hogy szeretik egymást,hanem, mert egyes tapintatos rokonok ilyenkor mindig megkérdezik: és te hogy állsz a pasikkal? Attól függően, hogy éppen ki teszi fel, ez a kérdés lehet reményteli,lesajnáló és kéjes gonoszkodással teli.
Általában az utolsó kettő van többségben. A kéjes-gonoszkodó a legrosszabb, mert tudod, hogy örömét fogja lelni a válaszodban. Hogy neki van, neked meg nincs. Utána jön a lesajnáló, mert ilyenkor úgy tesz, mitha te egy bántalmazott kis állat lennél, és kurvára nem törődik azzal, hogy te rohadtul nem kérsz a sajnálatából.
A válaszok tekintetében ilyenkor el lehet ütni egy poénnal, hogy "Hogy állok? Sehogy,valahogy folyton elfutnak előlem", vagy piruló fejjel megadni a választ, hogy még mindig nincs senkim. A legrosszabb az egészben,hogy fel sem merül bennük, hogy így is elég szar embernek az egyedüllét érzése. Kegyetlenül felteszik a kérdést mert a pletykaéhséget ki kell elégíteni.
Sajnos a nők többsége képtelen örülni a másik sikerének vagy éppen együttérezni a szerencsétlenségben. Sosem értettem ez mért jó nekik, de hát lelkük rajta, nem az én karmám fogja bánni.
Mert ugye egy nő csak akkor lesz VALAKI, ha van mellette egy férfipartner. Addig egy SENKI, egy uncsi szingli vagy az ő szemükben, akivel nem lehet kibeszélni az aktuális pasit, mert "te ezt úgysem érted".
A jó tanácsoknak persze kimeríthetetlen a tárháza: add lejjebb az igényeket, többet kéne törődnöd azzal hogy nézel ki, járj el múzeumba,kiállításokra, te úgy is vonzzod a művészlelkeket.
Az egyidős, vagy idősebb nőrokonokon már nem csodálkozok el, amikor megkérdezik, végül is a pletykálkodás mindennek felett.
De amikor a féltestvérem, az öt éves húgom színezés közben hirtelen rám néz, és megkérdezi, hogy hol az én barátom az egy kicsit beletenyerel az ember képébe. Megkérdeztem melyik barátomra gondol, mire azt válaszolta, hogy ő A BARÁTOMRA gondol, mint a Hannának az Ákos. Elképedve bámultam a húgomra, hogy ugyan ne kezdje már ő is...de igen. Addig nem tágított, míg meg nem mondtam neki, hogy nekem olyanom nincs. Erre csak vállat vont és színezett tovább.
Ő legalább nem adott "jó" tanácsokat arra vonatkozólag, mit kéne vagy mit nem kéne tennem....
Ugyanakkor azoknak, akik egyedül tengetik az életüket, a poklok legmélyebb bugyra elevenedik meg. Nem csak azért, mert a többség a párjával érkezik és látszik(vagy kevésbé látszik) hogy szeretik egymást,hanem, mert egyes tapintatos rokonok ilyenkor mindig megkérdezik: és te hogy állsz a pasikkal? Attól függően, hogy éppen ki teszi fel, ez a kérdés lehet reményteli,lesajnáló és kéjes gonoszkodással teli.
Általában az utolsó kettő van többségben. A kéjes-gonoszkodó a legrosszabb, mert tudod, hogy örömét fogja lelni a válaszodban. Hogy neki van, neked meg nincs. Utána jön a lesajnáló, mert ilyenkor úgy tesz, mitha te egy bántalmazott kis állat lennél, és kurvára nem törődik azzal, hogy te rohadtul nem kérsz a sajnálatából.
A válaszok tekintetében ilyenkor el lehet ütni egy poénnal, hogy "Hogy állok? Sehogy,valahogy folyton elfutnak előlem", vagy piruló fejjel megadni a választ, hogy még mindig nincs senkim. A legrosszabb az egészben,hogy fel sem merül bennük, hogy így is elég szar embernek az egyedüllét érzése. Kegyetlenül felteszik a kérdést mert a pletykaéhséget ki kell elégíteni.
Sajnos a nők többsége képtelen örülni a másik sikerének vagy éppen együttérezni a szerencsétlenségben. Sosem értettem ez mért jó nekik, de hát lelkük rajta, nem az én karmám fogja bánni.
Mert ugye egy nő csak akkor lesz VALAKI, ha van mellette egy férfipartner. Addig egy SENKI, egy uncsi szingli vagy az ő szemükben, akivel nem lehet kibeszélni az aktuális pasit, mert "te ezt úgysem érted".
A jó tanácsoknak persze kimeríthetetlen a tárháza: add lejjebb az igényeket, többet kéne törődnöd azzal hogy nézel ki, járj el múzeumba,kiállításokra, te úgy is vonzzod a művészlelkeket.
Az egyidős, vagy idősebb nőrokonokon már nem csodálkozok el, amikor megkérdezik, végül is a pletykálkodás mindennek felett.
De amikor a féltestvérem, az öt éves húgom színezés közben hirtelen rám néz, és megkérdezi, hogy hol az én barátom az egy kicsit beletenyerel az ember képébe. Megkérdeztem melyik barátomra gondol, mire azt válaszolta, hogy ő A BARÁTOMRA gondol, mint a Hannának az Ákos. Elképedve bámultam a húgomra, hogy ugyan ne kezdje már ő is...de igen. Addig nem tágított, míg meg nem mondtam neki, hogy nekem olyanom nincs. Erre csak vállat vont és színezett tovább.
Ő legalább nem adott "jó" tanácsokat arra vonatkozólag, mit kéne vagy mit nem kéne tennem....
Megjegyzések