Az Evernight második könyvét mintha nem is ugyan az írónő írta volna. Bár a sztori továbbra is sablonos, és a szerelmi háromszög itt is beüt, amitől aztán a hősnő elkezd, hú de mélyen filozofálni, amit nagyon „szeretünk” ugye.
Tárgyi tévedések is vannak a könyvben, mármint az előzőhöz viszonyítva. Lássuk csak:
„Nem sokban különbözött a körülöttünk nyüzsgő emberektől, legalábbis nem egyértelműen. De számomra úgy ragyogott ki a tömegből, akár egy máglya. Világéletemben meg tudtam különböztetni a vámpírokat az emberektől”
Upszi. Világéletében? Arra az elmúlt egy évre gondol, amióta tudja, hogy vámpírok márpedig vannak, vagy születésétől fogva érti, akkor meg nem tudom mi volt az a nagy cirkusz az Evernightban…..
„- Mit szeretsz benne annyira? Megmutattál minden egyes csillagképet, de sosem mondtad el miért figyeled az eget.
Átöleltem a lábaimat és a térdemre tettem az államat. Tudtam a választ,de fontos volt, hogy Lucas is megértse.
- A szüleim elmondták mi vagyok, amikor nagyon kicsi voltam, és úgy gondolták,tudok titkot tartani……. …….rájöttem, hogy sosem halok meg, viszont az arrowwoodi barátaim igen.”
Már megint. Igen, rájött? Lehet én vagyok a tök idióta,de nekem úgy jött le, hogy a csaj az előző részben tudta meg, hogy vámpír, meg hogy vámpírok egyáltalán léteznek!!! Szerintem az írónő maga sem tudta,hogy mit írt már és mit nem.
Ezeket leszámítva sokkal izgibb volt a könyv, mint az Evernight, és nem jutott róla az folyton eszembe,hogy ez egy rohadt koppintás.
Vannak olyan részek is,amik kifejezetten tetszettek, mint pl:
„Rómeó és Júlia nem ismerték egymást eléggé-furcsán hangzottak a szavak, pedig én írtam le őket - Ellenszegültek a szüleiknek, egymásért kockáztatták az életüket, és végül meghaltak egymásért, pedig csak néhányszor találkoztak. Ez egy nagyszerű szerelmi történet, de a meggondolatlan egymásba bolondulásra épül.
…..Mi van, ha olyanok vagyunk, mint Rómeó és Júlia, és túl korán tesszük kockára az életünket, egymásért?”
Ez egy jó meglátás Bianca részéről, kár, hogy nem sikerült meggyőznie magát. Balthazart jobban bírom. (Mily érdekes egyébként, hogy minden tiltottszerelmes-történet a Rómeó és Júliát rángatja elő. Igen, itt is az Alkonyatra gondolok. Észrevétel az is, hogy én mindig a másik srácnak drukkolok. Mármint az Alkonyatban is Edward volt az ellenszenves, és Jacobot bírtam. Most meg ugye szegény Baltynak szurkolok. Ha valakinek van pszichómókusi diplomája pszichoanalizálja már ki nekem miért van ez :) ) Valamint, ha realisták akarunk lenni, szép a szerelem, csak arra nem lehet építeni semmit. Mert ha a lángolás elmúlik, akkor mi marad? A nagy nihil,semmi,nada. A rosszfiúk vonzóak, főleg a tini lányoknak, de a rosszfiúk balhésak, és ezt egy idő után eléggé meg lehet unni.
Egyébként beszaratós egy könyv. Főleg, ha egy olyan szobában olvasod hajnali 3kor, ami eleve tele van okkult cuccokkal, ráadásul hűvös is van, mert nem nagyon szeressük éjjel a nagyon meleget.
Ilyenkor nem bírom a szellemes-kísértetes sztorikat. Eddig a lidércet szép szónak gondoltam…..olyan barátságos kelta fénylámásnak képzeltem, ami mosolyogva hunyorog egy forró, nyári, párás éjszakán. No ez most azt hiszem megváltozott, legalábbis egy ideig.
„Mindenki magányos - mondta Ranulf mosolyogva – nem szabad elfelejtenünk, hogy egyszerre csak egy napot élhetünk. Nem aggódhatsz a múlt vagy a jövő miatt. A boldogság a mostanban van.”
Milyen jó gondolat, jó lenne tudni követni is. :)
Megjegyzések