A Szépség és a Szörnyeteg

A minap megnéztem újra a rajzfilmet. Furi, hogy amit gyermekkorodban tudtál értékelni, azt most is tudod, csak éppen másképp.
Itt van például rögtön Belle különcsége. Nem érdekli mit mondanak mások, és tudja, hogy ő valójában minden nyomorúsága ellenére többre hivatott, minthogy egy seggarc felesége legyen, és disznókat etessen.

"Nem bírom ezt a szűkös életet
Vár rám a nagy kaland egy szép vidéken..."

Maradéktalanul együtt tudok érezni vele, mert lassan 22 évesen még én is tündérvilágban élek, ezért aztán sokan hülyének néznek. Tudom, hogy én is többre hivatottam, mint hogy beszálljak a mókuskerékbe egyetem után, és majd 70 évesen száljak ki belőle. Ezt nem is fogom egyébként hagyni, akárhogy alakul az életem. De nem csak ez az, amit már másként látok.

Fontos, hogy az egész mese arra épül, amit a tündér átka kimond az elején: képesnek kell lenni az embereknek a külső mögé látni, és felismerni, hogy minden testben egy érző lélek lakik. Esetemben rengetegen beképzeltnek és távolságtartónak hisz, aztán mekkorát koppannak, amikor megismernek....
A Szörnynek elég nagy árat kellett fizetnie, hogy erre rájöjjön, mármint hogy nem minden a külső, 1-2 embernek mondjuk én is beajánlanám ezt a kúrát.

Ó igen, és a végén persze minden jóra fordul...Belle jól érezte, hogy többre hivatott...