A zord szél zúg,
Diderget a fagy.
Késő van, aludj,
Hagyd a kínokat.
A csúcsot Keleten
Hajnal festi be fenn
S a friss madársereg
Már füttyöget.
Fény-borított
Ég boltja alá
Megszomorított
Dalom nyögve száll:
Az éj fülébe cseng,
Sír tőle a nap;
A vad szél őrjöngve tombol
S a vihar szárnyra kap.
Mint szörny, kit rejt a felleg:
Üvölt kínom.
Az éj után esengek,
Az éjt hívom.
Háttal fordulok keletnek,
Hol öröm árja reszket,
Mert fénykarmával az ég
Agyamba tép.
(Képes Géza)
WILLIAM BLAKE : NE VALLD MEG SZERELMEDET
Ne valld meg szerelmedet,
Ne ismerje senki sem;
Mert a könnyű szél lebeg
Észrevétlen, nesztelen.
Elmondtam én, elmondtam én,
Szerelmem mint lobog,
Félve, fázva, reszketőn -
S ó jaj, elhagyott.
S nem is ment még messze sem,
Egy vándor arra jött,
Észrevétlen, nesztelen -
Magával vitte őt.
(Vámosi Pál)
William Blake: Méregfa
Mérgem jóbarátra szállt:
Szóltam róla, vége hát.
Haragom ellenségre gyúlt:
Nem szóltam róla, el se múlt.
Megnőtt - félve öntözöm -
Folyvást hull a könny-özön;
Mosolyom a napfény ott
S puha, álnok fortélyok.
Nappal nőtt és éjen át,
S almát villantott az ág;
Ellenségem látta: fény,
S tudta azt is, még enyém,
S átszökött a kert falán
Fátylas éjnek évadán,
Vígan látom délelőtt
Fám tövén kinyúlva őt.
(Gergely Ágnes)
William Blake: Dal
Jöjj, szép emlékezés,
Pendítsd meg ideged,
És míg zenéd a széllel
Száll, tűn, lebeg,
A patakpartra ballagok,
Hol sok szerelmes andalog,
Horgászva tünde álmokat,
Mik siklanak a víz alatt.
Iszom a tiszta árból
S a kendelic dalát
Hallgatom álmodozva
A napon át.
S ha jő az éj, lelek
Egy sírni-jó helyet,
Borult völgyeken kelve által,
Halk melankóliámmal.
(Somlyó György)
Megjegyzések