Tegnap megnéztem A jövő útját, nem is tudom hogy találtam rá a csatornák között szörfözve, de most már biztos vagyok benne, hogy az rtl klubbon valamelyik műsorszerkesztő csaj be van zsongva Jared Leto-ra mert kb 2 hónapja az ő filmjeit adják hétvégén vagy főműsor időben vagy éjjel. Most az utóbbi állt fent, mert valamikor hajnali 1kor lett vége.Igazából nem is a filmről akartam írni, hanem arról a folyamatról, amit elindított bennem. A film hasonlóan jól írja le a rockzenészek világát, mint a Majdnem híres, bár a két filmet inkább nem hasonlítgatom, mert még kikapok valakitől. Gondolok én itt az afterpartyk, grupie-k és minden egyebek világára. Ebből rögtön ráasszociáltam egy személyre, akit nem nevezek meg, mert lényegtelen, csak annyi, rajta keresztül jutott eszembe a másik énem. Lehet, hogy egy gumiszobába való dilis vagyok, de van egy másik énem. A cinikus, seggfej énem, aki néha előre visz, mert addig csesztet, amíg meg nem csinálom azt, amit meg kéne. Néha viszont pont ő hátráltat, mert kisördög módjára pattog az agyamban, hogy úgyse megy, kevés vagy hozzá, csúnya vagy mit akarsz.....szóval néha ő felelős a komor hangulataimért és az önbizalomhiányomért.
Ez a cinikus én főleg akkor erősödik meg, ha hosszabb ideig egyedül vagyok. Ilyenkor elkezd gonoszul susogni minden szart és néha azt hiszem tényleg buggyant vagyok. Ha ez a helyzet áll fent, sürgősen fel kell hívnom valakit, mert néha komolyan félek, hogy hallani fogom ennek a dögnek a hangját. Ez a másik én felelős azért, ha néhanapján, a következményekkel mit sem törődve, mindenféle félelem nélkül kibukik belőlem, amit gondolok. Ez általában azzal, jár, hogy megkapom, hogy mekkora egy bunkó, cinikus állat vagyok nő létemre. Hát, van amit nem visel el ez a másik énem és elönti az agyamat a kaki. Ez van. Zárjatok gumiszobába.
Megjegyzések