Van egy bizonyos férfitípus, akit a nők mindig meg akarnak menteni. Azonban a nők többsége hajlamos figyelmen kívül hagyni azt az apró, jelentéktelen dolgot, hogy ezen férfiak nagy része nem akarja, hogy megmentsék. A megmentésre váró férfiak általában művész lelkű egyének, akik ennél fogva valamivel fogékonyabbak a világ csodáira, amit a nők sokszor tévesen annak vesznek, hogy ők jobban megértik őket. Pedig csak jobban tudnak hallgatni, dehogy is értik meg jobban a női lelket. (tisztelet a kivételnek)Ennek a férfitípusnak több nő nemű barátja van, mint férfi, mert a nők jól elviselik az érzékenységüket. Ha az érzékenység mellé csipet önpusztító és depresszív hajlam is kapcsolódik, akkor (még inkább?) működésbe lép a nők megmentő ösztöne.
Mondjuk ennek a kategóriának is van több típusa. A bezárkózó aszkéta, aki csendes magányában rombolja magát és a nagyvilági fazon, aki nagykanállal habzsolja az életet és nem törődik a következményekkel.
Tényleg nem tudom, hogy a nőkben mért kapcsolódik be ilyenkor a "megmenteni" bazi nagy piros gombja, de bekapcsolódik.
Szóval. A nők keresik az ilyen férfiak társaságát és bizony meg akarják menteni őket önmaguktól, leginkább. Azt hiszik, hogy na majd ő akkor jól megváltoztatja és ezzel magához láncolja valamilyen szinten. Először tudatosan van tudattalanul barátsággal próbálkozik, mivel a bizalmat ezzel lehet elnyerni. Utána elkezd barátnő módjára viselkedni és elmarni minden nőnemű lényt a megmentés tárgya mellől. A férfi érzi, hogy gáz van, hogy kezdi a csaj a tulajdonaként kezelni. Erre aztán hűvös távolságtartásba kezd, amitől a csaj még jobban ráakaszkodik, mert érzi, hogy bajság van, elveszíti az emberét. A kimenetele a dolgoknak több esélyes, de többségében az utak szétválása a vége. Korábbi írásaimból kiderült, hogy sok tekintetben nem értem a saját nemem cselekedeteit és van amit elítélek. Ezt a mechanizmust inkább csak nem értem, jó lenne, ha valaki megfejtené. Már csak azért is, mert velem is esett már meg, hogy elkezdett villogni a piros gomb és meg akartam menteni valakit. Nálam ez az ösztönös kategória volt, nem a hideg, számító. Azóta már az értelmet helyezem előtérbe az érzelem helyett, így néha megkapom, hogy egy távolság tartó fap...a vagyok, de nem érdekel az ilyen emberek véleménye. Én legalább nem sérülök meg többször.
És megmenteni sem akarok már senkit. Az utóbbi években jobb emberismerő lettem, mondhatni, hogy sajnos, mert így kiábrándultam az emberekből és főleg a férfiakból. De nagyon.
Megjegyzések
A jelenséget megmagyarázni úgy egészében viszont én sem tudom, pedig láttam már én is ilyet az ismerőseim közt. A csaj konkrétan azzal érvelt mikor úgymond jófiút akart varázsolni a bulihuligánból, hogy "miatta majd meg fog változni".
Hát nem így lett :S
Most elgondolkoztam, hogy személy szerint rám mennyire igaz ez, de talán csak egy barátnőm tudná megmondani (vagy olyan, aki jól ismer). Szerintem nem szoktam felesleges erőfeszítéseket tenni, de ki tudja, lehet egy kívülálló jobban átlátja az Egészet :)
Szerintem megfejthetetlen dolog marad :) Bocs ha hosszúra sikeredett xD de olyan szépen összefoglaltad :) de komolyan, nagy igazság ez, amit fent leírtál :)
Szerintem is az élet nagy rejtélyeihez tartozik ez a kérdéssor. Sokan mondják, hogy mindenki megmenthető, ha az illető is akarja. Szerintem meg kutyából nem lesz szalonna....(max a távol-keleten XD)
A nők meg...hát talán ez az anyai ösztön gyermek előtti megnyilvánulása, mert végtére is a férfiemberek többsége egy nagy gyerek marad....(már várom mikor dobálnak meg az ilyen kijelentéseimért rohadt krumplival)