Akik olvassák rendszeresen a firkálmányaimat felfigyelhettek a William Gibsontól származó idézetek felszaporodására. Ennek az az egyszerű oka van, hogy egy ismerős-ismeretlen akaratlanul is felhívta rá a figyelmemet a következő idézettel:
"Megjelentek rajtad a nagyvárosi magányosság tipikus szimptómái, de ennek is megvan a gyógyszere. Idd le magad. Indulj!"
Az idézet az Álomkirályokból származik, amelyet nagy erőkkel próbálok megszerezni, de már csak antikvár példányokat találok, és mindig az orrom elől viszik el őket. Most előrendeltem a galaktikán, kíváncsi vagyok meg is kapom-e. Na most térjünk vissza viszont a címben szereplő könyvre.
Az Árnyvilág a jelenünkben játszódik és mégsem. Egy apró lépéssel előrébb jár benne Gibson, amit nem tudok az az, hogy ennek reális-e a megvalósulása vagy nem. Gondolok itt a lokatív művészetre, amit elég bonyolult elmagyarázni, már csak azért is, mert én magam sem értem teljesen hogy működik. Leegyszerűsítve a műholdas helymeghatározáson alapul, az ehhez értő művészek egy megfelelően okos szakival és egy szemüveg-sisakkal olyan helyekre tudnak virtuális műveket létrehozni, ahová az ember nem is gondolná. Például meg tudják alkotni a Viper Room elé a halott River Phoenixet, aki akkor látszódik csak, ha rajtad van az a bizonyos sisak, egyébként meg át is tudsz rajta gyalogolni, anélkül, hogy észrevennéd.
Az egész könyvhöz kell bizonyos fokú alapműveltség és tájékozottság, nem csak a számítástechnika terén, hanem egyéb téren is. Mint például ha nem ismered Bosch-t akinek a neve többször is feltűnik a műveivel kapcsolatban, akkor aligha tudod elképzelni a hasonlatot. (Én nagyon bírom a műveit, az a fajta képek, amit megnézhetsz rengetegszer, mégis mindig találsz rajta valami újat.) Nekem mondjuk volt pár homályos dolog, aminek lehet, hogy ezek után utána fogok nézni (mint ahogy most Kerényi Görög mitológiáján is elkezdtem magam újra átrágni a titánok harca miatt), gondolok itt a könyvben szerepet játszó afro-karibi santería- kultuszra.
No de hogy miről is szól: a(z egyik) főszereplő Hollis Henry, a Curfew rockbanda egykori énekesnője, aki újságírással szeretne foglalkozni. Kap egy állást az induló Node magazinnál, és azt a feladatot kapja, hogy írjon egy cikket a lokatív művészetről. Azonban ezáltal egy sokkal bonyolultabb és veszélyesebbnek tűnő eseményekbe csöppen bele. A Node főkutyája elküldi szaglászni egy titokzatos konténer után Kanadába. Ezt a konténert azonban mások is keresik. Jobban mondva nyomon követik, mivel ez a konténer hol eltűnik, hol feltűnik.
Tito, a kínai-kubai gengszter-klánból származó srác Ipodokat kézbesít egy öregembernek, akiről senki nem tudja kicsoda, csak azt hogy nagy hatalma van, és kiterjedt kapcsolatokkal rendelkezik.
Tito-t azonban egy ügynök követi, akiről nem tudni milyen ügynök, kinek dolgozik és egyaltalán legális-e amit csinál. Brown egy volapük nyelven(az orosz cirill betűkből leegyszerűsített közös nyelv, mint pl az eszperantó) tudó drogos segítségével követi nyomon Tito tevékenységét, aki azonban nem jószántából segít Brown-nak.
A könyvben semmi nem az aminek látszik és minden összefügg mindennel. A szálak a könyv végén összefonódnak, természetesen a középpontban a konténer áll. Azon kívül, hogy nagyon izgalmas, mélyebb gondolatokat is tartalmaz, amik főleg a nyugtató-függő Milgrim szájából hangzanak el. Itt említeném meg, hogy az enyémhez hasonló kritika is megjelenik a könyvben az amerikai kormánnyal szemben. Egy ízben felfedezni véltem a szcientológus egyház befolyásának a megemlítését is, ezt mondjuk nem nyíltan, de szerintem tuti a szcientológiára utalt.
Ajánlom mindenkinek, izgalmas, elgondolkodtató könyv.
Így a végére két idézet, az egyik Milgrim által tolmácsolva:
" Maguk tényleg annyira rettegnek a terroristáktól, hogy lebontják az építményt, ami Amerikát azzá tette, ami? .....Ha megteszik, azzal nyerni hagyják a terroristákat. Ugyanis pontosan és kifejezetten ez a céljuk, ez az egyetlen céljuk: addig fokozni a fenyegetést, amíg le nem mondanak a törvény uralmáról. Épp ezért nevezik őket terroristáknak. Terrorfenyegetéseket alkalmaznak, hogy rábírják magukat a saját társadalmuk meggyengítésére. ..... Ez is az emberi pszichológiának arra a hibájára épül, amely hinni engedi az embereket abban, hogy nyerhetnek a lottón. Statisztikailag soha senki nem nyer a lottón. Statisztikailag szinte soha nem történik terrortámadás."
" Hollisnak eszébe jutott Inchmale kiselőadása a stockholm-szindrómáról, amikor a túszokban állítólag szeretet és egyetértés ébred az akár még legbrutálisabb fogva tartójuk iránt is. ...Inchmale úgy tartotta, szeptember tizenegyedike után Amerikán stockholm-szindróma fejlődött ki a saját kormánya iránt"
Megjegyzések