A " nagy" nap

14 óra múlva kezdődik a diplomaosztóm, de már most nincs kedvem semmihez és sírhatnékom van. A családom szarik rá, hogy 3 év kemény munkája után holnap kéne lennie annak a csodálatos napnak, amikor ez az egész megkapja a koronát a tetejére. Az öcsém ahelyett, hogy elment volna apuhoz a fényképezőért elment a haverokkal vedelni egyet, pedig megígérte. A nővérem belémveszik, de még előtte közli, hogy amit vettem fülbevalót ma, azt majd ő holnap felveszi, mert ő bulizni megy. Az már eszébe sem jut, hogy mondjuk én is azt akartam volna felvenni, mert azért vettem. A ruhát, amit ma vettem, hogy csinos legyek le sem szarta, helyette azt mutogatta, hogy Ő mit vett és milyen prímán áll neki. Oké, nekem nincs olyan alakom mint neki, hogy folyjon az emberek nyála, de a húga vagyok, még ha úgy is nézek ki, ahogy. Olyan önzőek az emberek és néha úgy érzem, hogy mindig csak adok és adok, de vissza alig kapok valamit. Ezért kezdtem el megkeményedni, amit sokan bunkósságnak vesznek, de ez csak önvédelem.
Az az elszomorító, hogy a Dóri többet foglalkozik azzal, hogy a holnap csak az én napom legyen, mint a testvéreim. Képes volt fél éjfélkor biciklire ülni és elhozni az ő gépét, csak hogy biztos legyenek képek. Pedig ő holnap dolgozik kora reggeltől. Ha ő nem lenne, nem tudom mit csinálnék. Valószínű egyedül lennék, mint a kisujjam.