Mr Nobody

Mr Nobody
kanadai-belga-francia-német filmdráma

Rendező: Jaco Van Dormael

Szereplők:
Jared Leto (Nemo Nobody)
Diane Kruger (Anna)
Sarah Polley (Elise)
Linh Dan Pham (Jean)

Megköszönném az ingyen, premier előtti jegyet az origo-nak, azonban leszögezném, hogy az ajánló nem teljesen fedi a film lényegét. Nem csak arról van szó, hogy egyes párkapcsolati döntéseink milyen következményekkel jártak. A cikk ezt sugallta, azonban itt sokkal többről van szó. Mindenről.

A Mr. Nobody az élet nagy kérdéseit feszegeti, mindenféle elbagatellizálás nélkül: Miért vagyunk azok, akik? Miért születünk meg? Mért az adott családba, társadalomba, országba, közegbe születünk bele? Mért nézünk ki úgy, ahogy? Mik befolyásolják, hogy ki lesz belőlünk? Miért megy az idő pont mindig csak előre, miért nem mehet visszafelé? Mi lett volna ha másképp döntünk? Miért van az emberekben félelem? Miért azt szerelmet választjuk? Létezel egyáltalán? Véletlenek vannak vagy tudatos döntések? Azok a „miért”-ek, amiket az életben a legtöbb ember feltesz magának. A létezés fontos kérdése is elhangzik a narrációban: Ha én látlak Téged, de magamat nem, akkor létezem én egyáltalán? Valóban érdekes kérdés, és valóban: ha végig gondoljuk, mi alapján mondhatjuk ki, hogy valaki/valami létezik?

Nemo Nobody (Jared Leto) a döntések embere, hiszen az életünket is döntéseink folyamatos egymásutánja alkotja. Nemo 2092-ben a világ legöregebb embere, és egyben az utolsó halandó is. Visszaemlékszik az életére, azaz a lehetséges életeire. Három különböző élet, három különböző asszony oldalán. A legfőbb kérdés, hogy jól döntött-e, illetve, hogy kell-e egyáltalán dönteni?

Mert addig bármi lehetséges, míg nem választod egyik vagy másik utat. Ha nem döntesz egyik mellett sem, akkor mi történhet? Mindegy hogy a végén mit választasz, mert úgyis meg van írva a sorsod? Kell-e dönteni, ha úgyis minden út oda vezet, hogy meghalsz? Hiszen ez az emberek sorsa. Viszont az fontos, hogy akármilyen életet élsz, úgy halj meg, hogy boldog vagy. Hogy a halálod napján azt mondhasd: „ez életem legszebb napja”.

A szerelem fontos szerepet játszik az emberek életében. Sokszor a véletlen dönti el, hogy kivel, mikor, milyen körülmények között találkozunk. A következmények beláthatatlanok, néha csak pillanatok műve, hogy másként alakul. Pillanatok, amelyek nem hozhatók vissza, hiszen az idő mindig csak előre megy. Belegondoltál már valaha, kedves olvasó, hogy mi lett volna, ha a szüleid nem találkoznak? Vagy ha egy ősember, aki a te ősöd, megfagy egy hóviharban? Léteznél akkor ebben az idősíkban? Mindenképpen megszületnél, vagy te is csak a véletlen műve vagy? Lehet, hogy már te is elmentél az utcán az igazi szerelmed mellett?

Nemo megpróbált mindent: tudatosan élni, tudatosan döntéseket hozni, előre. Mindent eltervezett, mégsem lett boldog. Pillanatnyi döntéseket hozott, a mának élt, szerelmes volt, mégis boldogtalan lett. Élt az igaz, első szerelemért, mely olyan szenvedéseket okozott neki, melyeket csak egy szálait erőszakkal eltépett szerelem okozhat, majd sokévnyi magány után a világ legboldogabb embere lett.

Élt úgy, hogy érmét dobott fel minden döntés előtt, mert ha előre meg van írva a sorsunk, nem mindegy-e hogy a leeső érme mely oldalára pottyan? Kell-e dönteni mindig minden helyzetben? Nem lehetne csak ÉLNI? Így nagy betűkkel. Következményektől nem tartva, a pillanatokért létezni? Vajon változtatnál-e valamit, ha tudnád mi fog történni?

A kérdés a végén (is) nyitott marad: ha választhatnál, te milyen, vagy még inkább: melyik életedet választanád? És vajon az lenne a helyes? Létezik-e egyáltalán olyan, hogy helyes döntés?Nem fejtegetem tovább azt a rengeteg kérdést, amit a film kiváltott belőlem. Mindenkinek ajánlom, annak is, aki már gondolkodott az élet rejtelmein, és azoknak is, akik még nem. Nekik épp itt az ideje, nézzék meg a filmet...A képi világa nagyon szép. Gyönyörű, hangulatos minden egyes képkockája. Csodásak a fények, a karakterek ábrázolása, amihez nagyban hozzájárul Jared Leto tehetsége, már megszokhattuk a többi filmjében is azok tökéletes megformálását. Ő nem próbál meg minden szerepébe valamit belecsempészni önmagából, hanem teljesen átéli: ő maga az, akit alakít. A néző észre sem veszi az idő múlását, mert mielőtt még elkalandozna a figyelme, mindig történik valami. A történet, és maga a film is erősen szürreális, de ez csak még inkább kiemeli a lényeget, a mélyebb mondani valót. A súlyos hangulatot megfelelő helyen és időben beillesztett fanyar humor oldja, ami szintén hozzájárul ahhoz, hogy ne unatkozzunk és végig megmaradjon a figyelmünk, amire nagy szükségünk is van.