Echelon Street Team

Akik értetlenül néznek az echelon és street team kifejezések láttán, azoknak egy kis segítség:
"Az Echelon a 30 Seconds to Mars legelkötelezettebb rajongóinak csoportja, és az együttes a hivatalos street teamje is. Ez annyit jelent, hogy a csoport tagjai nem csak szeretik a banda zenéjét, hanem részt vállalnak az együttes népszerűsítésében is. Az Echelon 2002 óta létezik, és kétféleképpen szerveződik. Egyrészt a regisztrált tagjai magától az együttestől kapják a felkéréseket különféle küldetések formájában, másrészt, és ez a jelentősebb, a csoport tagjai saját lehetőségeket keresnek a promótálásra; pl. plakátokat ragasztanak, szórólapokat osztogatnak, fórumokat hoznak létre, találkozókat szerveznek, egyszóval mindent megpróbálnak, hogy valamit elérjenek az együttes népszerűsítése érdekében.
Az együttes szoros kapcsolatot ápol a rajongóikkal, mert tudják, hogy népszerűségüket, díjaikat nekik köszönhetik, szinte már a családjuknak tekintik őket. Az együttes a háláját a dedikálásokon, koncerteken, a koncertek utáni személyes találkozóval, ill. az e-mailen küldött hírlevelekben próbálja meg kimutatni." Az idézet innen van. Én ezt kiegészíteném a live chat-tel, mert szerintem egy banda nem vállalt még olyat, hogy a saját szabadidejükben, webkamerán keresztül beszélgessenek a rajongókkal és még élvezzék is.

Szóval Street Team Budapesten, pénteken, november 5.-én. Az előzményeket ismertetném először, vagyis hogy hogyan jutottam el oda, hogy vén fejjel ilyeneken vegyek részt. Az együttest a The Kill videoklipjének a megjelenése óta szeretem és hallgatom, de mivel sosem voltam egy nagyon elvakult rajongó típus, valamint a zenéket azért hallgatom, mert a zene tetszik, nem az együttes valamelyik tagja. Sosem rajongtam elérhetetlen dolgokért, mert azzal csak magamnak okozok felesleges problémát. A Marssal is így voltam, a mostani, This is War megjelenésekor a zenére figyeltem, nem (csak) az együttesre, Mikor megtudtam, hogy jönnek Szigetre, már tudtam, hogy nekem ott a helyem, hiszen az egyik kedvenc bandám, Jared pedig, hogy finoman fejezzem ki magam, elég dekoratív jelenség :). Közvetlen Sziget előtt unalmamban nézelődtem neten, és rátaláltam a Hungarian Echelon hot-dogos magazinjára, ahonnan sok dolgot megtudtam, és ahonnan valahogy elkeveredtem twitterre. Felregisztráltam, ahol követni kezdtem a bandatagokat is többek között. Az innen összeszedett infókból jutottam el a live chat-re is, amiről egy másik bejegyzésemben beszámoltam. A live chat után felvettük egymást twitteren pár lánnyal. Szintén a twitterről értesültem, hogy vannak Street Team megmozdulásaik, és bár egy összeszokott csapat, szívesen látnak új tagokat. A múlt hónapban is volt egy, arra nem mentem, mert elaludtam és lekéstem a vonatot :S Mit ne mondjak, jellemző. Valamint eleve hezitáltam: kell-e ez nekem. Függő személyiség vagyok, azaz ha valamire rákattanok, azon egy ideig rajta is maradok. Nem tudtam, hogy magamnak tudnám-e érezni a "filozófiát", hiszen ez azért valamiféle elvakultságot is feltételez, amit én nem engedhetek meg magamnak. De aztán úgy gondoltam: ez már veszett fejsze nyele, hiszen a tavaszi Flashmob szervezéséhez is hozzájárulok elméletben egy-két apróbb dologgal, nincs mese, ebbe már az előtt belefolytam, hogy az agyam gondolkodni kezdett volna.

Így viszont már mindenképpen menni akartam, meg már érdekelt is, hogy kikkel is ökörködök végig egész délutánokat-estéket. A családom és közeli ismerőseim is tök lököttnek néznek, hogy ez milyen gyerekes dolog, de igazából szarok rájuk. A tinikoromban sok minden benne volt, de ez kimaradt. Azt a zenét, amit hallgattam senki nem értette meg, senki nem szerette, így sosem volt egy olyan társaság, akikkel koncertekre, találkozókra mehettem volna, akikkel ugyan azt szeretjük és akiket nagyrészt a zene szeretete tart össze. Nekem borzalmasan hiányzott egy ilyen társaság tizenévesen. Most úgy éreztem, hogy nem érdekel ki mit gondol, bepótolom, amiből anno önhibámon kívül kimaradtam és elmegyek. Egy fantasztikus közösség, mentesek minden előítélettől, közvetlenek és szívesen fogadnak mindenkit. Annak ellenére, hogy a többségük még fiatal, vagy legalábbis fiatalabb, mint én, nem éreztem azt, hogy ez gondot okozna. Bár az is igaz, hogy én nagyon könnyen barátkozom és minden korosztállyal szót értek.

Innen térnék rá a pénteki nap eseményeire. A reggeli vonattal mentem fel Budapestre, a Keletibe, ahol előzetes egyeztetés útján Batsy és Lilla várt rám ("Batsyt te is könnyen felismered, csak keress egy csajt két barna derékig érő fonott copffal ;) Nem sok ember járkál úgy :P") Vittem nekik meglepi-zsugorkás-marsos kulcstartót, handmade by me :)
Innen elmetróztunk Batsy-hez, hogy a Lilla le tudjon pakolni nála. Egy gyors kaja és Mars-barlang(Batsy szobája) kémlelés után elindultunk Starbucksba, de rájöttünk, hogy nem érünk el oda meg vissza a Moszkva térre fél óra alatt, így elindultunk vissza a Millenárishoz egy sétára. Közben összefutottunk Ricsivel, így négyesben tettünk egy kört. Egykor volt a megbeszélt találkozó, mikor odaértünk már voltak páran az óra alatt, hármukat én is "ismertem", a Timit, Biankát és Kingát is. Vártunk még egy picit, hátha valaki befut még, igazunk is volt. Csatlakozott hozzánk Anna és Martin, valamint még befutott Detti, az egyik főszervező is. Az esetegesen későn jövő ismeretleneknek hagytunk egy marsos plakátot az oszlopon, amire ráírtuk, hogy a várban vagyunk, ha akarnak jöjjenek utánunk. Elbattyogtunk a várbuszig, ahol is csak mi megtöltöttük a fél buszt. Az emberek furán néztek ránk, egy csapat ember teleaggatva különböző helyeken háromszögekkel, fura színű körmökkel, 3 hatalmas zászlóval This is War felírattal és egyéb mintákkal telefestve. Mikor leszálltunk, fellélegzett a busz, talán azt hitték valami szekta tagok vagyunk. Mi csak kedvesen integettünk a buszon ülőknek, amitől még furább képet vágtak. Ha össze akarsz valakit zavarni légy hozzá kedves. XD

Felmásztunk a Halászbástyához, ahol szégyen-szemre én még életemben nem voltam. Feltrappoltunk a lépcsőn, és nekiálltunk megtárgyalni, hogy miket is akarunk megalkotni. Készítettünk közös képeket, majd amikor befutott egy egész esküvői csoport, arrébb menekültünk. Ezek után nekikezdtünk a különböző formációk megalkotásának, humántriádnak, glifáknak, miegyébnek. Vittem Dórim fényképeztőjét, így mivel az egy superzoomos csoda, azt használtuk a fotózáshoz. A formációk megalkotásához és beállításához sok idő kellett, de közben jól szórakoztunk, és rengetegen megbámultak minket. Mikor kilógattuk a zászlókat a mellvédről a japán turisták még fotóztak is minket, (XDD) valamint a túloldalról egy csoport elkezdte skandálni, hogy this is war!this is war!, amit mi üdvrivalgással és tapssal jutalmaztunk. Majd a lépcső alján formáztunk éppen triádot és nyilat, amikor elöntött minket egy nagyobb adag japán turista. Épp menekülni készültünk, amikor feltűnt, hogy a japánoknak felettébb megtetszett a nyilas formációnk, és elkezdtek ők is úgy beülni, mire mi meg nekiálltunk fotózni őket. Erre röhögve kezdett el mutogatni az egyik ürge, hogy odaadja a kameráját, készítsünk képeket és üljünk oda melléjük, hozzuk a zászlót is. Az eredményen még most is megfekszem, annyira röhögtem, hogy alig bírtam kattingatni. Nagyobb mérethez a képre katt:)

Tehát kultúrák és generációk találkozása csapó egy:és csapó kettő, itt érdemes az arcokat különös gonddal megtekinteni LOL:

Amúgy eszméletlen fejek voltak, röhögtek, csiviteltek, sikkantgattak, this is war-oztak közben :) Miután tőlük röhögve és vigyorogva elköszöntünk, odajött két szintén japán csaj, akik megkértek minket, hogy készítsünk róluk képet és egyébként meg mégis mik azok a kezünkben. Mikor megmutattuk nekik, felélénkültek, hogy jééé This is War, és kérték, hogy hadd fotózkodjanak vele ők is :D Fura pókok voltak, mert mikor elindultak lefelé a felhajtón, láttak egy pulit, és nekiálltak lefotózni. Szerintem még nem láttak életükben pulit. Szegény gazdája birka-türelemmel hagyta. :) Mi integettünk nekik, mikor elindultak kifelé, ők meg vissza, és újabb képeket lőttek rólunk, ahogy a lepedő méretű zászlóinkat lóbáljuk :D
Amúgy a találkozó alatt jókat röhögtem azon a tényen, hogy mindenkinek Marsos csengőhangja volt, de mindenkinek más-más szám. Néha el kellett gondolkoznom, hogy nem az enyém csörög-e :D

Mindeközben kiderült, hogy a még érkező Rékát (ha jól emlékszem, a nevek és az arcok összekapcsolása kicsit problémás még) Timi jól elküldte a francba, mert azt mondta neki telefonba, hogy a Citadellán vagyunk. Mikor leesett, hogy nem a Citadella, akkor gyanúsan megkérdeztem, hogy ez nem a Halászbástya? Telefon vissza, hál istennek még nem szállt fel a buszra. Nem hagytuk leülni a hangulatot, beszélgettünk, nevettünk és további fotók is készültek, míg várakoztunk.
Mikor Réka is befutott, elindultunk a Várba, közben csatlakozott hozzánk Rusty is. Útban odafelé csodás képek készültek a naplementében :) Nagyon elkaptuk a pillanatot és hogy a Metaxa-reklám szavaival éljek, meg is állítottuk :)

A Várban is fotózkodtunk, jobban mondva inkább előtte, azon belül is a Lánchíddal, Szofitel-lel(itt szálltak meg, amikor Szigeten léptek fel) a háttérben, azzal az ötlettel, hogy a fiúknak készítünk belőle képeslapot, amit el is küldünk nekik neten. Gyönyörű képek lettek, egy napszakban szeretem Budapestet, még pedig alkonyatkor. Mikor már megy le a nap, de elég sötét van ahhoz, hogy az utcákon lámpafény gyúljon. Réka készítette el a képeslapot, igazán szép lett, Detti sajnos hiányzik róla, mert ő fotózott:(


Innen lebattyogtunk, mondván, hogy biztos lejutunk itt is az utcára. Rosszul gondolták, és mivel a lépcsőkön visszamászni nem akartak, nekiindultak a teljesen meredek hegyoldalnak. Halálfélelmem volt, hogy megcsúszom a nedves avaron és egy ívelt seggessel visszacsúszok, de Timi is hasonló gondolatokkal küzdött, szóval támogattuk egymást :) Átmasíroztunk a Lánchídon, közben beszélgettem egy jót a Timivel, aminek folytán beindult a fantáziánk és mire odaértünk a Sofitelhez a hasunkat fogtuk a röhögéstől. Nem írom le az agymenésünk, mert ezt sajnos kívülálló nem érti és nem találná poénosnak.

A szálloda előtt épp egy ECH-rendszámú luxusautó várakozott, mintha nekünk rendelték volna XD Közben ketten elváltak tőlünk, mi mentünk tovább a Starbucksba. (A Starbucks azért ilyen fontos a kedves kompánia számára, mert Shan, a dobos Starbucks-mániás. Mikor én mit sem sejtve rákérdeztem, hogy magyarázzák már el pontosan mi is ez a Starbucks-mánia, furán néztek rám, de azért felvilágosítottak :D) Vettem fini karamellás macchiatot, az árát nem írom le, csak annyit mondok, hogy amúgy a havi kávékvótámat ittam el egyetlen pohár mennyei kávéval. A Starbucks mentségére mondom, hogy a kiszolgálás közvetlen, ötletes és hatékony, valamint a kávé tényleg isteni finom. Míg sorban álltunk Timi elmesélte, hogy azon poénkodtak múltkor, hogy a ST-ről készülő videó kedvéért angol akcentussal kikérik Shannon névre a kávét, végül is az lánynévként is alkalmazható( a bucksban ráírják a poharadra a neved). A teljes sztorit sikerült akkor befejeznie, mikor a csaj megkérdezte, hogy mit kérünk és mi a keresztnevünk, nekem meg még a fejemben volt a Shannon név, és Szandra helyett majdnem Shannon-t mondtam, de időben észbe kaptam ^^

A Westendben már fájt mindenem, melegem volt és éhes voltam, nem ettem egész nap egy sajtos zsömin kívül semmit, mégis legjobban egy széket akartam csak. Na ez az, ami nem volt. Hat óra volt a kajáldáknál meg dugig az összes asztal. A nagy körasztalhoz akartunk ülni, de egy 4 tagú család úgy érezte, hogy elfoglalja a 15 személyes asztalt, mert az nekik jár. Végül eltakarodtak, de én akkor már indulni akartam a vonatomra.
Biankával és Kingával megegyeztünk, hogy együtt indulunk haza, mert a Biankának is a Déliből ment haza a vonata, a Kingának meg egy fél órás különbséggel a Keletiből. Rávettem őket, hogy induljunk el a tervezettnél 10 perccel előbb, mert ha én ezt a vonatot lekésem, akkor marad a 8 órás személyi, ami viszont éjfélre(!!!) van bent. Rendesek voltak, nem csináltak belőle problémát. Nagyon megszerettem mindkettőjüket Timivel együtt, nagyon kedves lányok :) Bár igazából, a kollektív tudat miatt azt hiszem az egész társaságot nagyon megszerettem :)) Jót beszélgettünk a metróhoz vezető úton és a metrón is. Bia elmesélt egy Sofiteles sztorit, remélem jól emlékszem: Gábor, az egyik echelon srác, a Sziget alatt 2 és fél órát ácsorgott a Sofi előtt, hogy elkapja a bandatagokat egy fotóra. Tomoval az utcán sikeredett egy fotó, de Jared és Shan a hátsó ajtón próbáltak beslisszolni. Gábornak több sem kellett és utánuk sprintelt be a szállodába, ahol a merészségének meg lett a jutalma, mert megkapta az áhított képeket, valamint dumált is velük.

Az én vonatom már bent volt, ezért odaslattyogtunk. Még dumáltunk kicsit, de amikor a peronőr elindult előre, hogy becsapkodja az ajtókat elköszöntem tőle és felszálltam a vonatra. Bianka állítólag a mellettem lévő vágányon álló vonaton pont a velem párhuzamos kupéban talált helyet, és látott az üvegen keresztül. Én nagyon nem néztem semerre, mert egy pofátlan kis korcs próbált meg éppen összenyálazni. Hazaérve elkezdtem feltölteni a fotókat, és bejelölgetni az emberkéket fészbúkon, hogy mindenkihez eljussanak a képek. Külön szenvedés volt, mert a face nem akarta az igazságot, és cseszett képet feltölteni. Végül 100 valahány képet egyesével töltöttem fel, egyszerűsített feltöltéssel. Konkrétan majdnem 300 kép készült, de arra nem vállalkoztam, hogy mindent felrakok. Ezzel végeztem hajnali 3/4 kettőre, ezután még nekiálltam az egészet tömörítve felrakni megauploadra, hogy Timi tudja készíteni a videót :)) Ha kész van, kirakom ide is, mert a múltkorit is nagyon igényesen csinálta meg. Reggelre amúgy 300 közeli értesítésem volt, mert mindenki jelölgette magát, hozzászólt és lájkolt....ohhh jeee. Az egyik képhez Braxton is hozzászólt, írta, hogy "wow thats beautiful!" . Konkrétan ahhoz, amiből a "képeslap" készült. (Braxton a Mars-Crew tagja, Shannon nagy puszipajtása, együtt fedezték fel csodálatos fővárosunkat is) Braxton amúgy nagyon aranyos,közvetlen, ő is tartja az echelonokkal a kapcsolatot, valamint minden turné-állomáson gyönyörű panoráma-képeket készít :D.

Lezárásként elmondhatom, hogy ilyen felszabadultnak már régen éreztem magam, olyan közegben lehettem, ahol a zene-szeretünk elég ahhoz, hogy összetartson egy nagy csapatot, amin belül további barátságok szövődnek. A beszámoló sajnos nem tudja visszaadni azt a hangulatot, ami ott volt. Az egymás ugratása, a nevetések és a különböző sztorik leírhatatlanok, szavakba nem foglalhatóak. Legközelebb karácsony előtt lesz remélhetőleg és remélhetőleg hó is lesz^^. Szeretnék ott lenni azon is.
Provehito In Altum.