Pénteken vonaton ülve azon gondolkodtam, hogy annak idején hogyan jutottam el a Backstreet Boys és az A*Teens típusú nyálpoptól az általam hallgatott legkeményebb műfajhoz, a black-goth-industrial metálig. Próbáltam végigzongorázni magamban, az emlékeim közt kutatva, hogy mik voltak azok a meghatározó pontok, amikor is felfedeztem magamnak a keményebb műfajokat. Most gondoltam itt is leírom, mert kemény munkámba telt visszaemlékezni.
Azt hiszem az első számú "bűnös" az Armageddon film volt. Imádtam a filmzenéjét, az
Aerosmith-t, Led Zeppelint, Bon Jovit és társait. A mai napig megvan a filmzenéje, annak idején még kazettán kaptam meg, de egy horvátországi út során meghalt szegény, így amikor ismét megkaptam, akkor az már CD-n volt. Akik csodálkoznak a tényen, hogy nem letöltöttem, közölném, hogy ez még akkor volt, amikor számomra a torrent nem létezett.
Az első albumom, ami rocknak volt mondható a Bon Jovi-Crush volt, még szintén kazettán (nem röhögni, ez 2000-ben volt, én akkor voltam 12). Bon Jovi megmaradt a kedvencek sorában, pont most tervezzük Barbi barátnőmmel, hogy ha tudunk viszonylag jó árban jegyet szerezni, akkor kimegyünk nyáron vagy a Zágráb-i vagy a Bécs-i turnéállomásra, végül is könnyen meglehet, hogy több esélyünk nem lesz őket élőben látni.
A "klasszikus" rock után eljutottam a nu-metalig a Linkin Park személyében. A Hybrid Theory
kazija szintén megvan a mai napig. Emlékszem az őrületre, hogy a suliban mindenki hogy őrjöngött pl az In the Endre és vele együtt hogy nyáladzottak a csajok Chesterre. Nekem soha nem volt a típusom, viszont a zenéjüket egészen a mai napig imádom. Sajnos a második albumhoz egy számomra ma már gyűlölt emberen keresztül jutottam hozzá, azt a cd-t egyszerűen ketté törtem és kihajítottam a kukába, és inkább letöltöttem magamnak. Mondjátok, hogy nem vagyok őrült.
Nem sokkal utána felfedeztem a P.O.D.-t, aminek a műfaji meghatározása elég nehézkes,
keveredik a nu-metal és a keresztényrock benne, bár akkor ez a legkevésbé sem érdekelt. A Satelite számukkal kezdődött az imádat, ez kitartott egészen a Testify albumig, ami számomra már nem jelentett akkora durranást. Úgy gondolom, hogy a legnagyobbat a Payable on Death albummal hozták össze, azt überelni nem lehet, nem is tudták, sem a Testify-vel, sem a When Angels and Serpents Dance-el.
Ha jól emlékszem ezek után fedeztem fel magamnak a Papa Roach-ot. A Lovehatetragedy album borítóját meglátván a boltban kijelentettem, hogy ez nekem KELL.
Akik ilyen borítót hoznak össze, azok biztos rohadt őrült zenét tolnak. Anyám először nem volt hajlandó megvenni, de nem sokkal az album után láttam a She Loves Me Not klipjét, és addig sírtam, míg megkaptam a korongot. Be kell valljam, ezután egy ideig elfelejtettem a zenéjüket, és csak a The Paramour Session megjelenésekor fedeztem fel őket újra. Azóta persze egy Szigetes élménnyel is gazdagabb vagyok Papa Roach téren^^
Ebben az időszakban kaptam rá a KoRn-ra, Disturbed-re és Static-X-re is. Ez köszönhető volt a Kárhozottak Királynőjének, mert a filmzene miatt kezdtem el hallgatni ezeket az együtteseket. Itt már javában éltem azt a korszakomat, amikor is MINDENT letöltöttem, amit csak megláttam. Akkoriban a Bearshare nevű programot használtam, irtózatos szar volt, tele lett vírussal a gép és ráadásul a zenék is olyan szar mp3 minőségben voltak fent, hogy jaj....viszont lehetett válogatni, és szemezgetni a kapcsolódó találatok között.
Mindegy is, mert így jutottam el a soron következő stílushoz és zenekarhoz, a The 69 Eyes-hoz. Beleszerelmesedtem az általuk játszott zenébe és Jyrki hangjába. Innen már csak egy lépés volt a HIM és lovemetal.
Itt viszont még nem voltam nagyon fan, az igazi "rajongás" A Dark Light-al kezdődött. A The 69 eyes mániám azóta már elcsöndesedett, viszont a HIMet a mai napig imádom. Pont most ST-n mesélte Kinga a metrón, hogy feloszlanak. Szerintem tök baromság, idén adták ki az új albumot, még turnézni sem voltak vele, már két klip is készült, Ville is most jött ki frissen-fitten az elvonóról, akkor miért akarnák abbahagyni pont most? Szerintem ez az egész baromság onnan indult, hogy valami idióta magyar honlap, az a fajta, ami azzal szórakozik, hogy arra kéri az olvasókat, hogy írjanak képtelen híreket kommentben, kijelentette, hogy Ville Valo visszavonult. Szerintem ha ez igaz lenne, akkor a rajongók tudnák meg elsőként.....sőt, ami azt illeti most fog megjelenni LiTaP-ból egy remix album. Huh végre ezt is kiírtam magamból.
A HIM után már nem teljesen tiszta a kép....valamikor ez után találtam rá a Nightwishre,Evanescense-re, a Lacuna Coilra, a Rasmusra (az első cdjük van meg, ma már hülyét kapok Lauri hangjától), többek között.
Mikor már sokkot bírtam kapni Tarja operájától, Lauri fejhangjától, Cristina Scabbia éteri
énekétől, hosszú időre leálltam ezekkel a zenékkel. Itt kezdődött el a "higgadtabb" korszakom, sok Placebo-val, Bon Jovival, és olyan zenékkel, amiknek nem sok köze volt a rockműfajhoz, ez viszont nem tartott egy fél évet sem. A Placebo mai napig kedvencem, viszont ekkoriban kezdtem el magamnak felfedezni Marily Mansont. Vicces történet, mert anyám frászt kapott tőlem, amikor kijelentettem, hogy Manson egy tök értelmes figura, csak a gusztustalan groteszkségével adja el magát. Szerintem ha nem mutatom meg neki a Kóla,puska,sültkrumpli filmet, akkor el is tiltott volna tőle. Viszont megmutattam neki, és egyetértett velem, hogy ez az ember nem lehet az a vérimádó sátánbuzi, mint akinek hitte.
A gimiben volt egy osztálytársnőm, aki hasonló zenei ízléssel volt megáldva, bár az ő kedvencei nekem nagyon meredekek voltak, olyan együttesek, amik nekem soha nem lesznek a szívem csücskei, mert én a ZENÉT szeretem, nem az elektromos zajt gyomorból jövő hörgésekkel és üvöltéssel kombinálva.
Gondolok itt a Cradle of Filth-re vagy a Children of Bodomra, amiket a mai napig nem vesz be a gyomrom. Próbált rájuk szoktatni, de csak a CoF-Thornogrpahy albumig jutottam. Az még pár számtól eltekintve még tetszett is. Amúgy azért kaptam meg, mert Ville közreműködött az egyik számban, a Byronic Man-ben.
Kb ekkor imádtam meg véglegesen és visszavonhatatlanul a HIM-et, és itt
kezdtem el hallgatni pl a My Chemical Romance-t, Green Day-t és Serj Tankiant. Volt egy kb egy éves korszakom, amikor Depressziót is hallgattam, majd rájöttem, hogy ne akarja nekem senki megmondani zenén keresztül, hogy mit is kéne gondolnom. Majd jött a keményebb időszakom, a Deathstars, Termination Bliss albummal indítva. Itt rákaptam pluszba az industrialra. Már mindent hallgattam, amihez hozzáfértem: Jesus on Extasy, Lacrimas Profundere,London After Midnight, Manson és még sorolhatnám.
Most ott tartok, hogy MINDENT meghallgatok, semmit nem utasítok el, ha valami tetszik, nem mondom rá azt, hogy ezt csak azért nem hallgatom meg, mert ez vagy az énekli.
Jelenleg gyógyíthatatlan 30STM mániában szenvedek, de remélem nem tart sokáig, mert néha már magamat is fejbe bírnám kólintanám miatta. XD Várom mikor vált át csendes rajongásba. Ezen keresztül mentem a HIMnél is, ott mondjuk évekig tartott a gyógyulás.
Napjainkban annyira vegyes képet mutat a CD gyűjteményem, hogy egy skatulyába nem lehetne behúzni engem. Újabb kedvencek a Mötley Crüe, Sixx:A.M., Poets of the Fall,Daughtry,Three Days Grace, Muse, és még sorolhatnám. Jelenleg azon dolgozom, hogy hova pakoljam a cd-ket. Tudniillik most telt be a majdnem plafonig érő CD-s polcom. Régimódi lány vagyok, minden megvan kiírva, mert szeretem üvöltetni a lejátszóban, nem csak az ipodon. Hejja.. aki eljutott az írás végére gratula, gazdagodott egy tőlem származó újabb unalmas visszaemlékezéses fejtegetéssel .
Azt hiszem az első számú "bűnös" az Armageddon film volt. Imádtam a filmzenéjét, az
Aerosmith-t, Led Zeppelint, Bon Jovit és társait. A mai napig megvan a filmzenéje, annak idején még kazettán kaptam meg, de egy horvátországi út során meghalt szegény, így amikor ismét megkaptam, akkor az már CD-n volt. Akik csodálkoznak a tényen, hogy nem letöltöttem, közölném, hogy ez még akkor volt, amikor számomra a torrent nem létezett.
Az első albumom, ami rocknak volt mondható a Bon Jovi-Crush volt, még szintén kazettán (nem röhögni, ez 2000-ben volt, én akkor voltam 12). Bon Jovi megmaradt a kedvencek sorában, pont most tervezzük Barbi barátnőmmel, hogy ha tudunk viszonylag jó árban jegyet szerezni, akkor kimegyünk nyáron vagy a Zágráb-i vagy a Bécs-i turnéállomásra, végül is könnyen meglehet, hogy több esélyünk nem lesz őket élőben látni.A "klasszikus" rock után eljutottam a nu-metalig a Linkin Park személyében. A Hybrid Theory
kazija szintén megvan a mai napig. Emlékszem az őrületre, hogy a suliban mindenki hogy őrjöngött pl az In the Endre és vele együtt hogy nyáladzottak a csajok Chesterre. Nekem soha nem volt a típusom, viszont a zenéjüket egészen a mai napig imádom. Sajnos a második albumhoz egy számomra ma már gyűlölt emberen keresztül jutottam hozzá, azt a cd-t egyszerűen ketté törtem és kihajítottam a kukába, és inkább letöltöttem magamnak. Mondjátok, hogy nem vagyok őrült.Nem sokkal utána felfedeztem a P.O.D.-t, aminek a műfaji meghatározása elég nehézkes,
keveredik a nu-metal és a keresztényrock benne, bár akkor ez a legkevésbé sem érdekelt. A Satelite számukkal kezdődött az imádat, ez kitartott egészen a Testify albumig, ami számomra már nem jelentett akkora durranást. Úgy gondolom, hogy a legnagyobbat a Payable on Death albummal hozták össze, azt überelni nem lehet, nem is tudták, sem a Testify-vel, sem a When Angels and Serpents Dance-el.Ha jól emlékszem ezek után fedeztem fel magamnak a Papa Roach-ot. A Lovehatetragedy album borítóját meglátván a boltban kijelentettem, hogy ez nekem KELL.
Akik ilyen borítót hoznak össze, azok biztos rohadt őrült zenét tolnak. Anyám először nem volt hajlandó megvenni, de nem sokkal az album után láttam a She Loves Me Not klipjét, és addig sírtam, míg megkaptam a korongot. Be kell valljam, ezután egy ideig elfelejtettem a zenéjüket, és csak a The Paramour Session megjelenésekor fedeztem fel őket újra. Azóta persze egy Szigetes élménnyel is gazdagabb vagyok Papa Roach téren^^Ebben az időszakban kaptam rá a KoRn-ra, Disturbed-re és Static-X-re is. Ez köszönhető volt a Kárhozottak Királynőjének, mert a filmzene miatt kezdtem el hallgatni ezeket az együtteseket. Itt már javában éltem azt a korszakomat, amikor is MINDENT letöltöttem, amit csak megláttam. Akkoriban a Bearshare nevű programot használtam, irtózatos szar volt, tele lett vírussal a gép és ráadásul a zenék is olyan szar mp3 minőségben voltak fent, hogy jaj....viszont lehetett válogatni, és szemezgetni a kapcsolódó találatok között.
Mindegy is, mert így jutottam el a soron következő stílushoz és zenekarhoz, a The 69 Eyes-hoz. Beleszerelmesedtem az általuk játszott zenébe és Jyrki hangjába. Innen már csak egy lépés volt a HIM és lovemetal.
Itt viszont még nem voltam nagyon fan, az igazi "rajongás" A Dark Light-al kezdődött. A The 69 eyes mániám azóta már elcsöndesedett, viszont a HIMet a mai napig imádom. Pont most ST-n mesélte Kinga a metrón, hogy feloszlanak. Szerintem tök baromság, idén adták ki az új albumot, még turnézni sem voltak vele, már két klip is készült, Ville is most jött ki frissen-fitten az elvonóról, akkor miért akarnák abbahagyni pont most? Szerintem ez az egész baromság onnan indult, hogy valami idióta magyar honlap, az a fajta, ami azzal szórakozik, hogy arra kéri az olvasókat, hogy írjanak képtelen híreket kommentben, kijelentette, hogy Ville Valo visszavonult. Szerintem ha ez igaz lenne, akkor a rajongók tudnák meg elsőként.....sőt, ami azt illeti most fog megjelenni LiTaP-ból egy remix album. Huh végre ezt is kiírtam magamból.A HIM után már nem teljesen tiszta a kép....valamikor ez után találtam rá a Nightwishre,Evanescense-re, a Lacuna Coilra, a Rasmusra (az első cdjük van meg, ma már hülyét kapok Lauri hangjától), többek között.
Mikor már sokkot bírtam kapni Tarja operájától, Lauri fejhangjától, Cristina Scabbia éteri
énekétől, hosszú időre leálltam ezekkel a zenékkel. Itt kezdődött el a "higgadtabb" korszakom, sok Placebo-val, Bon Jovival, és olyan zenékkel, amiknek nem sok köze volt a rockműfajhoz, ez viszont nem tartott egy fél évet sem. A Placebo mai napig kedvencem, viszont ekkoriban kezdtem el magamnak felfedezni Marily Mansont. Vicces történet, mert anyám frászt kapott tőlem, amikor kijelentettem, hogy Manson egy tök értelmes figura, csak a gusztustalan groteszkségével adja el magát. Szerintem ha nem mutatom meg neki a Kóla,puska,sültkrumpli filmet, akkor el is tiltott volna tőle. Viszont megmutattam neki, és egyetértett velem, hogy ez az ember nem lehet az a vérimádó sátánbuzi, mint akinek hitte.A gimiben volt egy osztálytársnőm, aki hasonló zenei ízléssel volt megáldva, bár az ő kedvencei nekem nagyon meredekek voltak, olyan együttesek, amik nekem soha nem lesznek a szívem csücskei, mert én a ZENÉT szeretem, nem az elektromos zajt gyomorból jövő hörgésekkel és üvöltéssel kombinálva.
Gondolok itt a Cradle of Filth-re vagy a Children of Bodomra, amiket a mai napig nem vesz be a gyomrom. Próbált rájuk szoktatni, de csak a CoF-Thornogrpahy albumig jutottam. Az még pár számtól eltekintve még tetszett is. Amúgy azért kaptam meg, mert Ville közreműködött az egyik számban, a Byronic Man-ben.Kb ekkor imádtam meg véglegesen és visszavonhatatlanul a HIM-et, és itt
kezdtem el hallgatni pl a My Chemical Romance-t, Green Day-t és Serj Tankiant. Volt egy kb egy éves korszakom, amikor Depressziót is hallgattam, majd rájöttem, hogy ne akarja nekem senki megmondani zenén keresztül, hogy mit is kéne gondolnom. Majd jött a keményebb időszakom, a Deathstars, Termination Bliss albummal indítva. Itt rákaptam pluszba az industrialra. Már mindent hallgattam, amihez hozzáfértem: Jesus on Extasy, Lacrimas Profundere,London After Midnight, Manson és még sorolhatnám.Most ott tartok, hogy MINDENT meghallgatok, semmit nem utasítok el, ha valami tetszik, nem mondom rá azt, hogy ezt csak azért nem hallgatom meg, mert ez vagy az énekli.
Jelenleg gyógyíthatatlan 30STM mániában szenvedek, de remélem nem tart sokáig, mert néha már magamat is fejbe bírnám kólintanám miatta. XD Várom mikor vált át csendes rajongásba. Ezen keresztül mentem a HIMnél is, ott mondjuk évekig tartott a gyógyulás.
Napjainkban annyira vegyes képet mutat a CD gyűjteményem, hogy egy skatulyába nem lehetne behúzni engem. Újabb kedvencek a Mötley Crüe, Sixx:A.M., Poets of the Fall,Daughtry,Three Days Grace, Muse, és még sorolhatnám. Jelenleg azon dolgozom, hogy hova pakoljam a cd-ket. Tudniillik most telt be a majdnem plafonig érő CD-s polcom. Régimódi lány vagyok, minden megvan kiírva, mert szeretem üvöltetni a lejátszóban, nem csak az ipodon. Hejja.. aki eljutott az írás végére gratula, gazdagodott egy tőlem származó újabb unalmas visszaemlékezéses fejtegetéssel .
Megjegyzések