Untitle

Boldog időszakokban nem lehet jókat írni. Egyszerűen képtelenség. Nincs meg az a belülről mardosó fájdalom, amitől az elgondolkodtató írások születnek. Jelentem mostanában nincs semmi bajom. Azaz vannak apróságok, de mik azok a többihez képest!
Beletörődtem abba, hogy nekem soha nem lesz olyan igazi társam. Ez a beletörődés jó, mert már túlléptem az elcsigázott szakaszon, ez már az a csendes, végleges beletörődés. Az oroszlánok makacsságával és elvárásaival szemlélődöm és nem engedek a huszonegyből. Mivel olyat nem találok, aki megfelelő lenne, nem is kell egyik sem. Ez felvet bizonyos problémákat, de ez már az én bajom ugyebár. De belefáradtam és feladtam. Végleg. Köpök mindenki fejére. Minden gusztustalan hímpéldányra, akik képtelenek udvariasan viselkedni,cinikusak,parasztok és imádnak ultimátumokat adogatni és kiveszett belőlük minden olyan egyéb emberi érték amit én tisztelek. ELÉG VOLT.
Eddig is tökéletesen elvoltam a barátaim és a családom szeretetével. Sőt. A legjobb barátnőm a lelki társam is, olyan, mintha egy egész ketté szakadt fele lennénk. Annyira különbözünk és mégis kiegészítjük egymást és életünkben nem voltunk két hétnél tovább fasírtban. Dórimon kívül ott vannak még az echelon barátaim, akikkel egész napszakokat beszélgetek és viccelődök át. Ez igencsak jó hatással van a kedélyállapotomra is, ami jó. Most úgy érzem, hogy harmóniában vagyok magammal és a világgal. Minden kicsit színesebb és egyszerűbb. Mert azok, akiket szeretek és akik fontosak nekem ott vannak velem minden nap. Aki meg nincs,. az bánhatja. Ennyi.

Megjegyzések