Meghalt a macskám. Az amelyik tavaly nyár végén besétált, mintha mindig is itt lakott volna. Akivel éjszakánként együtt aludtunk kifliben. Aki futott hozzám, ha csak meglátott. Aki imádta, ha a karomban tartva le-föl sétálgattam vele. Szinte kitalálta a gondolataimat. Ha a fűben fekve a csillagokat néztem, odaült mellém és ő is nézte.
Anyu négy napja tudta de nem mondta meg. Hagyta, hogy minden nap várjam a kertkapuban hátha hazajön. Miután tegnap végigbőgtem az éjszakát, ma megmondta, hogy nem fog hazajönni mert elütötte a vonat. Soha többet nem fogok így kötődni egyik másik állathoz sem. Most üres vagyok belül. Elment a szerelmem.
Anyu négy napja tudta de nem mondta meg. Hagyta, hogy minden nap várjam a kertkapuban hátha hazajön. Miután tegnap végigbőgtem az éjszakát, ma megmondta, hogy nem fog hazajönni mert elütötte a vonat. Soha többet nem fogok így kötődni egyik másik állathoz sem. Most üres vagyok belül. Elment a szerelmem.
Megjegyzések
Az enyém nyáron halt meg, de ő mondjuk magának kereste a bajt (folyton összeverve, sebesen vonszolta magát haza, de már öreg volt, nem bírt beletörődni, hogy már nem ő a kemény legény a faluban)
Nem akartam pótolni... de egy fekete picike cica minden nap az ablakom alatt heverészett, hát hozzánk szokott. Nem lehet pótolni akit szerettünk, de idővel biztos jön majd neked is más akivel szeretitek egymást :)