Helló mindenki, a nevem Tündér, és már zárt szemű vakarcskoromban látszott rajtam, hogy az átlagosnál is nagyobb pofám lesz. Legalábbis a Nagymacska szerint, mert mindig ezt hangoztatja, amikor valami macskától merően szokatlan dolgot művelek. Például nemrég mesélte a Kékszeműnek, aki állítása szerint a legjobb emberbarátnője, hogy még ki sem láttam a csipás fejemből, amikor már mondtam a magamét. A Kosarunk az egyik fényes falú szobában volt, ahová az emberek csak trónolni meg vizet fröcskölni jártak. Na most én minden alkalommal, amikor a Nagymacska bejött trónolni vagy vizet fröcskölni, folyamatosan mondtam a magamét, és addig nem is hagytam abba, amíg meg nem simogatta a fejem búbját.
Később is sikerrel alkalmaztam ezt a technikát, meg aztán mikor megtanultam a virgácsaimon járni, megálltam az emberek lába előtt keresztben, hogy muszáj legyen lehajolniuk hozzám.Igazából később sem álltam be a többi bundás mögé, mert kitaláltam, hogy vegetáriánus leszek, csakhogy bosszantsam a Nagymacskát és Göndörhajút. Göndörhajú a Nagymacska szülője, és mikor elhatároztam, hogy én márpedig nem eszem húst, felváltva próbálták kitalálni, hogy milyen kajákat lehetne nekem adni. Ezzel sikerült a terv, amit már akkor elkezdtem forralni, amikor először visítottam fel a Kosárban: hogy mindenki velem foglalkozzon, ha lehet, minél többet. Mivel nem ettem normális kiscica módjára, így sokáig finom meleg sűrű tejes trutyit kaptam, amit az emberek tejbegríznek, vagy röviden csak grizikének neveztek. Ezt minden reggel és este követeltem, és kaptam is, de egy idő után már uncsi lett. Ezután következtek a méregdrága májas falatkák, amik sok szar ízű roppancs közé voltak elrejtve. A Nagymacska mindig röhög rajtam, hogy olyan vagyok, mint az éhes disznó, ami röfögve túrja ki a földből a szarvasgombát, csak én a ropik közül túrom ki a májas darabokat.
Egyéb kiváltságban is részesültem már egész pici koromtól kezdve. Például a Nagymacskával aludtam a pokrócba csavarva a tévé előtt, ami roppant kellemes volt, tekintve, hogy a húsos kajákat hanyagolva olyan pici és csoffadt voltam.
Mostanában, 4 hónapos koromban kaptam rá a husira, ami nem is olyan rossz, mint ahogy az elején gondoltam. Kezdésként rögtön kolbásszal indítottam, némi vajjal megküldve, utána már hajlandó voltam mozarellát és sonkát is legyűrni. A Göndörhajú azt mondja, hogy igazi parasztgyomrom van, akármit is jelent ez. Én csak azt tudom, hogy a büdi macskáknak való kajának nevezett szart nem eszem meg. Emellett szokásommá vált, hogy amikor az emberek leülnek a magas, lapos fához, amit asztalnak neveznek, én is odaülök, habár ilyenkor a Nagyember, a Göndörhajú másik kölyke éktelen haragra szokott gerjedni. Nem is értem, mert a Göndörhajú meg a Nagymacska mindig megengedik, hogy odaüljek a szélére, vagy az egyik székre. Ilyenkor mindig megszagolom, hogy mit esznek, nehogy kimaradjak valamiből, mert az emberek bizony rohadt jó dolgokat képesek magukba tömni. A folyékony dolgokkal is így vagyok, mert például a kakaó az egyik kedvencem, mostanában minden reggelt ezzel indítok. Finom volt a kávénak nevezett lötty is, de azzal az volt a baj, hogy felpörögtem, és megállás nélkül kergettem a saját farkam, és utána kicsit szarul voltam. Ma kaptam levest is, isteni finom volt. Utána mondjuk a Göndörhajú evett valami sárga szart, amit ő sárgadinnyének hívott. Úgy gondoltam ezt is meg kell kóstolnom, és beleharaptam az egyik darabba, amit a Göndörhajú tartott a mancsában. Ez viszont rossz ötlet volt, ráztam is utána a fejem, hogy tűnjön el a rohadt íz a számból. Ezután azt hiszem óvatosabb leszek, mert az emberek azért bírnak sok szart is enni. De ennyit az étkezési szokásaimról, legközelebb a kedvenc játékaimról lesz szó, többek között az ásványvizes kupakokról, Göndörhajú cipőjéről, és a mostanában felfedezett szilváról.
Megjegyzések