Mondd csak Nana, hogy lehet, hogy a boldogság és az álmok megvalósulása két különböző dolog?
NANA….nos, a Nana az a csodálatos történet, amelyet a
legtöbb lány így vagy úgy, de megél. Vagy csak szeretné megélni. Évekkel
ezelőtt láttam először, és azóta sokszor újra végignéztem. Maga az alaptörténet
igen szimpla: két azonos korú és azonos nevű lány a vonaton egymás mellé kerül,
és életre szóló barátságot kötnek annak ellenére, hogy két teljesen különböző
személyiségről van szó. A véletlenek sorozata következtében egy albérletbe
kerülnek és ettől kezdve tényleg elválasztatlanok. Hatchi (Komatsu Nana)
cserfes, csapodár lány, aki a szerelmet keresi, és minden hímneműt prédának
tekint. Nana pedig egy punk-rock banda énekesnője, aki zenélni utazott Tokióba.
Szerelme, Ren két évvel azelőtt hagyta el, hogy a Trapnest nevű bandában
zenéljen, akik ezalatt az idő alatt nagy hírnévre tettek szert. Hatchi Nanán
keresztül betekintést nyer a zenészek világába, és habár Nanával együtt
sodródik, mégis úgy érzi, hogy kívülálló marad. Emiatt olyan dolgokba keveredik
bele, amik a kezdeti harmóniát a végére teljesen szétrombolják.
Nem vezetném végig az egész történetet, minden kisebb
mozzanatot, mert kb 50 részt igen nehéz lenne egy bejegyzésben összefoglalni.
Viszont a Nanával kapcsolatos érzéseimet leírnám.
Akárhányszor nézem végig, mindig elfog a szomorú mélabú, de ugyanakkor jókat is
lehet derülni a történeten. Mert a Nana egyszerre szól arról, amit a legtöbb
lány szeretne átélni, és egyszerre ismerjük fel kicsit magunkat is a lányokban.
Mindkét Nanával lehet azonosulni és egy-egy jellemvonást felismerni saját
magunkban. Ahogy az anime a végéhez közelít egyre inkább el tudok szomorodni.
Emlékeztet arra, hogy egyszer mindennek vége szakad, még akkor is, ha az valami
újnak a kezdete. Kicsit irigylem is Hatchit, mert ő pont abba a világba
csöppent bele, amiről én csak álmodok úgy nagyjából 12 éves korom óta, és amire
még jó sokáig vágyni is fogok.
Nana pedig…Nanába kicsit mindenki, még a nőneműek is beleszeretnek - lehet akármilyen kőkemény hetero. Nana és Ren szerelme pedig az a
szerelem, amire minden lány vágyik, és amit Hatchi is keres. Számára viszont
nincs teljes happy end.
Arra tanít, hogy nem szabad semmit görcsösen akarni,
dolgozzunk meg a sikerért, de hagyjuk magunkat kicsit sodródni is az árral. A
görcsös akarásnak nincs jó vége, de annak sem, hogy csak álmodozunk és várjuk a
sült galambot, ami sosem fog felénk repülni. Érdekes, hogy nálam mindig akkor
kerül elő ez a sorozat, amikor érzelmi válságban vagyok, vagy döntésképtelen
vagyok. Jelenleg például hiányzik egy új szerelem jóleső izgalma, amit Hatchi
is folyton keres. Vagy hogy az álomvilágomat folyamatosan rombolja az élet
hideg valósága, a szar munkahely, az egy helyben toporgás, hogy folyton másra vágyom, mint amim van…..no mindegy.
Nézzetek Nanát mert jó. Nevettet, de ugyanakkor szívfacsaró
is. Magatokra ismertek meg nem is. És még valami. K**va jó a zenéje.
Megjegyzések