Emberek, azt kell mondjam életem legmeghatározóbb egy hete volt ez a mostani VOLT fesztivál. Sosem bírtam magamat rávenni egy hét sátrazásra, de most bevállaltam és nem bántam meg. Imádom a fesztiválok közegét, a hangulatot, hogy senki nem szól meg azért, hogyan nézek ki, hogy senki nem néz hülyének csak azért mert annyira imádom az egyes bandákat, hogy a szívem szakad belé. Próbálok valami értelmes beszámolót összehozni, de annyira euforikus hangulatban vagyok még mindig, hogy nehéz lesz mindent visszaidézni így hirtelen.
0. nap, a beköltözés
A tervezettel ellentétben nagyon korán, fél tízkor már ott voltunk a helyszínen. Az odaúton még azon morfondíroztam, hogy még mindig nem fogom fel, hogy a csomagtartóban ott lapul a sátor és a túrazsák, és hogy minden napra jutni fog egy olyan banda, akikért a végtelenség óta rajongok.
Mikor odaértünk, már konstatáltuk Biankával, hogy nem is baj, hogy korán jöttünk, mert már eszméletlen sor volt. Kapunyitáskor már a napon aszalódtunk hosszú órák óta, és ezeknek a szerencsétlen szervezőknek eszükbe sem jutott előbb beengedni az embereket, amiből aztán olyan tumultus lett, hogy kb 20 métert egy óra alatt tettünk meg. Mikor bejutottunk, már nem éreztem embernek magam, és Bia sem volt teljesen magánál. Kurva meleg volt, és annyi levegőnk sem volt a nagy tömegben, hogy egy embereset slukkoljunk a levegőből. Már ott azt hittem, hogy kidőlök.Aztán kerestünk egy helyet a sátornak és lepakoltunk. A sátrat könnyebb volt felállítani, mint gondoltam, de valamit biztos nem jól csináltunk, mert elég csálén állt szerencsétlen. Aztán nagyjából ötször körbejártuk a fesztivál területét a zuhanyzókért, de sehol nem sikerült megtalálni. Végül megkérdeztem a kemping mellett álldogáló egyik szimpatikus biztonságit, hogy mégis merre. Ő végre tudott infót adni. Röhej, de a csinos kis hosztesz macáknak, akik elvileg mindenre tudják a választ, fingjuk nem volt semmiről. Mindenre csak azt mondták, hogy kint van a térkép, nézzük meg. Igen ám, de nulladik napon SEMMI nem volt még kint, mi meg csak egy kurva zuhanyra vágytunk. Végül megtaláltuk, jól le is zuhanyoztunk, és új embernek éreztük magunkat. Bár kedden még ott is nagy volt a káosz, mert nem volt elválasztva a női-férfi tér, így aztán a pasik folyamatosan rárántották a függönyt a gyanútlan hölgyekre.
A zuhany után elmentünk sörözni egyet, amiből végül az kerekedett, hogy a Bianka leugrott a bungee jumping 70 méteres tornyából, én meg majd összeszartam magam már csak a látványtól is. Én is le akartam, de még 3 sör sem volt elég ahhoz, hogy bátorságot öntsön belém. Végül még elnéztünk a Punnany Házibulira, de annyira ótvar szar volt, hogy inkább elmentünk lefeküdni, úgyis hullafáradtak voltunk.
1. nap - Hősök, Brains,Tankcsapda,Queens of the Stone Age, 30 Seconds To Mars
Másnap napközben nem igen tudtunk jobbat kitalálni, mint hogy egy reggeli kávé után kiüljünk a nagyszínpad elé a többi echelonhoz. Így utólag nézve kurva nagy baromság volt, olyan hólyagosra égtem, hogy öröm nézni a sebes pofámat még most is. Nem baj, legalább sikerült rácáfolnom arra, hogy képtelen vagyok barnulni. Beszélgettünk, meg próbáltuk szórakoztatni egymást, de annyira meleg volt, hogy kb mindenki dögrováson volt. Délutánra volt megbeszélve egy közös fotózkodás az echelonokkal. 58-an jelezték facebookon, hogy jönnek, ehhez képest kb 16-an voltunk azok, akik végül beálltak a képre. Az első sor képtelen volt megemelni a seggét, kicsit haragudtunk is rájuk, mert a nagy echelon összetartás általában csak addig tart ennél a csoportnál, ameddig nem kell két fűszálat sem keresztbe rakni. Gondoltuk, hogy elküldjük majd a srácoknak, hogy de jó lesz majdnem 60 ember egy képen, de ugye ez nem valósult meg. Ki is akadtunk kicsit Biával, mert mi még pöttyöket is vágtunk színes papírból, hogy majd feltartjuk meg minden koncert közben(albumborító színespöttyös) erre még elfogadni sem akarták...hát ennyit mindenkiről. Koncertek előtt még találkoztunk több másik echelon ismerőssel, bár engem valahogy senki nem akart megismerni. Pedig nem különböznek ennyire a facebookos képeim a valóságtól vagy nem tudom. Mindenesetre kicsit rosszul esett.
Aztán elkezdődtek a koncertek, a Hősöket végigszenvedtük, a Brains az egész jó volt, megkedveltem őket, de igazán ebből a fajta zenéből csak egy fél órát vagyok képes elviselni jókedvvel. A Tankcsapda előtt Bianka kiment Meet&Greetre, tartottam neki a helyet, hogy vissza tudjon jönni, de igazából csak a lábam zsibbadt el, több eredménye nem volt, mert végül nem sikerült visszaérnie. Tankcsapda az a banda, amit egy fesztiválon nem vagyok képes megúszni, akárhova megyek, azok mindig ott vannak. Bírom 1-2 számukat, de alapból nem bírom Lukácsékat. Minden kiszámítható: Lukács haja lobog, mint a szűz lány copfja a toronyban, a fél fejünket leégeti a pirotechnika, és ennyi is, amit el lehet mondani róluk. A Queens of the Stone Age....hát, mindenki kurvára oda volt értük meg vissza, de nekem egy dallamfoszlány sem maradt meg tőlük. Egyszerűen nem bírtam értékelni, jobban lekötött a szemben lévő szerencsétlenek préselődése, meg a fejük felett átsuhanó bodysurf-ösök látványa. A QOTSTA után szerencsém volt, mert az első sorból kivonultak a rajongóik, és egy csaj nekem adta át a helyét, így bent álltam az első és második sor csücskében, ami a legVIP-ebb hely az egész fesztiválon :D Nem nyomnak, látsz mindent, és lehet kapaszkodni végig. A Mars kezdetével mindenki elkezdett visítani, mintha az életük múlna rajta, én tartalékoltam a hangomat :) A Birth-el kezdtek, de szerintem túl sokáig vont fent a lepel, ami takarta az elején a színpadot, mert elég későn hullott le. Aztán a Night of a Hunternél már én is bevadultam, imádom azt a számot. A Search and Destroynál rögtön arra a lyric videóra gondoltam, amit még régebben csináltunk a csajokkal. Minden egyes szövegrésznél tudtam, hogy éppen ki szerepel a videóban...az elején a Bia, az "I'm a whore..." résznél Annie, az "I'm to blame"-nél meg én stb.... Áhhh, azt hiszem itt sírtam el magam először.
A This is Warnál a golden ticketesek bedobálták a hatalmas lufi labdákat közénk, köztük Bianka is, aki később mesélte, hogy majdnem elmaradt a koncert, mert a srácok az utolsó pillanatban estek be. Elkeverték a csomagokat a reptéren vagy miffene. Amúgy gyönyörű volt elöl állni és alulról nézni, a
hogy a többiek ütögetik a fejünk felett a labdákat. Varázslatos, én mondom. Conquistadornál beindultunk, nekem az egyik kedvencem az új albumról, igazán jól sikerült egy szám, annak ellenére, hogy maga az új album nem lett egy nagy szám. A Do or Die-nál jött az igazi meglepetés, mert Jared olyanokat mondott, hogy mennyire különleges neki ez az este, hogy már negyedszerre játszhatnak ebben a gyönyörű országban. Itt megjegyezném, hogy egyszer járta körbe Budapestet, és elég lesújtó véleménnyel volt róla, Sopront meg kb egyedül Tomo meg Brax nézte meg két éve, a többiek nem vették rá a fáradságot. Szóval nem tudom milyen alapja volt a "beautiful country" kijelentésnek. Aztán bejelentette hogy klipet forgatnak, és hogy ez lesz az egyik koncert, amin rögzítenek anyagot. Na itt mindenki bezsongott. Bianka utána mondta, hogy a backstageben i
s mondták nekik, hogy ez lesz a CTTE 2., mert forgatnak egyet Európában a Do or Diehoz,, asszem a Bright Lights-hoz meg Amerikában teszik majd ugyan ezt. Ezen keresztül üzenném az utálkozóknak, hogy csakis ezért mondták le az utolsó pillanatban az ustream-es élő közvetítést, és NEM sztárallűrök miatt. Végig forgattak, ami érezhető volt, mert Jared a számok alatt és között is folyamatosan adta az instrukciókat egy külön mikrofonba, meg külön a fotósnak is. Ami még az én lelkemnek is jól esett, akármilyen szkeptikus is vagyok a srácok irántunk érzett határtalan szeretetével kapcsolatban, hogy Jared a Do or Die alatt végig magyar zászlót lengetett. Viszont az elején megint fingjuk nem volt hol vannak, mert mikor meet&greetre beestek Jared azzal indított, hogy "na ki van itthon Lengyelországban???" Bianka mesélte, hogy kb megfagyott a levegő, és nem hiába jó színész Jared: rögtön kivágta magát, hogy "na akkor esetleg Olaszország? Vagy Horvátország?" Shannon is rátett egy lapáttal, de igazából mindenki vágta, hogy fingjuk nem volt megint, hogy Hungary és nem Poland.
Aztán jött a Depuis Le Début, ami alatt az UITA-ból ismert egyik akrobata szórakoztatott minket. Esküszöm, leesett állal néztem élőben a hulahopp karikás csávó forgását.
Az End of All Days-nél zokogtam, mint egy hülye, engem az egész albumról az a szám érintett meg a legjobban. Nagyon a lelkembe trafált vele Jared. Ami külön öröm volt, hogy a Rock Am Ringgel ellentétben itt végre nem volt hamis a hangja. A City of Angels is nagyon szép volt, ez egy olyan dal, aminél érezhető, hogy szívből jött Jarednél. Nem mesterkélt, nem a semmiből rak egymás mellé hangzatos mondatokat. Nagyon személyes dal és ettől olyan szép.
A Pyres of Varanasinál előjött a két libikókás akrobata, nagyon keményen nyomták, többször majdnem idegbajt kaptam. Egyszer meg is ijedtem, mert elől jól látszott, hogy az egyik ugrásnál megcsúszott a jobb oldali srácnak a lába, azt hittem seggre pottyan, de végül nem tette. Közben már láttam, hogy a középső árokban rohan hátra a technikus az akusztikus gitárral, szóval nem volt meglepetés, hogy Jared a hátsó technikai-sziget aljából kezdte el énekelni a Hurricane elejét, ami átcsapott a The Kill akusztikus verziójába. Itt persze megint nem fért a bőrébe, és a kordon tetejére ugrált, amitől a tömeg eleje a vége lett, mert mindenki elkezdett hátra nyomulni. Ami nekem csak jó volt, mert amikor előrejött, akkor pont előttem ugrott fel a kordon szélére, és még csak meg sem haltam a tömegtől :D Közelről még bugyinedvesítőbb kék szeme van ennek az embernek, igazából tökre lefagytam tőle. Egyébként is kicsit félek tőle, mert olyan, mint egy vadmacska: nem tudod mikor mar meg. Szembe is felugrott egyszer, de ott már nem maradt sokáig. Az egyik srác fogta meg a lábát, hogy le ne potyogjon, mire a biztonságis odaugrott, de mutatta a srác, hogy nyugi, nem eszik Jaredet. Ennek örömére Jared felhívta a srácot a színpadra, az meg úgy lekapta a pólóját, hogy még Jared is zavarba jött. Hát kidolgozottabb teste volt a gyereknek, az biztos, meg kb fél fejjel magasabb is volt Jarednél. Örültek egymásnak, hogy a srácnak is ugyan ott van ugyan olyan tetkója, mint Jnek (jobb váll, Provehito In Altum felirat). Aztán Jared meg akarta kérdezni, hogy mi a Love magyarul, de a srác nem értette mit kérdez, így csak hajtogatta, hogy Love. Végül Jared hozzánk fordult, hogy mondjuk már meg, mire mindenki üvöltötte, hogy SZERELEM!!! Jared visszakérdezett, hogy jól hallotta-e de a kiejtése egy katasztrófa volt XDD ("szárrelem") Végül az album maradék részét is lefordíttatta velünk, így üvöltötte sok ezer ember, hogy Szerelem, Vágy, Hit, Álmok....mit ne mondjak kurva jól hangzott :D
2. nap - Subscribe, Parkway Drive, Quimby, Hurts
Végül mi csak nagyszínpados koncerteket látogattunk, valahogy így alakult. Délután semmi jó nem volt, Hurts után meg hiába akartunk még menni Soerii&Poolekre, már nem volt hangulatunk hozzá. Napközben elmászkáltunk, én vettem csodás bakelit lemez alakú VOLTos fülbevalót, beszenvedtünk
magunkba egy kis kaját. Borzasztó íze volt a sült krumplinak, a rántott sajtot meg inkább hagyjuk....az a sajt csak intett az út mellett álldogáló tehénnek, mert semmi köze nem volt a valódi sajthoz.
A délután nagy részét azzal ütöttük el, hogy leültünk a legforgalmasabb útpadkára és néztük az embereket. Közben mellénk telepedett egy csapat srác, akik vízipisztolyt ragadtak és azzal lődözték a gyanútlan csajokat. Mi jókat röhögtünk ezen, vicces volt látni, hogy hányan kérnek még egy lövést, és hányan kurvaanyázzák le őket. Fel is tűnt nekik, hogy milyen jól szórakozunk, ezért aztán random időközönként mi is kaptunk a pofánkba :D Az egyik srác próbált ismerkedni, Bianka nagyon megtetszett neki, meg az én dekoltázsom is. Ilyet szól, hogy "nem gondolod, hogy egy kicsit leégtél?", és közben ráürítette a fél tárat a mellemre. Mondom de, fáj is, ezért aztán külön jól esett. Szétkentem a cicimen a vizet, mire ilyet szólt, hogy "ez az menj lejjebb is". Hát, mondom, ennyi volt az ingyenműsor, bocsi. XD
Utána összefutottunk Dettiékkel, és leültünk velük a fűbe dumálni. Közben lement a Subscribe, a Parkway Drive-nak az elejét még élveztem, de mikor valaki másfél órán keresztül hörög a mikrofonba tök érthetetlenül, az már enyhén idegesítő. A végén már tiszta agresszívak voltunk Biankával, ezért inkább elindultunk a jobb oldali dühöngő felé, hogy beálljunk a Quimbyre. Velük is úgy voltam igazából, hogy meghallgatom, de a 40. perc körül már tök herótom volt a zenéjüktől. Aztán jött a Hurts......gyerekek életem LEGSZEBB, LEGCSODÁLATOSABB ÉS LEGSZÍVSZAGGATÓBB koncertje volt.
Kb. az egész koncerten végig folytak a könnyeim, és a második számnál már szerelmes voltam Theo Hutchcraftba. Hihetetlen cukorfalat egy ember. Végig teljesen el volt ámulva a közönségtől, hogy több tízezren énekelték végig a dalaikat. Többször hitetlenkedve néztek össze Adam-mel, mintha nem is hinnék el, hogy ennyire imádják őket. Az Exile-al kezdtek, aztán jött a Miracle, amin nekem már elkezdtek folyni a könnyeim. A Wonderful Life-ot mindenki egy emberként üvöltötte, Theonak valamikor a két utóbbi szám között esett le, hogy tulajdonképpen végig énekelnénk akár nélküle is az összes dalt, olyan szinten tudjuk az összes szöveget. A Somebody to Die For-nál Bianka hátranézett rám, és láttam, hogy ő is sír. Na, és konkrétan itt kezdtünk el zokogni, mint két hülye tini. Még életemben nem bőgtem ennyire koncerten, azt hittem a szívem szakad meg, annyira gyönyörű volt élőben hallani. Az Evelyn meg a Sunday két olyan szám volt, amit előtte annyira nem szerettem, de élőben hallva mindegyik belopta magát a szívembe. Utána az Army of Me jött, amit nem ismertem, azt hiszem Björk feldolgozás lehet. A Sandman-t nagyon vártam, végig ugráltam, nagyon imádom azt a számot. Utána következett a Blind, amin mondhatni, hogy körülöttünk az összes csaj bőgött. 
Theo imádni valóan adta elő, szerintem ez is rátett egy lapáttal. Ezután jött a The Road, majd az Illuminated, aminél Theo megkért minket, hogy mindenki vegye elő a mobilt, öngyújtót, akármit és tartsuk fel a magasba. Utólag látszik a képeken, hogy mennyire gyönyörűek voltunk, ahogy álltunk a tömeg közepén, nem látszott a végeredmény. A Better Than Love alatt törte el azt hiszem a mikrofon állványt kedves énekesünk, ami nekem tök furcsán hatott egy olyan koncerten, amin még csak meg sem izzadtunk tisztességesen. Viszont ahogy Theo a nyaka köré tekerte a mikrofon zsinórját és meghúzta...hát hadd ne mondjam milyen mocskos gondolatok jutottak eszembe. Elég legyen annyi, hogy nyelnem kellett egy párat, hogy higgadt tudjak maradni. :P
A Stay....hát az varázslatos volt. A refrént, hogy 'STAAAY!!!' egyszerre üvöltötte az a rengeteg ember, a srácok meg oda voltak meg vissza. Zárásnak még bőgtem egy pár sort. Sajnos ráadás nem volt, elég gyorsan el is köszöntek, de mindenért kárpótolt az, hogy mennyire jól érezték magukat velünk.
Itt mondanám el, hogy mennyire összehasonlíthatatlan Marsék mesterkélt előadása és a Hurts tiszta öröme, sallangmentes előadásmódja. Jared végig csak szavakkal mondta el, hogy mennyire szeret minket és mennyire jó itt lenni, de közben látni lehetett, hogy a szöveg egy előre megkomponált, gondosan kialakított imidzs része, és egyre kevésbé hiszem el nekik azt, amit az elején még gondolkodás nélkül benyeltem. Viszont ezen a két manchesteri srácon látszott, hogy még mindenféle allűrtől mentesen, tiszta szívvel élvezték azt, hogy a színpadon lehetnek, zenélhetnek, és az a rengeteg ember mind azért van ott, mert őket szereti. Theo szája sokszor tátva maradt a csodálkozástól, és mint említettem, többször is hitetlenkedve nézett rajtunk végig. Ez a hihetetlen alázat és természetesség az, ami varázslatos ebben a két srácban.
Másnap valamikor Theo ki is írta, hogy az idei év egyik legjobb koncertje volt a magyarországi, és köszöni szépen az élményt. A "köszönöm" amúgy is sokszor hangzott el koncert közben is, beleszerettem a manchesteri akcentussal kiejtett "kooszonom"-be ^^
A koncert után hátramentünk a backstage-hez, mert Bianka mondta, hogy tavaly Adam kijött, amikor a Szigeten léptek fel. Sajnos nem sikerült velük találkozni, mert nem sokkal a koncert után távoztak egy ezüst autóval. Állítólag siettek a gépre, mert másnap már Finnországban kellett lenniük. Kicsit csalódottan, de kiürült könnycsatornákkal úgy döntöttünk, hogy ezt az érzelmi fröccsöt képtelenek vagyunk megkoronázni egy szőri és pulekkel, így aztán elmentünk lefeküdni.
ITT végig lehet nézni utólag is a Hurts koncertet
3. nap - Óriás, Supernem, Papa Roach, Billy Talent
A harmadik napnál már eléggé mutatkoztak az alváshiány jelei, de legalább nem volt bedagadva a szemem, mint első reggel. Öregem, akkora táskáim még sosem voltak mint az első reggel. Napközben ismét elszórakoztattuk egymást, összefutottunk Bia egyik echelon ismerősével, Balázzsal. Hát hadd ne mondjam, ritkán esik nehezemre beszélgetés közben nem a szemekre koncentrálni....de most..huh...olyan teste van a gyereknek, hogy jó, hogy a nyálam nem csordult ki. (feszt után derül ki, hogy ha 5 perccel tovább dumálunk vele, összefutottunk volna Jerryvel meg Tonyval a Papa Roachból -.-)
Az Óriásra már beálltunk, jó hangja volt a pasinak nagyon, de senki nem értette mifaszt keresnek a nagyszínpadon. Még a koncert kezdete előtt észrevettük, hogy egy csaj kibaszott izgatottan futkorászik az első sorban állók felé, mire feltűnt, hogy a színpad mellett ott sétálgatott...na ki? Jacoby Shaddix, a Papa Roach énekese a fiával. Kiderült, hogy a színpad melletti kötélpályán csúsztak le. Mire észbe kaptunk, hogy mit is látunk Jacoby már befelé tartott, és szerintem kicsit ideges volt a fia miatt, mert eléggé sietett. Mindegy még pont odaértünk hozzá, de pár kép után bement, és nekem nem sikerült megölelgetni :(
A Supernemet egész jól el bírtam viselni, de nekem az alter zene mindig is egy külön állatfaj marad.
Utánuk következtek a szememben fő produkciónak számító Papa Roach. Nagyjából azóta imádom őket, mióta az eszemet tudom, azt hiszem volt is egy olyan posztom még régebben, amiben leírtam, hogy az ő lemezük volt az első, amit magamnak vettem meg.
Öregem, életem legjobb rockkoncertje volt, életemben nem éreztem magam még ilyen jól (na jó, a Hurts-ön igen, de azon másféleképpen). A Still Swingin'-nel indítottak, ami talán az egyetlen olyan szám az új lemezről, amit így első körben sikerült róla megszeretnem. Olyat ugráltam rá, hogy aaahhh ^^ A .....to be loved az egyik nagy kedvencem, végig üvöltöttem az egészet. Egyszerűen imádom Jacoby energiáit, és velük kapcsolatban is azt éreztem, hogy őszintén élvezik a koncertet, és azért elég sokan gyűltünk össze a korai időpont ellenére is. A Forevernél Jacoby lejött közénk, és mit ad isten, ő is elénk ugrott fel. Teljesen lefagytam, de mikor észhez tértem pofátlanul letapiztam a csípőjét-seggét, Biankával meg is állapítottuk, hogy a fejünk PONT jó (XD) magasságban volt. Hát hadd ne mondjam. A biztonsági őr már jött is oda, hogy nem kéne, én meg a kezemmel Jacoby seggén ránéztem, és egy gyalázó pillantás kíséretében jeleztem felé, hogy ugyan, nem én vagyok a cukrosnéni. Mindegy, levettem a kezem mert úgyis már lefelé mászott. Férfiállat ez az ember. utána felugrott kicsit hátrébb is a másik oldalra, na, ott majdnem letépték róla a bőrmellényt, jobban járt volna, ha tovább engedi magát tapiztatni velünk :D Ezután jött a Between Angels and Insects meg a Where did the Angels Go?, amiknek annyira nem ismertem a szövegét, csak a refrént, de azért jót buliztam rájuk. A Dead Cell- nek azért örültem baszottul, mert a Kárhozottak Királynőjének az egyik betétdala volt, és amennyire katasztrofális ez a filmadaptáció, annyira zseniális a zenéje, köztük ez is. A Blood Brothers alatt szusszantam egyet, mert nem ismertem, viszont a Getting Away With Murdernél bepótoltam mindent. Öregem, energiabomba ez a csapat, azt hiszem ennél a számnál talált Jacoby egy feldobott napszemüveget abból a fajtából, amit a fesztiválon boldog-boldogtalannak osztogattak, aki kitöltött egy tesztet. Egyik délután én is szereztem egy ilyet, liláskék színben. A többiek szerint ilyen páwáknak való szar volt, de engem sosem érdekelt semmilyen divathullám, ha valami tetszik, azt hordom. 
Na és ez tetszett. Jacoby feltette ezt a gagyi, esetében foszöld szemcsit és ökörködött benne egyet, amikor meg visszadobta a tömegbe, akkor hirtelen mindenki azt akarta megszerezni. A soron következő Hollywood Whorenál megőrültem, az a kedvenc számom. Mikor a zenei alap elindult, Jacoby nem kezdte el rögtön, mert ivott egy kicsit. Nem gond, helyette énekeltük mi, ami nagyon tetszett neki, mert beleüvöltött a mikrofonba valami olyasmit, hogy "wooohhoooo I think you fucking know this song". Vagy valami ilyesmit. Amúgy ja, fucking know, itthon is erre nyomom a szobámban a legnagyobb headbanget :DD
A Scarsnál azért sikerült bőgnöm is egyet, ez egy ilyen hét volt, kijött belőlem a csaj. Ezután következett a Before I Die meg a Born with Nothing, Die with Everything, amikhez nem tudnék mit hozzáfűzni, imádom mindkettőt. Ráadásként eljátszották a Last Resortot, amit szintén mindenki kívülről fújt, még az is, aki annyira nem követte a munkásságukat. Őrület mit nyomtam még rá utoljára, másnap eléggé éreztem is a nyakamat XDD
Utána jött Billy Talent, amiről két szám után ki akartunk osonni, de olyan nyomor volt mögöttünk, hogy teljesen esélytelen volt. Nem baj, nem bántuk meg, Biankával mindketten nagyon megszerettük őket. Egy számukat nem ismertem, így sorrendben felsorolni sem tudnám, hogy miket játszottak, azt tudom, hogy volt a Surrender, a Rusted from the Rain, második szám volt talán a Viking Death March meg játszották a Fallen Leaves-t is. Az énekes eszméletlen egy figura, olyan megnyilvánulásai voltak, hogy szakadtunk a röhögéstől. Nálam ők vizsgáztak csillagos ötösre a közönséggel való egyedi interakció tekintetében. Ben, az énekes elmesélte, hogy pár napja az A38-on léptek fel, és nagyon élvezték. Szeretnek itt lenni Mo-n, mert finomak a kaját, finomak a sörök és persze gyönyörűek a magyar lányok (általános ováció, lányok részéről sikítás). aztán pár számmal később benyögte, hogy azért van egy negatívum is, amit meg kell említenie (fújolás és morgás), mégpedig a pálinkát. Hogy ő életében ilyen szart nem ivott, amire mi még hangosabban morogtunk, erre ő meg közölte, hogy leszophatjuk, mert ez a pia olyan, mintha az ördög szarta volna ki magából. Na ezen olyat röhögtem, hogy mikor visszaértünk a sátorhoz immár kurva fáradtan, röhögőgörcsöt kaptam, mikor ez a szövege eszembe jutott. Amúgy egyet tudok vele érteni, tényleg olyan XD A
ztán volt egy olyan tök értelmetlen megnyilvánulása is, amikor az árvízi áldozatokról beszélt, hogy nem számít hova tartozunk, a lényeg, hogy lélekben egyek vagyunk és támogatjuk egymást. Ez tök cuki volt tőle meg minden, de igazából tökre nem illett oda. Aztán volt még egy, amitől megfeküdtünk. Mikor észrevette, hogy ami előtt egész idáig guggolva énekelt, az alatt tulajdonképpen egy alsó kis webkamera az ustreamhez, megjegyezte, hogy tökre jó, hogy nem tudott róla, így azok, akik interneten követik a koncertet, végig a golyóit látták alulnézetből. Ennek örömére megint fölé guggolt és jól belemarkolt a csomagba...hát nem volt kíméletes magához XDD
Ja, meg az elején észrevette az egyik kameradrónt, ami végig a közönség felett repült, és kurvára megtetszett neki. Mondta, hogy tolják a képébe a kibaszott kis ufót, de szerintem az irányító nem hallotta. Egy számmal később meg is kérdezte, hogy "where is my fucking UFO?" de szerintem mivel besötétedett leparkolták a drónt.
Utólag kiderült, hogy Jacobyék is ott voltak végig a Billy Talenten hátul, a többieknek sikerült is elkapniuk őket a backstage-be menet jó pár órával később, sajnos nekem nem volt annyi eszem, hogy visszaemlékezzek, hogy Roachék eléggé bírják a Billy Talent zenéjét.
Martin Solveigen már nem maradtunk, elég volt a jóból aznapra.
4. nap - Anna&the Barbies, Bullet for my Valentine, Parov Stelar, Ákos, Example
Utolsó nap, háhh. Már igazán kómásak voltunk, főleg mert valakinek pont utolsó nap jutott eszébe sátorban dugni és hadd ne mondjam, hogy rajtuk kívül még végig 'élvezte' kb 20 sátornyi ember is.
Biankával délelőtt összepakoltuk a sátrunkat, beadtuk a csomagmegőrzőbe, mert hajnalban, koncertek után mentünk is haza egy ismerősöm szerezte fuvarral.
Az Anna&the Barbies-ra álltunk be, és habár alapból nem bírom a csajt, mert nekem kicsit túl sok belőle, jó bulit volt. Az öccsének jó hangja van nagyon, és valahogy olyan hangulatot csináltak, hogy a délutáni első fellépők közül nagyjából ők voltak az egyetlenek, akik megtöltötték a nagyszínpad előtti teret emberekkel.
A BFMV-tól nagyjából egy számot ismertem, de őket is nagyon megkedveltem, nem gondoltam volna, hogy ilyen jó zenét tolnak. Eléggé egy rétegnek való zene ez, ráadásul korán is volt, szóval nem voltunk olyan eszméletlen sokan, de a srácok így is jól érezték magukat viszonylag. Náluk érezni lehetett, hogy még nem vágták mire számíthatnak tőlünk, így csak lenyomták a bulit és kész. A tegnapról megmaradt szöveget kántálták néhányan (PÁLINKAAA), szegények nem is vágták, hogy mi van. Látni lehetett a zavart az arcukon (szerintem nem kóstolták a pálinkát :D) Dobálták a tömegbe a vizesüvegeiket, nagyjából ennyi volt a kommunikáció, de javukra legyen mondva, hogy a végén pengetőt meg dobverőt dobáltak be a tömegbe. Ráadás nem volt, amit sajnáltam, eléggé elhallgattam volna még őket. A Parov Stelar előtt elmentünk mászkálni egyet, meg megkeresni Bianka barátnőjét. A koncert elején beálltunk hátra, hogy majd onnan osonunk előre Ákoson. A Parov Stelar két éve kurvára tetszett, de most másodszorra már nem tudtam annyira élvezni. A közönséggel való kommunikáció teljes hiánya valahogy nem volt szimpatikus, ennyi erővel berakom otthon a lemezt, és még a napon sem kell aszalódnom. A show elemek ugyan azok voltak mint két éve, a legyező, a terpesz, az égő cigaretta, amibe sosem szív bele a csaj, a közönségnek háttal állva seggriszálás....na mindegy, nem részletezem, a lényeg, hogy a végére kurvára untam már.
Ákoson hirtelen lettünk baszott sokan, viszont feleannyira nem vágták az emberek a szövegeit, mint mondjuk a Hurtsnek vagy a Papa Roachnak, meg is lepődtem. Furcsa volt. Ami még furább volt, hogy én sem élveztem annyira. Félideig nagyon jó volt, a lézeres show eszméletlen volt, meg hát maga Ákos előadásmódja is. A mélyrepülés a Miracle feldolgozásnál kezdődött, Theo után hallani valahogy nem volt ugyan az....
Két-három számmal a vége előtt ki is mentünk elölről, mert már nem bírtam tovább...valahogy hiány-érzetem volt, lehet az volt a baj, hogy a mi oldalunkon állt mindenki, mint a sült hal, és kb én énekeltem egyedül. Az Example-nél leültünk a fűbe, onnan hallgattunk, de aztán rám írt a Zoli, hogy merre vagyunk, mert ő már szanaszét unja magát. Ezért aztán felcuccoltunk a megőrzőből és kimentünk hozzá. Én dumáltam vele kicsit, míg megérkezett a sofőr és a barátnője az Example-ról. Hazafelé nem tudtam, hogy jobbra vagy balra dőljek, mert olyan szinten hulla voltam. Az örömöm viszont határtalan volt, mikor beléptem a kapun, a macskáim a lábamhoz tódultak, én meg végre ÁGYBAN alhattam^^
Most viszont úgy vagyok vele, hogy mennék vissza, kezdeném elölről az egészet. Hiányzik a folyamatos zene, a közeg, a beszélgetések....az itthoniak meg olyan idegennek hatnak, nincs türelmem hozzájuk és hiába mesélem az élményeimet, szarják le nagy ívben. Képtelenek megérteni mit imádok ennyire a zenén, hogy nekem ez jelenti az ÉLETET, a levegőt, amit beszívok....
Poszt-fesztivál és poszt koncert depresszió. Mindegy a lényeg a lényeg: Kurva jó VOLT!!!
(Bianka képe, tőle loptam. A fejek miatt MUSZÁJ volt iderakni XD Akkor készült mielőtt felugrott volna hozzánk :D)
P.S.:A Marsos képek és az utolsó előtti Hurst-s kép kivételével az én fotóim^^
0. nap, a beköltözés
A tervezettel ellentétben nagyon korán, fél tízkor már ott voltunk a helyszínen. Az odaúton még azon morfondíroztam, hogy még mindig nem fogom fel, hogy a csomagtartóban ott lapul a sátor és a túrazsák, és hogy minden napra jutni fog egy olyan banda, akikért a végtelenség óta rajongok.
Mikor odaértünk, már konstatáltuk Biankával, hogy nem is baj, hogy korán jöttünk, mert már eszméletlen sor volt. Kapunyitáskor már a napon aszalódtunk hosszú órák óta, és ezeknek a szerencsétlen szervezőknek eszükbe sem jutott előbb beengedni az embereket, amiből aztán olyan tumultus lett, hogy kb 20 métert egy óra alatt tettünk meg. Mikor bejutottunk, már nem éreztem embernek magam, és Bia sem volt teljesen magánál. Kurva meleg volt, és annyi levegőnk sem volt a nagy tömegben, hogy egy embereset slukkoljunk a levegőből. Már ott azt hittem, hogy kidőlök.Aztán kerestünk egy helyet a sátornak és lepakoltunk. A sátrat könnyebb volt felállítani, mint gondoltam, de valamit biztos nem jól csináltunk, mert elég csálén állt szerencsétlen. Aztán nagyjából ötször körbejártuk a fesztivál területét a zuhanyzókért, de sehol nem sikerült megtalálni. Végül megkérdeztem a kemping mellett álldogáló egyik szimpatikus biztonságit, hogy mégis merre. Ő végre tudott infót adni. Röhej, de a csinos kis hosztesz macáknak, akik elvileg mindenre tudják a választ, fingjuk nem volt semmiről. Mindenre csak azt mondták, hogy kint van a térkép, nézzük meg. Igen ám, de nulladik napon SEMMI nem volt még kint, mi meg csak egy kurva zuhanyra vágytunk. Végül megtaláltuk, jól le is zuhanyoztunk, és új embernek éreztük magunkat. Bár kedden még ott is nagy volt a káosz, mert nem volt elválasztva a női-férfi tér, így aztán a pasik folyamatosan rárántották a függönyt a gyanútlan hölgyekre.
A zuhany után elmentünk sörözni egyet, amiből végül az kerekedett, hogy a Bianka leugrott a bungee jumping 70 méteres tornyából, én meg majd összeszartam magam már csak a látványtól is. Én is le akartam, de még 3 sör sem volt elég ahhoz, hogy bátorságot öntsön belém. Végül még elnéztünk a Punnany Házibulira, de annyira ótvar szar volt, hogy inkább elmentünk lefeküdni, úgyis hullafáradtak voltunk.
1. nap - Hősök, Brains,Tankcsapda,Queens of the Stone Age, 30 Seconds To Mars
Másnap napközben nem igen tudtunk jobbat kitalálni, mint hogy egy reggeli kávé után kiüljünk a nagyszínpad elé a többi echelonhoz. Így utólag nézve kurva nagy baromság volt, olyan hólyagosra égtem, hogy öröm nézni a sebes pofámat még most is. Nem baj, legalább sikerült rácáfolnom arra, hogy képtelen vagyok barnulni. Beszélgettünk, meg próbáltuk szórakoztatni egymást, de annyira meleg volt, hogy kb mindenki dögrováson volt. Délutánra volt megbeszélve egy közös fotózkodás az echelonokkal. 58-an jelezték facebookon, hogy jönnek, ehhez képest kb 16-an voltunk azok, akik végül beálltak a képre. Az első sor képtelen volt megemelni a seggét, kicsit haragudtunk is rájuk, mert a nagy echelon összetartás általában csak addig tart ennél a csoportnál, ameddig nem kell két fűszálat sem keresztbe rakni. Gondoltuk, hogy elküldjük majd a srácoknak, hogy de jó lesz majdnem 60 ember egy képen, de ugye ez nem valósult meg. Ki is akadtunk kicsit Biával, mert mi még pöttyöket is vágtunk színes papírból, hogy majd feltartjuk meg minden koncert közben(albumborító színespöttyös) erre még elfogadni sem akarták...hát ennyit mindenkiről. Koncertek előtt még találkoztunk több másik echelon ismerőssel, bár engem valahogy senki nem akart megismerni. Pedig nem különböznek ennyire a facebookos képeim a valóságtól vagy nem tudom. Mindenesetre kicsit rosszul esett.
Aztán elkezdődtek a koncertek, a Hősöket végigszenvedtük, a Brains az egész jó volt, megkedveltem őket, de igazán ebből a fajta zenéből csak egy fél órát vagyok képes elviselni jókedvvel. A Tankcsapda előtt Bianka kiment Meet&Greetre, tartottam neki a helyet, hogy vissza tudjon jönni, de igazából csak a lábam zsibbadt el, több eredménye nem volt, mert végül nem sikerült visszaérnie. Tankcsapda az a banda, amit egy fesztiválon nem vagyok képes megúszni, akárhova megyek, azok mindig ott vannak. Bírom 1-2 számukat, de alapból nem bírom Lukácsékat. Minden kiszámítható: Lukács haja lobog, mint a szűz lány copfja a toronyban, a fél fejünket leégeti a pirotechnika, és ennyi is, amit el lehet mondani róluk. A Queens of the Stone Age....hát, mindenki kurvára oda volt értük meg vissza, de nekem egy dallamfoszlány sem maradt meg tőlük. Egyszerűen nem bírtam értékelni, jobban lekötött a szemben lévő szerencsétlenek préselődése, meg a fejük felett átsuhanó bodysurf-ösök látványa. A QOTSTA után szerencsém volt, mert az első sorból kivonultak a rajongóik, és egy csaj nekem adta át a helyét, így bent álltam az első és második sor csücskében, ami a legVIP-ebb hely az egész fesztiválon :D Nem nyomnak, látsz mindent, és lehet kapaszkodni végig. A Mars kezdetével mindenki elkezdett visítani, mintha az életük múlna rajta, én tartalékoltam a hangomat :) A Birth-el kezdtek, de szerintem túl sokáig vont fent a lepel, ami takarta az elején a színpadot, mert elég későn hullott le. Aztán a Night of a Hunternél már én is bevadultam, imádom azt a számot. A Search and Destroynál rögtön arra a lyric videóra gondoltam, amit még régebben csináltunk a csajokkal. Minden egyes szövegrésznél tudtam, hogy éppen ki szerepel a videóban...az elején a Bia, az "I'm a whore..." résznél Annie, az "I'm to blame"-nél meg én stb.... Áhhh, azt hiszem itt sírtam el magam először. A This is Warnál a golden ticketesek bedobálták a hatalmas lufi labdákat közénk, köztük Bianka is, aki később mesélte, hogy majdnem elmaradt a koncert, mert a srácok az utolsó pillanatban estek be. Elkeverték a csomagokat a reptéren vagy miffene. Amúgy gyönyörű volt elöl állni és alulról nézni, ahogy a többiek ütögetik a fejünk felett a labdákat. Varázslatos, én mondom. Conquistadornál beindultunk, nekem az egyik kedvencem az új albumról, igazán jól sikerült egy szám, annak ellenére, hogy maga az új album nem lett egy nagy szám. A Do or Die-nál jött az igazi meglepetés, mert Jared olyanokat mondott, hogy mennyire különleges neki ez az este, hogy már negyedszerre játszhatnak ebben a gyönyörű országban. Itt megjegyezném, hogy egyszer járta körbe Budapestet, és elég lesújtó véleménnyel volt róla, Sopront meg kb egyedül Tomo meg Brax nézte meg két éve, a többiek nem vették rá a fáradságot. Szóval nem tudom milyen alapja volt a "beautiful country" kijelentésnek. Aztán bejelentette hogy klipet forgatnak, és hogy ez lesz az egyik koncert, amin rögzítenek anyagot. Na itt mindenki bezsongott. Bianka utána mondta, hogy a backstageben i
s mondták nekik, hogy ez lesz a CTTE 2., mert forgatnak egyet Európában a Do or Diehoz,, asszem a Bright Lights-hoz meg Amerikában teszik majd ugyan ezt. Ezen keresztül üzenném az utálkozóknak, hogy csakis ezért mondták le az utolsó pillanatban az ustream-es élő közvetítést, és NEM sztárallűrök miatt. Végig forgattak, ami érezhető volt, mert Jared a számok alatt és között is folyamatosan adta az instrukciókat egy külön mikrofonba, meg külön a fotósnak is. Ami még az én lelkemnek is jól esett, akármilyen szkeptikus is vagyok a srácok irántunk érzett határtalan szeretetével kapcsolatban, hogy Jared a Do or Die alatt végig magyar zászlót lengetett. Viszont az elején megint fingjuk nem volt hol vannak, mert mikor meet&greetre beestek Jared azzal indított, hogy "na ki van itthon Lengyelországban???" Bianka mesélte, hogy kb megfagyott a levegő, és nem hiába jó színész Jared: rögtön kivágta magát, hogy "na akkor esetleg Olaszország? Vagy Horvátország?" Shannon is rátett egy lapáttal, de igazából mindenki vágta, hogy fingjuk nem volt megint, hogy Hungary és nem Poland.Aztán jött a Depuis Le Début, ami alatt az UITA-ból ismert egyik akrobata szórakoztatott minket. Esküszöm, leesett állal néztem élőben a hulahopp karikás csávó forgását.
Az End of All Days-nél zokogtam, mint egy hülye, engem az egész albumról az a szám érintett meg a legjobban. Nagyon a lelkembe trafált vele Jared. Ami külön öröm volt, hogy a Rock Am Ringgel ellentétben itt végre nem volt hamis a hangja. A City of Angels is nagyon szép volt, ez egy olyan dal, aminél érezhető, hogy szívből jött Jarednél. Nem mesterkélt, nem a semmiből rak egymás mellé hangzatos mondatokat. Nagyon személyes dal és ettől olyan szép.A Pyres of Varanasinál előjött a két libikókás akrobata, nagyon keményen nyomták, többször majdnem idegbajt kaptam. Egyszer meg is ijedtem, mert elől jól látszott, hogy az egyik ugrásnál megcsúszott a jobb oldali srácnak a lába, azt hittem seggre pottyan, de végül nem tette. Közben már láttam, hogy a középső árokban rohan hátra a technikus az akusztikus gitárral, szóval nem volt meglepetés, hogy Jared a hátsó technikai-sziget aljából kezdte el énekelni a Hurricane elejét, ami átcsapott a The Kill akusztikus verziójába. Itt persze megint nem fért a bőrébe, és a kordon tetejére ugrált, amitől a tömeg eleje a vége lett, mert mindenki elkezdett hátra nyomulni. Ami nekem csak jó volt, mert amikor előrejött, akkor pont előttem ugrott fel a kordon szélére, és még csak meg sem haltam a tömegtől :D Közelről még bugyinedvesítőbb kék szeme van ennek az embernek, igazából tökre lefagytam tőle. Egyébként is kicsit félek tőle, mert olyan, mint egy vadmacska: nem tudod mikor mar meg. Szembe is felugrott egyszer, de ott már nem maradt sokáig. Az egyik srác fogta meg a lábát, hogy le ne potyogjon, mire a biztonságis odaugrott, de mutatta a srác, hogy nyugi, nem eszik Jaredet. Ennek örömére Jared felhívta a srácot a színpadra, az meg úgy lekapta a pólóját, hogy még Jared is zavarba jött. Hát kidolgozottabb teste volt a gyereknek, az biztos, meg kb fél fejjel magasabb is volt Jarednél. Örültek egymásnak, hogy a srácnak is ugyan ott van ugyan olyan tetkója, mint Jnek (jobb váll, Provehito In Altum felirat). Aztán Jared meg akarta kérdezni, hogy mi a Love magyarul, de a srác nem értette mit kérdez, így csak hajtogatta, hogy Love. Végül Jared hozzánk fordult, hogy mondjuk már meg, mire mindenki üvöltötte, hogy SZERELEM!!! Jared visszakérdezett, hogy jól hallotta-e de a kiejtése egy katasztrófa volt XDD ("szárrelem") Végül az album maradék részét is lefordíttatta velünk, így üvöltötte sok ezer ember, hogy Szerelem, Vágy, Hit, Álmok....mit ne mondjak kurva jól hangzott :D
A zárás a Kings&Queens volt, meg a Closer to the Edge, végül az Up In The Air, aminél végre nem őrültek módjára ugrált ki a tömeg a kordon mögül, hanem tényleg Jared választotta ki az embereket a színpadra. Két éve kegyetlen volt, aki tudott, az kiugrott a kordonon és már fent is volt a színpadon. Most érezhetően kevesebben voltak, és feljutott két kislány is. Hát az egyik valami halálosan cuki volt, tudott angolul, válaszolgatott is Jarednek, és végül úgy énekelték végig a dalt, hogy Jared leguggolt hozzá. Eszméletlen cukik voltak, hiába nagy színész ez az ember, azért elbőgtem magam még egyszer zárásként. Valamint kiegészült a dolog a maszkos dobosokkal is, ami látványban meg hangzásban is elsőosztályú volt. A végén persze a konfettiágyúk sem maradhattak el, a könnyeim fátylán keresztül még szebb volt nézni alulról a millió kis konfettit lebegni a levegőben. Másnap össze is vadásztunk reggel a feliratosakból párat emlékbe :D (Provehito in Altum, Help me I'm trapped in a fortune-cookie factory, We love you, Love Lust Faith Dreams meg New album Out Now)
2. nap - Subscribe, Parkway Drive, Quimby, Hurts
Végül mi csak nagyszínpados koncerteket látogattunk, valahogy így alakult. Délután semmi jó nem volt, Hurts után meg hiába akartunk még menni Soerii&Poolekre, már nem volt hangulatunk hozzá. Napközben elmászkáltunk, én vettem csodás bakelit lemez alakú VOLTos fülbevalót, beszenvedtünk
magunkba egy kis kaját. Borzasztó íze volt a sült krumplinak, a rántott sajtot meg inkább hagyjuk....az a sajt csak intett az út mellett álldogáló tehénnek, mert semmi köze nem volt a valódi sajthoz.A délután nagy részét azzal ütöttük el, hogy leültünk a legforgalmasabb útpadkára és néztük az embereket. Közben mellénk telepedett egy csapat srác, akik vízipisztolyt ragadtak és azzal lődözték a gyanútlan csajokat. Mi jókat röhögtünk ezen, vicces volt látni, hogy hányan kérnek még egy lövést, és hányan kurvaanyázzák le őket. Fel is tűnt nekik, hogy milyen jól szórakozunk, ezért aztán random időközönként mi is kaptunk a pofánkba :D Az egyik srác próbált ismerkedni, Bianka nagyon megtetszett neki, meg az én dekoltázsom is. Ilyet szól, hogy "nem gondolod, hogy egy kicsit leégtél?", és közben ráürítette a fél tárat a mellemre. Mondom de, fáj is, ezért aztán külön jól esett. Szétkentem a cicimen a vizet, mire ilyet szólt, hogy "ez az menj lejjebb is". Hát, mondom, ennyi volt az ingyenműsor, bocsi. XD
Utána összefutottunk Dettiékkel, és leültünk velük a fűbe dumálni. Közben lement a Subscribe, a Parkway Drive-nak az elejét még élveztem, de mikor valaki másfél órán keresztül hörög a mikrofonba tök érthetetlenül, az már enyhén idegesítő. A végén már tiszta agresszívak voltunk Biankával, ezért inkább elindultunk a jobb oldali dühöngő felé, hogy beálljunk a Quimbyre. Velük is úgy voltam igazából, hogy meghallgatom, de a 40. perc körül már tök herótom volt a zenéjüktől. Aztán jött a Hurts......gyerekek életem LEGSZEBB, LEGCSODÁLATOSABB ÉS LEGSZÍVSZAGGATÓBB koncertje volt.
Kb. az egész koncerten végig folytak a könnyeim, és a második számnál már szerelmes voltam Theo Hutchcraftba. Hihetetlen cukorfalat egy ember. Végig teljesen el volt ámulva a közönségtől, hogy több tízezren énekelték végig a dalaikat. Többször hitetlenkedve néztek össze Adam-mel, mintha nem is hinnék el, hogy ennyire imádják őket. Az Exile-al kezdtek, aztán jött a Miracle, amin nekem már elkezdtek folyni a könnyeim. A Wonderful Life-ot mindenki egy emberként üvöltötte, Theonak valamikor a két utóbbi szám között esett le, hogy tulajdonképpen végig énekelnénk akár nélküle is az összes dalt, olyan szinten tudjuk az összes szöveget. A Somebody to Die For-nál Bianka hátranézett rám, és láttam, hogy ő is sír. Na, és konkrétan itt kezdtünk el zokogni, mint két hülye tini. Még életemben nem bőgtem ennyire koncerten, azt hittem a szívem szakad meg, annyira gyönyörű volt élőben hallani. Az Evelyn meg a Sunday két olyan szám volt, amit előtte annyira nem szerettem, de élőben hallva mindegyik belopta magát a szívembe. Utána az Army of Me jött, amit nem ismertem, azt hiszem Björk feldolgozás lehet. A Sandman-t nagyon vártam, végig ugráltam, nagyon imádom azt a számot. Utána következett a Blind, amin mondhatni, hogy körülöttünk az összes csaj bőgött. Theo imádni valóan adta elő, szerintem ez is rátett egy lapáttal. Ezután jött a The Road, majd az Illuminated, aminél Theo megkért minket, hogy mindenki vegye elő a mobilt, öngyújtót, akármit és tartsuk fel a magasba. Utólag látszik a képeken, hogy mennyire gyönyörűek voltunk, ahogy álltunk a tömeg közepén, nem látszott a végeredmény. A Better Than Love alatt törte el azt hiszem a mikrofon állványt kedves énekesünk, ami nekem tök furcsán hatott egy olyan koncerten, amin még csak meg sem izzadtunk tisztességesen. Viszont ahogy Theo a nyaka köré tekerte a mikrofon zsinórját és meghúzta...hát hadd ne mondjam milyen mocskos gondolatok jutottak eszembe. Elég legyen annyi, hogy nyelnem kellett egy párat, hogy higgadt tudjak maradni. :PA Stay....hát az varázslatos volt. A refrént, hogy 'STAAAY!!!' egyszerre üvöltötte az a rengeteg ember, a srácok meg oda voltak meg vissza. Zárásnak még bőgtem egy pár sort. Sajnos ráadás nem volt, elég gyorsan el is köszöntek, de mindenért kárpótolt az, hogy mennyire jól érezték magukat velünk. Itt mondanám el, hogy mennyire összehasonlíthatatlan Marsék mesterkélt előadása és a Hurts tiszta öröme, sallangmentes előadásmódja. Jared végig csak szavakkal mondta el, hogy mennyire szeret minket és mennyire jó itt lenni, de közben látni lehetett, hogy a szöveg egy előre megkomponált, gondosan kialakított imidzs része, és egyre kevésbé hiszem el nekik azt, amit az elején még gondolkodás nélkül benyeltem. Viszont ezen a két manchesteri srácon látszott, hogy még mindenféle allűrtől mentesen, tiszta szívvel élvezték azt, hogy a színpadon lehetnek, zenélhetnek, és az a rengeteg ember mind azért van ott, mert őket szereti. Theo szája sokszor tátva maradt a csodálkozástól, és mint említettem, többször is hitetlenkedve nézett rajtunk végig. Ez a hihetetlen alázat és természetesség az, ami varázslatos ebben a két srácban.
Másnap valamikor Theo ki is írta, hogy az idei év egyik legjobb koncertje volt a magyarországi, és köszöni szépen az élményt. A "köszönöm" amúgy is sokszor hangzott el koncert közben is, beleszerettem a manchesteri akcentussal kiejtett "kooszonom"-be ^^ A koncert után hátramentünk a backstage-hez, mert Bianka mondta, hogy tavaly Adam kijött, amikor a Szigeten léptek fel. Sajnos nem sikerült velük találkozni, mert nem sokkal a koncert után távoztak egy ezüst autóval. Állítólag siettek a gépre, mert másnap már Finnországban kellett lenniük. Kicsit csalódottan, de kiürült könnycsatornákkal úgy döntöttünk, hogy ezt az érzelmi fröccsöt képtelenek vagyunk megkoronázni egy szőri és pulekkel, így aztán elmentünk lefeküdni.
ITT végig lehet nézni utólag is a Hurts koncertet
3. nap - Óriás, Supernem, Papa Roach, Billy Talent
A harmadik napnál már eléggé mutatkoztak az alváshiány jelei, de legalább nem volt bedagadva a szemem, mint első reggel. Öregem, akkora táskáim még sosem voltak mint az első reggel. Napközben ismét elszórakoztattuk egymást, összefutottunk Bia egyik echelon ismerősével, Balázzsal. Hát hadd ne mondjam, ritkán esik nehezemre beszélgetés közben nem a szemekre koncentrálni....de most..huh...olyan teste van a gyereknek, hogy jó, hogy a nyálam nem csordult ki. (feszt után derül ki, hogy ha 5 perccel tovább dumálunk vele, összefutottunk volna Jerryvel meg Tonyval a Papa Roachból -.-)
Az Óriásra már beálltunk, jó hangja volt a pasinak nagyon, de senki nem értette mifaszt keresnek a nagyszínpadon. Még a koncert kezdete előtt észrevettük, hogy egy csaj kibaszott izgatottan futkorászik az első sorban állók felé, mire feltűnt, hogy a színpad mellett ott sétálgatott...na ki? Jacoby Shaddix, a Papa Roach énekese a fiával. Kiderült, hogy a színpad melletti kötélpályán csúsztak le. Mire észbe kaptunk, hogy mit is látunk Jacoby már befelé tartott, és szerintem kicsit ideges volt a fia miatt, mert eléggé sietett. Mindegy még pont odaértünk hozzá, de pár kép után bement, és nekem nem sikerült megölelgetni :(
A Supernemet egész jól el bírtam viselni, de nekem az alter zene mindig is egy külön állatfaj marad.
Utánuk következtek a szememben fő produkciónak számító Papa Roach. Nagyjából azóta imádom őket, mióta az eszemet tudom, azt hiszem volt is egy olyan posztom még régebben, amiben leírtam, hogy az ő lemezük volt az első, amit magamnak vettem meg.
Öregem, életem legjobb rockkoncertje volt, életemben nem éreztem magam még ilyen jól (na jó, a Hurts-ön igen, de azon másféleképpen). A Still Swingin'-nel indítottak, ami talán az egyetlen olyan szám az új lemezről, amit így első körben sikerült róla megszeretnem. Olyat ugráltam rá, hogy aaahhh ^^ A .....to be loved az egyik nagy kedvencem, végig üvöltöttem az egészet. Egyszerűen imádom Jacoby energiáit, és velük kapcsolatban is azt éreztem, hogy őszintén élvezik a koncertet, és azért elég sokan gyűltünk össze a korai időpont ellenére is. A Forevernél Jacoby lejött közénk, és mit ad isten, ő is elénk ugrott fel. Teljesen lefagytam, de mikor észhez tértem pofátlanul letapiztam a csípőjét-seggét, Biankával meg is állapítottuk, hogy a fejünk PONT jó (XD) magasságban volt. Hát hadd ne mondjam. A biztonsági őr már jött is oda, hogy nem kéne, én meg a kezemmel Jacoby seggén ránéztem, és egy gyalázó pillantás kíséretében jeleztem felé, hogy ugyan, nem én vagyok a cukrosnéni. Mindegy, levettem a kezem mert úgyis már lefelé mászott. Férfiállat ez az ember. utána felugrott kicsit hátrébb is a másik oldalra, na, ott majdnem letépték róla a bőrmellényt, jobban járt volna, ha tovább engedi magát tapiztatni velünk :D Ezután jött a Between Angels and Insects meg a Where did the Angels Go?, amiknek annyira nem ismertem a szövegét, csak a refrént, de azért jót buliztam rájuk. A Dead Cell- nek azért örültem baszottul, mert a Kárhozottak Királynőjének az egyik betétdala volt, és amennyire katasztrofális ez a filmadaptáció, annyira zseniális a zenéje, köztük ez is. A Blood Brothers alatt szusszantam egyet, mert nem ismertem, viszont a Getting Away With Murdernél bepótoltam mindent. Öregem, energiabomba ez a csapat, azt hiszem ennél a számnál talált Jacoby egy feldobott napszemüveget abból a fajtából, amit a fesztiválon boldog-boldogtalannak osztogattak, aki kitöltött egy tesztet. Egyik délután én is szereztem egy ilyet, liláskék színben. A többiek szerint ilyen páwáknak való szar volt, de engem sosem érdekelt semmilyen divathullám, ha valami tetszik, azt hordom. Na és ez tetszett. Jacoby feltette ezt a gagyi, esetében foszöld szemcsit és ökörködött benne egyet, amikor meg visszadobta a tömegbe, akkor hirtelen mindenki azt akarta megszerezni. A soron következő Hollywood Whorenál megőrültem, az a kedvenc számom. Mikor a zenei alap elindult, Jacoby nem kezdte el rögtön, mert ivott egy kicsit. Nem gond, helyette énekeltük mi, ami nagyon tetszett neki, mert beleüvöltött a mikrofonba valami olyasmit, hogy "wooohhoooo I think you fucking know this song". Vagy valami ilyesmit. Amúgy ja, fucking know, itthon is erre nyomom a szobámban a legnagyobb headbanget :DDA Scarsnál azért sikerült bőgnöm is egyet, ez egy ilyen hét volt, kijött belőlem a csaj. Ezután következett a Before I Die meg a Born with Nothing, Die with Everything, amikhez nem tudnék mit hozzáfűzni, imádom mindkettőt. Ráadásként eljátszották a Last Resortot, amit szintén mindenki kívülről fújt, még az is, aki annyira nem követte a munkásságukat. Őrület mit nyomtam még rá utoljára, másnap eléggé éreztem is a nyakamat XDD
Utána jött Billy Talent, amiről két szám után ki akartunk osonni, de olyan nyomor volt mögöttünk, hogy teljesen esélytelen volt. Nem baj, nem bántuk meg, Biankával mindketten nagyon megszerettük őket. Egy számukat nem ismertem, így sorrendben felsorolni sem tudnám, hogy miket játszottak, azt tudom, hogy volt a Surrender, a Rusted from the Rain, második szám volt talán a Viking Death March meg játszották a Fallen Leaves-t is. Az énekes eszméletlen egy figura, olyan megnyilvánulásai voltak, hogy szakadtunk a röhögéstől. Nálam ők vizsgáztak csillagos ötösre a közönséggel való egyedi interakció tekintetében. Ben, az énekes elmesélte, hogy pár napja az A38-on léptek fel, és nagyon élvezték. Szeretnek itt lenni Mo-n, mert finomak a kaját, finomak a sörök és persze gyönyörűek a magyar lányok (általános ováció, lányok részéről sikítás). aztán pár számmal később benyögte, hogy azért van egy negatívum is, amit meg kell említenie (fújolás és morgás), mégpedig a pálinkát. Hogy ő életében ilyen szart nem ivott, amire mi még hangosabban morogtunk, erre ő meg közölte, hogy leszophatjuk, mert ez a pia olyan, mintha az ördög szarta volna ki magából. Na ezen olyat röhögtem, hogy mikor visszaértünk a sátorhoz immár kurva fáradtan, röhögőgörcsöt kaptam, mikor ez a szövege eszembe jutott. Amúgy egyet tudok vele érteni, tényleg olyan XD Aztán volt egy olyan tök értelmetlen megnyilvánulása is, amikor az árvízi áldozatokról beszélt, hogy nem számít hova tartozunk, a lényeg, hogy lélekben egyek vagyunk és támogatjuk egymást. Ez tök cuki volt tőle meg minden, de igazából tökre nem illett oda. Aztán volt még egy, amitől megfeküdtünk. Mikor észrevette, hogy ami előtt egész idáig guggolva énekelt, az alatt tulajdonképpen egy alsó kis webkamera az ustreamhez, megjegyezte, hogy tökre jó, hogy nem tudott róla, így azok, akik interneten követik a koncertet, végig a golyóit látták alulnézetből. Ennek örömére megint fölé guggolt és jól belemarkolt a csomagba...hát nem volt kíméletes magához XDDJa, meg az elején észrevette az egyik kameradrónt, ami végig a közönség felett repült, és kurvára megtetszett neki. Mondta, hogy tolják a képébe a kibaszott kis ufót, de szerintem az irányító nem hallotta. Egy számmal később meg is kérdezte, hogy "where is my fucking UFO?" de szerintem mivel besötétedett leparkolták a drónt.
Utólag kiderült, hogy Jacobyék is ott voltak végig a Billy Talenten hátul, a többieknek sikerült is elkapniuk őket a backstage-be menet jó pár órával később, sajnos nekem nem volt annyi eszem, hogy visszaemlékezzek, hogy Roachék eléggé bírják a Billy Talent zenéjét.
Martin Solveigen már nem maradtunk, elég volt a jóból aznapra.
4. nap - Anna&the Barbies, Bullet for my Valentine, Parov Stelar, Ákos, Example
Utolsó nap, háhh. Már igazán kómásak voltunk, főleg mert valakinek pont utolsó nap jutott eszébe sátorban dugni és hadd ne mondjam, hogy rajtuk kívül még végig 'élvezte' kb 20 sátornyi ember is.
Biankával délelőtt összepakoltuk a sátrunkat, beadtuk a csomagmegőrzőbe, mert hajnalban, koncertek után mentünk is haza egy ismerősöm szerezte fuvarral.
Az Anna&the Barbies-ra álltunk be, és habár alapból nem bírom a csajt, mert nekem kicsit túl sok belőle, jó bulit volt. Az öccsének jó hangja van nagyon, és valahogy olyan hangulatot csináltak, hogy a délutáni első fellépők közül nagyjából ők voltak az egyetlenek, akik megtöltötték a nagyszínpad előtti teret emberekkel.A BFMV-tól nagyjából egy számot ismertem, de őket is nagyon megkedveltem, nem gondoltam volna, hogy ilyen jó zenét tolnak. Eléggé egy rétegnek való zene ez, ráadásul korán is volt, szóval nem voltunk olyan eszméletlen sokan, de a srácok így is jól érezték magukat viszonylag. Náluk érezni lehetett, hogy még nem vágták mire számíthatnak tőlünk, így csak lenyomták a bulit és kész. A tegnapról megmaradt szöveget kántálták néhányan (PÁLINKAAA), szegények nem is vágták, hogy mi van. Látni lehetett a zavart az arcukon (szerintem nem kóstolták a pálinkát :D) Dobálták a tömegbe a vizesüvegeiket, nagyjából ennyi volt a kommunikáció, de javukra legyen mondva, hogy a végén pengetőt meg dobverőt dobáltak be a tömegbe. Ráadás nem volt, amit sajnáltam, eléggé elhallgattam volna még őket. A Parov Stelar előtt elmentünk mászkálni egyet, meg megkeresni Bianka barátnőjét. A koncert elején beálltunk hátra, hogy majd onnan osonunk előre Ákoson. A Parov Stelar két éve kurvára tetszett, de most másodszorra már nem tudtam annyira élvezni. A közönséggel való kommunikáció teljes hiánya valahogy nem volt szimpatikus, ennyi erővel berakom otthon a lemezt, és még a napon sem kell aszalódnom. A show elemek ugyan azok voltak mint két éve, a legyező, a terpesz, az égő cigaretta, amibe sosem szív bele a csaj, a közönségnek háttal állva seggriszálás....na mindegy, nem részletezem, a lényeg, hogy a végére kurvára untam már.Ákoson hirtelen lettünk baszott sokan, viszont feleannyira nem vágták az emberek a szövegeit, mint mondjuk a Hurtsnek vagy a Papa Roachnak, meg is lepődtem. Furcsa volt. Ami még furább volt, hogy én sem élveztem annyira. Félideig nagyon jó volt, a lézeres show eszméletlen volt, meg hát maga Ákos előadásmódja is. A mélyrepülés a Miracle feldolgozásnál kezdődött, Theo után hallani valahogy nem volt ugyan az....Két-három számmal a vége előtt ki is mentünk elölről, mert már nem bírtam tovább...valahogy hiány-érzetem volt, lehet az volt a baj, hogy a mi oldalunkon állt mindenki, mint a sült hal, és kb én énekeltem egyedül. Az Example-nél leültünk a fűbe, onnan hallgattunk, de aztán rám írt a Zoli, hogy merre vagyunk, mert ő már szanaszét unja magát. Ezért aztán felcuccoltunk a megőrzőből és kimentünk hozzá. Én dumáltam vele kicsit, míg megérkezett a sofőr és a barátnője az Example-ról. Hazafelé nem tudtam, hogy jobbra vagy balra dőljek, mert olyan szinten hulla voltam. Az örömöm viszont határtalan volt, mikor beléptem a kapun, a macskáim a lábamhoz tódultak, én meg végre ÁGYBAN alhattam^^
Most viszont úgy vagyok vele, hogy mennék vissza, kezdeném elölről az egészet. Hiányzik a folyamatos zene, a közeg, a beszélgetések....az itthoniak meg olyan idegennek hatnak, nincs türelmem hozzájuk és hiába mesélem az élményeimet, szarják le nagy ívben. Képtelenek megérteni mit imádok ennyire a zenén, hogy nekem ez jelenti az ÉLETET, a levegőt, amit beszívok....
Poszt-fesztivál és poszt koncert depresszió. Mindegy a lényeg a lényeg: Kurva jó VOLT!!!
(Bianka képe, tőle loptam. A fejek miatt MUSZÁJ volt iderakni XD Akkor készült mielőtt felugrott volna hozzánk :D)
P.S.:A Marsos képek és az utolsó előtti Hurst-s kép kivételével az én fotóim^^
Megjegyzések