Összegzés 2013

Ennek a bejegyzésnek lehet még az év utolsó napja előtt kellett volna megszületnie. Azt hiszem még nem volt ilyen jellegű bejegyzésem, pedig a blog már 2009 óta létezik. Azóta elmúlasztottam sok blogszülinapot is, köztük az ideit. Valahol olvastam, hogy jó írások, alkotások nem születnek boldog időszakokban. Én ezt úgy fogalmaznám át, hogy a "jó"-ság relatív. Vannak olyan írások, amik elgondolkodtatnak, amikkel együtt tudsz érezni, táplálkozzanak azok akár pozitív, akár negatív élményekből. De pozitív, boldog időszakokban kevésbé ül le az ember kiírni magából azt, ami benne tombol. Írások, nálam legalábbis akkor születnek, amikor a gondolataim ki akarnak robbanni a fejemből, és legyen akárhány barátom, egy sem fogja megérteni miről beszélek. Régebben voltak szatírikus, nevettető írásaim is. Hiányzik az az időszak, amikor képes voltam erre. Nem tudom hova tűnt az a Szandra, de csak az utóbbi időben ébredtem rá, hogy az a lány valahol elveszett akkor, amikor ki kellett lépnem a kőkemény valóságba a rószaszín buborékvilágomból. Szeretném megtalálni még valamikor azt a lányt.

A 2013-as évben sok mindent megtanultam. Talán sosem volt még ennél tanulságosabb évem. Vegyük csak sorra:

1. Ami nem működik, hagyd el.
Az első és legfontosabb, amit megtanultam. Legyen az a munkahelyed, vagy rossz emberi kapcsolat(ok).
Sokunkat motivál a pénz, hogy minél jobb munkahelyünk legyen, vagy hogy legyen egyáltalán. De már mindenkinek csak azt tudom mondani, hogy egy munkahely megtartása sem ér annyit, hogy közben elveszísd önmagad. Tudom, nem mindenki mögött állnak barátok, családtagok, hogy támogassák a pénztelen időszakokban. De ha minden nap gyomorgörccsel kelsz, gyűlölöd a helyet, ahova bejársz, ott már gond van. A 2013 első négy hónapja nekem egyfajta sötét, éjfekete ködben teltek el. Az agyam úgy kezeli, mint valami rossz álmot. Az a majdnem egy év, amíg ott dolgoztam a Samsungban, mintha nem is lett volna. Biztos vagyok benne, hogy ha mutatni lehetne valakinek a belső kisugárzását, engem folyamatosan pusztító, fekete hurrikánfelhők követtek volna.
Emberi kapcsolatok....más tészta, de a tavalyi év volt az, amikor elindult bennem annak megértésének folyamata, hogy senkihez nem szabad ragaszkodni, akik nem akarnak engem az életükben tudni. Lényegtelen, hogy az egy pasi vagy egy barát. Akit érdekelsz, annak nincsnenek kifogásai. Azok keresnek. Lehet, hogy nem olyan gyakran. De keresnek. Akik nem keresnek, azokat nem érdekled. Ennyi. Túl sok időt pazaroltam el arra, hogy olyan embereket keressek, akik csak kötelességtudóan válaszolnak a hívásokra, smsekre, emailekre. Májusban volt egy hónap, amikor jómagam senkit nem kerestem. A facebookon van 340 ismerősöm, egy ember érdeklődött, hogy élek-e még. És ez a 340 is eléggé szűrve van. És pont azok nem kerestek, akikről úgy gondoltam, hogy a legfontosabbak az életemben. Ezt most csak tényként írom, az önsajnálaton, a "senkinemszeretengem" dolgokon már túl vagyok. Elfogadtam, és most már a helyükön kezelem az embereket. Elengedtem azokat, akinek csak egy kapaszkodó voltam az adott életelyzetben. Hiába tudhatsz valakit akár éveken át a barátodnak, nem biztos, hogy holnap is az lesz.

2.Ne félj az ismeretlentől. Tedd meg azt, amit félsz megtenni.
Az ember ösztönösen tart az ismeretlentől. Gyakran azért nem teszünk meg valamit, mert félünk a következményektől, nem tudjuk hogy alakul, félünk, hogy kényelmetlenséget kell elviselnünk. De ki kell lépni a komfortzónánból, mert csak azt tudjuk úgy istenigazából megbánni, amit nem tettünk meg. Mert szerintem a "mi lett volna, ha...." dolog sokkal rosszabb. Ha megteszel valamit, de puff, rosszul sül el, abból tanulsz. Ha jól alakul, akkor lesz egy kellemes tapasztalatod. De ha sosem vállalsz be semmit, akkor sok mindent elmulasztasz. Ezek lehetnek kicsi dolgok is, mint mondjuk esetemben az egész hetes sátrazás egy zenei fesztiválon. Vagy egy olyan munka elvállalása, aminél elköteleződsz két évre, de lehet, hogy gyűlölni fogod. Én mindig akkor hoztam a legjobb döntéseimet, amikor nem mérlegeltem. Nem csináltam olyan időfecsérlő baromságokat, hogy felírjam a papírra a mellette és ellene szóló érveket, nem kértem tanácsot boldog boldogtalantól. Ösztönből cselekedtem. Becsuktam a szemem, és az érzéseimre hagyatkoztam. Hagytam, hogy megtörténjenek a dolgok. Nőiesen szólva szartam rá. Szartam a következményekre, és azt mondtam: csináljuk! Ennek köszönhetően visszatekintve azt kell mondjam, semmit nem bántam meg, még akkor is, ha voltak pillanatok, amikor azt éreztem, hogy talán ezt nem kellett volna. Mert minden esemény hozzájárult ahhoz, aki ma vagyok. Lehet ez elcsépelten hangzik, de tényleg így vagy. Úgy érzem soha nem fejlődtem még ennyit emberileg, mint az elmúlt évben.

3. Mond ki azt, amit gondolsz, amit érzel.
Sokáig konfliktuskerülő voltam. Ha valami nem tetszett magamban morogtam. Ha valakit nem akartam megbántani, inkább nem mondtam semmit. Ha nem tetszett a barátaim viselkedése, nem szóltam nekik. Ilyen szempontból 2013 nagy törés volt. El mertem mondani egyes embereknek, hogy mi a bajom velük. Például egy barátnőmnek el mertem mondani, amit mindenki érez vele kapcsolatban, hogy néha túl sok belőle. Hogy borzasztó erőszakos tud lenni. Hogy gyakran önző. Nem azért mondtam neki, hogy megbántsam. Hanem hogy tudjon rajta változtatni, ha akar.
Most már ki merem mondani mit gondolok, még akkor is, ha ezen mások megbántódnak. Mert az igazság felszabadít, még akkor is, ha előtte még alaposan felkúrja az agyadat. Én hálás vagyok, ha valaki felhívja a figyelmemet a hibáimra. Mert így eldönthetem, hogy akarok-e rajtuk változtatni.

4. Ismerd fel, ha valakit nem érdekelsz. Úgy.
Az év talán egyik legkeményebb leckéje volt. Hogy az önálltatás nem vezet jóra. Különösen a nők hajlamosak félreérteni mindent, csak mert valaki, aki tetszik nekik, figyelmes velük. Tudom, hogy Ő kedvel engem, meg merem kockáztatni, hogy valamilyen szinten érdeklem is. Még mindig nem tudom hányadán állunk, de egyik napról a másikra olyan világosan láttam, hogy nem is értettem, a három hónapos köd alatt hogy érthettem a legtöbb dolgot ennyire félre. Az első naptól kezdve vonzódom hozzá, ő ezt észre is vette. Hízelgett neki. Azt hittem egy ekkora vonzalom nem lehet viszonzatlan. Kemény pofon volt az élettől, hogy felismerjem: nem mindenki az, akinek hiszed. Látsz valakit, elképzeled valamilyennek a cselekedetei alapján, és kurva nagy nyaklevesként ér, amikor rájössz, hogy mekkorát tévedtél. Hirtelen a valódi ember áll előtted, minden hibájával együtt. Akkor szeretsz valakit igazán, amikor még ezeket a hibákat meglátva is tudod szeretni és elfogadni. Még így is tudom, még akkor is, hogyha ez a szeretet ilyen formában neki nem kell. De ez már az én problémám.

5. Ne szégyelld az érzéseidet.
Sokszor befolyásolnak minket a társadalmi normák. Az év utolsó pár hónapja azzal telt, hogy meg-megrohant a szégyen érzése azért, mert olyan emberhez vonzódom, aki házas és akinek gyermekei vannak. De amikor rájöttem, hogy Őt nem érdekli, sőt pofátlan módon, mindenki előtt...na jó ebbe ne menjünk bele. De ha Őt nem érdekli engem sem fog. Mindenki a saját boldogságáért felelős. Lehet, hogy az én boldogságom egy másik ember pokla. Azonban ha mindenki a másik érzéseit helyezné előtérbe, akkor ez egy igen boldogtalan világ enne azt hiszem. Szóval merjük felvállalni azt, amit érzünk. Ne szégyelljük ezt a másikkal tudatni. Mi a legrosszabb, ami történhet? Hogy pofára esünk? Hogy visszautasítanak? Hogy elhagy a barátunk/párunk/szeretőnk? Hogy nem kedvelnek minket? És? Mindent túl lehet élni. Hiszek abban, hogy a dolgok nem véletlenül alakulnak úgy, ahogy alakulnak. Ha valakinek nincs helye az életünkben, akkor nem lesz benne. Akivel együtt kell lennünk, azzal együtt leszünk. A munkával is ugyanígy voltam. Amíg nem érett meg bennem az, hogy igen, dolgozni akarok, igen, hasznos akarok lenni, addig csak ideig-óráig szóló munkák jutottak. Amikor már úgy éreztem: felkészült vagyok, 3 hónapon belül megkaptam a mostani állásom. Ezzel kicsit elkalandoztam.

6. Vigyázz, kiben bízol meg.
Mert nagy a pofára esés, amikor ráébredsz, hogy nem a megfelelő emberbe fektetted a bizalmad. Ez különösen a munkahelyen igaz. A munkahely egy igazi aknamező. Képletesen szólva mindenki mosolyog mindenkire, de a derékszíjban a legtöbb helyen ott a tőr, amit a hátadba szúrnak, ha alkalmuk van rá. A munkahelyen tényleg csak annak add ki magad, akiben végletekig megbízol. Mert ha valami balul sül el, attól még be kell menned másnap és utána is minden egyes nap és a kollégák szemébe kell nézned, együtt kell velük dolgoznod.
Meg kell tanulni kiszűrni, hogy ki az, aki tényleg kedvel, és ki az, aki csak azért áll veled szóva, hogy utána az egész épületet bejárva pletykáljon arról, amit négyszemközt elmondtál neki, vagy éppen nem mondtál el. Az idei év újabb pofonja volt, amikor ráébredtem, hogy azért mert én alapvetően jó vagyok, alapvetően mindenkihez szeretettel állok, mások, a többség egyáltalán nem ilyen. Főleg a nők. A nőkkel vigyázni kell. Féltékenyek. És a féltékenységnél nagyobb szörny talán nincs is.

7. Egy bizonyos életkor után minden barátság átalakul.
Felnőttként már nem ugyan az egyik barátság sem. Mindenkinek megvan a saját élete, amit igazgatni kell, főleg ha már vőlegény/férj/élettárs/gyerek van. Onnantól kezdve még annak a szemében is csak a második ember lehetsz, akivel eddig kölcsönösen úgy gondoltátok, hogy sosem állhat senki az első helyen, csak ő. Szomorú dolog, de ez van. Jól példázza ezt a tegnap szilveszter éjszaka. A barátnőmmel és a vőlegényével töltöttem az éjszakát, a barátnőmmel, akivel jóformán csak vérszerződést nem kötöttünk, és már közel 20 éves a barátságunk. A Himnusz után átöleltem és puszit akartam neki adni. Eltolt magától, hogy az első puszi a vőlegényé. Ami érthető, de borzasztó rosszul esett. Biztosan nem vette észre, és mondani sem akartam neki, mert ez az én egoista hülyeségem. De ha sokáig állsz valakinél a dobogós helyen, 20 éven át támogatod, sírsz,nevetsz,örülsz, szenvedsz vele, bocsájtasz meg neki számtalan alkalommal, rossz látni, hogy valaki más lép helyedbe. Én akkor is őt öleltem volna meg először, ha a szerelmem ott áll mellettem. Mert ő akkor is fontosabb lenne. De ezeket a dolgokat mindenki másképp éli meg. Ebben az évben ezt is elfogadtam. Régen hetente találkoztunk és szinte minden nap beszéltünk. Most hetente egyszer beszélünk és havonta egyszer találkozunk. Elfogadtam, hogy neki már más dolgok fontosak, nem haragúdhatok rá. Azt hiszem a 20 éves barátságunk második legkeményebb próbája volt az eljegyzése/összeköltözése. Az első és a második próba is azon múlott, hogy én hogy reagálok. Mindkétszer időbe telt az elfogadás. De még mindig barátok vagyunk, és csak ez számít.

8. Légy önzetlen.
Ne azért, hogy másoknak megfelelj, hogy kedveljenek. Hanem magadért. Mert jó érzés, hogy jót teszel másokkal, másoknak, még akkor is, ha az illetőt nem különösen kedveled. Még akkor, is ha ezt nem értékelik, még akkor is, ha sosem kapod vissza jóságod, és igen, még akkor is, ha ezért lüttyősnek, kihasználhatónak néznek. Te tudod, hogy ez nem igaz, és tudod, hogy te miért teszed, és csak ez számít. Ezt mostanában fedeztem fel. Ez is egyfajta boldogságot eredményez. Jót tenni másokkal sosem felesleges.

Talán ezek voltak a legfontosabb tanulságaim. Mellette persze ott volt a rengeteg élmény, ami alapjában véve lehetővé tette, hogy azt mondhassam: hosszú évek óta a 2013as év az első, ami jó kis év volt. 2013-nak köszönhetem a VOLT fesztivált, a munkahelyemet, amit imádok, hogy először láthattam a HIM-et, hogy szereztem új barátokat, sok ismerőst, a munkatársaimat, akiket minden hibájukkal együtt kedvelek, és igen, a szerelmet. Még akkor is, ha nem teljesült be és csak rövid ideig tudott úgy igazán lángolni. De  hálás vagyok érte, mert volt 3 gyönyörű hónapom, amikor tényleg ragyogtam és elmondhattam: boldog vagyok.
Itt lezárom. Nem nézek vissza. A jó dolgokat megőrzöm, a rosszakat igyekszem elfelejteni. Minden erőmmel azon leszek, hogy képes legyek elfogadni magam. Az örök pesszimisták jelmondatával köszönök el 2013-tól: Boldogabb új évet kívánok mindenkinek és persze magamnak.