A hétfői nappal belekezdtem a #100happydays nevezetű programba. Aki még nem hallott volna róla: az a lényege, hogy 100 napon keresztül minden nap jegyezz fel valamit, ami örömet okozott, és oszd meg a fenti hashtaggel facebookon,twitteren,instagramon, ahol csak akarod. Mivel a legtöbb dolog, ami örömet okoz nekem, nem a facebookos ismerőseimre tartozik, így marad ez a felület. Mert ami a legtöbb boldogságot jelenti, az szánalmas módon továbbra is elérhetetlen személyekhez kapcsolódik. Heti szinten, napi bontásban fogom leírni. Úgy érzem pont jókor kezdek bele, mert a beteljesületlen dolgaim ismét elkezdtek nyomasztani. Így elérem azt, hogy a pozitív dolgok maradjanak meg a napjaimból, a negatívokat meg talán gyorsabban el is felejtem ezáltal.
Tehát, első hét:
Day 1 - 2014.03.10.
Utónőnapi köszöntő a kapitányságon, néhány lelkes rendőrkolléga szervezésében. Szegfűnek én még így nem örültem! Látszott a lelkesedés a fiúk arcán, nem muszájból szervezték meg, még ha kicsit megkésve is. Külön öröm volt, hogy Ő szólt, hogy engem is várnak mindenképpen sok szeretettel. Az meg már a plusz boldogság, hogy én kaptam egyedül puszit tőle. A pillantása és a mosolya mindent megért. Ma tényleg NŐnek éreztem magam.
Day 2 - 2014.03.11.
Felvettem a csinos új felsőmet, ami elég rafinált szabású. Örömet és némi elégtételt jelentett, hogy egy olyan kolléga felejtette rajtam a szemét, és sündörgött utána a nyomomban, aki hangoztatja, hogy az emberek csak vékonyan és izmosan szépek. A többi dícséretről nem is szólok.
Day 3 - 2014.03.12.
Ebédnél Ő átült mellém, és szó szerint egy tányérból palacsintáztunk. :) Számtalanszor néztem mélyen a szemébe, de most volt az első alkalom, hogy tényleg láttam is. Perceknek tűnő másodpercekig tanulmányoztam a szeme színét, és rá kellett jönnöm, hogy nagyon csúnya általánosítás volt eddig részemről rámondani, hogy szimpla barna. Mert nem. Tele van kavargó zöldel és némi bronzal, arany pöttyökkel. Leírhatatlan színe van, és eddig még csak fel sem tűnt.
Day 4 - 2014.03.13.
A lépcsőn felfelé menet olvastam el Nóri sms-ét, hogy jön a HURTS a VOLTra. Hatalmas örömöt éreztem, mert erre a bejelntésre vártam nagyon régóta. Utána együtt ettünk az osztályvezetővel, hihetetlen nyugalmat érzek a társaságában, jó vele lenni.
Day 5 - 2014.03.14.
Nyugalom, szabadság,mozgás, nevetés. A délután jellemzője. Szinte baráti kapcsolatot alakítottam ki két kolléganővel, akikkel délutánra közös programot szerveztem: kimentünk az állatvédő alapítványhoz kutyákat sétáltatni. Az elején volt némi ijedség: a két spániel közül az egyik kibújt a pórázból és elkezdett futni a végtelen pusztaság és a hetes út felé. Majd a másik is nekiindult, míg az elsőt próbáltuk újra pórázvégre fogni. Még jó, hogy meg tudtuk fogni őket, de utána választottunk 3 olyat, akik kevésbé voltak szabadság szeretőek. Velük egy óra séta maga volt a kikapcsolódás, és közben jókat beszélgettünk és nevettünk.
Day 6 - 2014.03.15.
Aranyos dolog volt, hogy amikor kitört a vihar, és a szél hirtelen támadt fel, Rémszem macskám teljesen berezelt, és fejvesztve, nekifutásból fúrta bele magát az ölembe. A nagy izgalmak után teljesen kidőlt, és elaludt a pocakomon.
Day 7 - 2014.03.16
Könnyesre röhögtem magam egy meg nem nevezhető ember régebbi sztoriján, miszerint egyszer annyira berúgtak a barátaival, hogy mikor hazaértek hajnalban, alufóliába tekerte a pöcsét, az alsónadrágját és a zokniját pedig kiszögelte a faliújságra, hogy ott reggel mindenképp megtalálja. A logika nem az ő oldalán állt, mindenestre az UFO-k biztosan nem tudták besugározni legnemesebb testrészét.
Ennyi lett volna az első hét....még a visszaolvasása is megmosolyogtatott :))
Tehát, első hét:
Day 1 - 2014.03.10.
Utónőnapi köszöntő a kapitányságon, néhány lelkes rendőrkolléga szervezésében. Szegfűnek én még így nem örültem! Látszott a lelkesedés a fiúk arcán, nem muszájból szervezték meg, még ha kicsit megkésve is. Külön öröm volt, hogy Ő szólt, hogy engem is várnak mindenképpen sok szeretettel. Az meg már a plusz boldogság, hogy én kaptam egyedül puszit tőle. A pillantása és a mosolya mindent megért. Ma tényleg NŐnek éreztem magam.
Day 2 - 2014.03.11.
Felvettem a csinos új felsőmet, ami elég rafinált szabású. Örömet és némi elégtételt jelentett, hogy egy olyan kolléga felejtette rajtam a szemét, és sündörgött utána a nyomomban, aki hangoztatja, hogy az emberek csak vékonyan és izmosan szépek. A többi dícséretről nem is szólok.
Day 3 - 2014.03.12.
Ebédnél Ő átült mellém, és szó szerint egy tányérból palacsintáztunk. :) Számtalanszor néztem mélyen a szemébe, de most volt az első alkalom, hogy tényleg láttam is. Perceknek tűnő másodpercekig tanulmányoztam a szeme színét, és rá kellett jönnöm, hogy nagyon csúnya általánosítás volt eddig részemről rámondani, hogy szimpla barna. Mert nem. Tele van kavargó zöldel és némi bronzal, arany pöttyökkel. Leírhatatlan színe van, és eddig még csak fel sem tűnt.
Day 4 - 2014.03.13.
A lépcsőn felfelé menet olvastam el Nóri sms-ét, hogy jön a HURTS a VOLTra. Hatalmas örömöt éreztem, mert erre a bejelntésre vártam nagyon régóta. Utána együtt ettünk az osztályvezetővel, hihetetlen nyugalmat érzek a társaságában, jó vele lenni.
Day 5 - 2014.03.14.
Nyugalom, szabadság,mozgás, nevetés. A délután jellemzője. Szinte baráti kapcsolatot alakítottam ki két kolléganővel, akikkel délutánra közös programot szerveztem: kimentünk az állatvédő alapítványhoz kutyákat sétáltatni. Az elején volt némi ijedség: a két spániel közül az egyik kibújt a pórázból és elkezdett futni a végtelen pusztaság és a hetes út felé. Majd a másik is nekiindult, míg az elsőt próbáltuk újra pórázvégre fogni. Még jó, hogy meg tudtuk fogni őket, de utána választottunk 3 olyat, akik kevésbé voltak szabadság szeretőek. Velük egy óra séta maga volt a kikapcsolódás, és közben jókat beszélgettünk és nevettünk.
Day 6 - 2014.03.15.
Aranyos dolog volt, hogy amikor kitört a vihar, és a szél hirtelen támadt fel, Rémszem macskám teljesen berezelt, és fejvesztve, nekifutásból fúrta bele magát az ölembe. A nagy izgalmak után teljesen kidőlt, és elaludt a pocakomon.
Day 7 - 2014.03.16
Könnyesre röhögtem magam egy meg nem nevezhető ember régebbi sztoriján, miszerint egyszer annyira berúgtak a barátaival, hogy mikor hazaértek hajnalban, alufóliába tekerte a pöcsét, az alsónadrágját és a zokniját pedig kiszögelte a faliújságra, hogy ott reggel mindenképp megtalálja. A logika nem az ő oldalán állt, mindenestre az UFO-k biztosan nem tudták besugározni legnemesebb testrészét.
Ennyi lett volna az első hét....még a visszaolvasása is megmosolyogtatott :))
Megjegyzések
Jó volt olvasni ezeket boldog kis pillanatokat, remélem jól vagy! :)
Köszi, most éppen jó fázis van, remélem egy ideig még megmarad :)
Álomnaplót nem folytatod? Mert nagyon tetszett a történeted! :)
De, mostanában gondolkodtam, hogy összeszedem a jegyzeteim, és folytatom, mert szegény történetet nagyon elhanyagoltam..
(am köszi :) )