Joyce Maynard - Nyárutó

Közeledik a nyár vége, a munka ünnepe fullasztó hőséggel köszönt a New Hampshire-i Holton Millsre, ahol a magányos, tizenhárom éves Henry többnyire tévénézéssel, olvasással és álmodozással üti el az idejét; egyetlen társasága elvált és érzelmileg labilis anyja. Az ünnepi hétvége előtti csütörtökön azonban egy titokzatos, vérző férfi, Frank kér segítséget Henrytől. A következő öt nap alatt Henry megismeri az élet legfontosabb leckéit, a féltékenység torokszorító fájdalmát, az árulás erejét, hogy áldozatot kell hoznunk a szeretteinkért – és hogy érdemes várni az igazi szerelemre.

A könyvet neten nyertem az Alexandra jóvoltából, örütem, de nem tudtam mire számítsak. A fülszöveg alapján valami csöpögős, könnyű nyári olvasmányra gondoltam, de ez annál kicsit több. Henry szemszögén keresztül mutat be egy olyan elemi vonzalmat, amit nem mindenkinek van lehetősége megtapasztalni, legalábbis nem beteljesülten. Pont fura, hogy engem ebben az élethelyzetben talált meg a könyv, de elvenembe talált. Kicsit arra tanít, hogy soha ne adjuk fel. Az írónőnek sikerült visszaadni a hitemet abban, hogy vannak eleve elrendelt dolgok. Egy fegyenc maga sem tudja miért, de két évvel a büntetése vége előtt kiugrik a kórházi ablakon, hogy megszökjön. Ha úgy vesszük ez volt a végzete. Találkoznia kellett Adele-el, hát a sors összehozta. Kicsit mindkettőjüknek szüksége volt a megmentésre. Két hitevesztett ember, akiknek az élete kisiklott valahol. Találkozniuk kellett.
Persze sorsszerű az árulás, ami arra tanítja Harry-t, hogy ne a szemének, az agyának higyjen, hanem a szívének. És habár a dolgok gyakran félresiklanak, ha a sors, az univerzum - vagy nevezzük akárminek - azt akarja, hogy két ember együtt legyen, akkor előbb-utóbb együtt lesznek.

Nagyon tetszett a könyv, egy nap alatt kiolvastam. Az ilyen történetekre fogékony lelki állapot kell az olvasásához, de mindenképpen megéri rászánni az időt. A filmre meg kíváncsi vagyok.