Day 99 - 2014.06.16.Utolsó előtti nap. Csodás napom volt. Tényleg. A csini pöttyös rucim NO1. a férfiak körében. A vezényeltek is csorgatták kicsit a nyálukat, és mivel ritkán van ilyen kiemelt figyelemben részem, borzasztóan boldoggá tud tenni, és nagyon jót tesz az egómnak. Azt már mondanom sem kell, hogy mennyire örültem, mikor Dobi is bejött az irodámba és kivételesen maradt kicsit többet dumálni. Jó a közelében lenni, és nem mondom, hogy csak férfiként...hanem hogyha kicsit jobban próbálkoznék, akkor barát barátként. Nagyon jól szórakoztunk akkor is, amikor Marcsinál borítékoltam, ő meg ottragadt beszélgetni. Arról volt szó, hogy régen is és most is micsoda fertő ez a kapitányság...hogy már a 70-es években is úgy tartották számon a Marcsiék, hogy ki kivel hogyan mikor kavar, hogy számkódólták. 6-3-11. A hatodikról és a harmadikról 11 órakor, meg hasonlók. Dobi ilyet szólt, hogy ilyen kódunk nekünk is van a Szandival, igaz? És rámkacsint. Hülyültem én is, hogy 6-2, persze. Valójában viszont nem értettem miről beszél :) Mindegy, jól szórakoztunk :)
Day 100 - 2014.06.17.
Utolsó "boldog" nap. Néha tényleg kihívás volt, néha nem is tudtam ennek megfelelni. Erre a napra tényleg jutott egy érdekesség: Egykori "Ő"-m meghívott a szülinapi kerti partijára. Köpni-nyelni nem tudtam persze, de vágtam egy széles mosolyt, és nem mondtam neki sem igent, sem nemet, csak udvariasan megköszöntem. Majd meglátom.
Ezennel vége. Jó volt végigcsinálni, de nem vagyok benne biztos, hogy még egyszer vállalkoznék erre.
Egyérszt mert tényleg voltak borzasztó szar napjaim, amikor csalódás volt, hogy nem tudtam semmi olyat találni, ami boldogságot, vagy jó érzést hozott volna.
Másrészt...másrészt sajnos rá kellett jönnöm, hogy a boldog pillanataim túl sokszor kötődtek olyanokhoz, akik később keserűséget okoztak, vagy mert túl sok olyan pillanatom volt, akik elérhetetlen emberekhez kötődtek. Szar ezt bevallani, mert akárhogy tagadom, de borzasztó csélcsap vagyok, Bia szavajárásával élve bibéről bibére szállok. Ez csak azért van, mert borzasztóan ki vagyok már éhezve a szeretetre, a törődésre. De mindegyiket szeretem a magam módján."Ő"hozzá fizikailag még mindig vonzódom, hiába szégyenlem még magam előtt is. Szégyen, mert egyébként egy borzasztó ember, mégis elbűvöl a mozdulataival...
Víz...szeretem a csendes kedvességét, a mélyben eredő boldogtalanságát, a ritka pillanatokat, amikor szívből mosolyog...és mégsem hülyítem magam vele. Tudom, hogy nem lesz közünk egymáshoz, mégis szeretem, mint embert.
És persze Dobi. Őt azt hiszem barátként szeretem. Az zavart meg, hogy nagyon-nagyon-nagyon hosszú idő után ő az első, aki figyelmes velem. Aki nem csak akkor keresi a társaságom, ha éppen nem talál jobbat. És igen: van valami mágnes, amivel magához vonz. Nem tudom mi. Olyan, mintha előző életemben már ismertem volna.
Legtöbb jó élményem hozzájuk kapcsolódott ebben az időszakban, ami hagyott némi keserű utóízt. Mert most már valaki olyat szeretnék, aki állandó. Aki nem száguld tovább, amikor megváltozik a szél.
Mindenesetre jó buli volt. Néha keserű volt a pirula, de mindig megédesítette valami...végül is ez volt ennek az egésznek a lényege, nem?
Megjegyzések