Kép

"Minden a Helyére került. A Kép elkezdett számodra is láthatóvá válni. Ott álltál a Kép közepén. Sorsszerű, ahogyan a Kép összeállt. Sorsszerű a Találkozás. De az, hogy ezzel mit kezdtél, az már a te kezedben volt. Te pedig visszanéztél. Visszanéztél arra a sok fájdalomra, szenvedésre, amely ide vezetett téged. Abban a pillanatban, ahogyan újra a régi történeteket nézted, elkezdtél rettegni. A félelmeid pedig elkezdtek testet ölteni. Minden mondatban ami elhangzott körülötted, jeleket véltél felismerni. Jeleket, hogy ne indulj el. Mert újra megtörténik. Megint fájdalmat fognak okozni, megint elfognak hagyni, megint eltűnik az, akit a legjobban szeretsz. A félelmeid pedig elkezdték uralni a gondolataidat, átvették a hatalmat a tested felett, már mozdulni sem tudtál. Nem tudtad elmondani sem. Talán megsem fogalmazódott benned. Mert azt hiszed, mindent uralsz az életedben. Elkezdtél bizonyosságot akarni, hogy nem fog újra megtörténni. Közben pedig nem látod a Másikat. Ahogyan ott áll melletted. Ahogyan vár rád. Nem látod, mert csak a saját rettegésed ural mindent. Aztán döntesz. Visszamész a régi életedbe. Mert hinni akarsz abban, hogy nem fog újra megtörténni. Hinni akarsz abban, hogy a legjobb döntést hoztad, és ez így van jól. És közben nem látod, hogy mekkora áldozatot hoztál. Feláldoztad a Szerelmet, feláldoztad egy Új Élet lehetőségét. A félelmek láthatatlanul győzedelmeskedtek. Te pedig hiszed, hogy minden rendben van. És így múlnak el a Csillagórák..."