Bye, 2014!

Zárunk egy évet, nyitunk egy évet...kicsit olyan érzésem van, mint amit Tomi is mondott: úgy várjuk a következő évet, mintha azzal, hogy más évszámot kezdünk írni, minden egy csapásra megoldódna. Pedig nem. Csakis mi alakítjuk az évünket, és nem szabad a Marsot, a páratlan számot vagy a sorsot hibáztatni. Az biztos, hogy az élet tanít minket, és tőlünk függ, hogy tanulunk is belőle, vagy elkövetjük újra és újra a hibákat.

Azt nem tudjuk befolyásolni, hogy mit érzünk vagy hogy mi milyen hatással vagyunk másokra, de ez megint egy másik kérdés.

Felnőttem. Ez az idei év konklúziója. Legnagyobb részben ez Tominak köszönhető (vagy róható fel). Év elején még egy rajongó fruska voltam. Év végére nő lettem, aki lassan átlépi a küszöböt.

Megtanultam, hogy nem tehetünk meg mindent csak azért mert szeretnénk megtenni. A túlzott önfeláldozás sem jó...de vannak olyan helyzetek, amikor hiába akarunk megtenni valamit, nem lehet. Ezek lehetnek a környezet, a társadalom vagy akár a magunk által ránk rótt béklyók. Lényegtelen. Viszont ezzel együtt rájöttem, hogy személy szerint ezeket a béklyókat én nem akarom és igyekezni fogok úgy élni, hogy mindig szabadon dönthessek. Nem fogom magamat alárendelni másnak, és igyekszem, hogy az, hogy hogyan érzem magam, ne másoktól függjön.

Csodás évem volt. Minden szarság ellenére azt mondom, hogy egy nehéz kezdet után olyan sok minden történt velem, mint amennyi az utóbbi 3-4 évben összesen nem történt. Szerettem és kiszerettem, hogy aztán megtanuljam, hogy különbség van a rajongás és az igazi szerelem között. 

A dolgok egyik napról a másikra változnak, és soha nem tudhatjuk mit hoz a holnap. Egyetlen pici döntésen is múlhat, hogy mi történik a következő percben, ami aztán hetekre, hónapokra, évekre is kihathat. 

Sok koncerten voltam, soksok koncertjáró barátot szereztem és csodás élményekkel gazdagodtam. Sokról sajnos nem számoltam be érzelmi viharaim közepette. 

Nem számoltam be a King of Leon koncertről, amin a nővéremmel voltam, a sokadik 30 Seconds to Marsról, akiket végre nem fesztiválos, hanem önálló koncerten láthattam Bécsben, a VOLTos második Hurts koncertemről, ami legalább annyira csodálatos volt, mint a tavalyi, utána a backstage-nél való ökörködésről, a közös kép összehozásáról Paul Walshammel( kétszer mentem oda, mert a csaj akit a kép készítésére kértünk meg, annyira tudott fotózni,mint egy darab kavics), második HIM koncertemről, amit nagyon jó volt végigtombolni Zolival, a Szigetes Placeboról, amitől viszont többet vártam, és persze az Imagine Dragonsról, ami viszont egy hatalmas örömzenélés volt, és hozta azt, amit vártam. A Strand fesztivál, mint a valóra vált álom, vadállat Papa Roach koncerttel, koncert közben Jacoby-selfie-vel, koncert utáni közös fotóval Jerry Hortonnal, az eszmelétlenül jó társasággal, akikkel mindezt végigélhettem...

Dórival végigtombolt John Newmanről már nem is beszélve.

A hab a tortán mégis a Linkin Park volt, ami nagyon nagyon nagyon régi álmom volt, és idén össze is jött, egy szintén állati társasággal.

Az év közben szereztem és vesztettem el barátokat, rájöttem, hogy nem lehet senkiben megbízni, és hogy a hazugság és az árulás mindig onnan jön, ahonnan nem várod. Bebizonyosodott, hogy akkor is jobb őszintének lenni, ha ez kellemetlenséget vagy veszekedést okoz, mert határozottan megkönnyebbül az ember, amikor kimondja mi van belül. Amellett meg sok félreértést és feszültséget el lehet kerülni, míg a hazugság és elhallgatás csak görgeti tovább a szart, míg már lehetetlenség belőle kikászálódni.

Mindemellett rájöttem, hogy csak azokat szabad magad mellett tartani, akik képesek a fentiekre. 

A legszebb dolog...a legszebb dolog az évben mégis Tomi volt. Hogy megismertem, hogy volt sok szép együtt töltött időnk, és hogy megmutatta, hogy igenis értékes vagyok. Hogy nő vagyok és igen....valamennyire különleges is. A szavaival és néha már a tetteivel is....és ez sokat jelent nekem. Mert mások is látják, férfiak, akik random szólítanak meg a boltban, az utcán... ismeretlen érzés volt ez eddig...de jobb későn, mint soha. Az már a sors fintora, hogy egyik sem kell....hogy nekem pont az kell, aki meg nem fogja értem feladni az eddigi életét, akármilyen szép jövőnk lenne együtt. Ez az Ő döntése, amit ha nehezen is, de elfogadok...kénytelen vagyok elfogadni.

De ő mutatta meg milyen igazán szeretni... nem kifejezetten valamiért...hanem csak azért, aki. 

A másik dolog, ami furcsa érzés...hogy egyre többet gondolkozom azon, hogy külön költözöm...hogy az egyetem után most kezd egyre határozottabban érlelődni az, hogy a kényelmet, amit a szülői ház ad, kicserélném egy kis küzdésre, hogy lássam, megállok-e a saját lábamon. Ez az érzés egyre erősebb, és ha májustól sikerül állandóra maradnom a kapitányságon, akkor meg is fogom tenni. Így vagy úgy, de szeretném megpróbálni.

Szóval igen...azt hiszem felnőttem. Jól érzem magam a bőrömben és ezt nagyon rég tudtam elmondani magamról. Megtaláltam magamban azt,aki lenni szeretnék, még ha sokat is kell dolgoznom még rajta.

A legnagyobb feladat idén: megtanuljam tartani az ólajtó szám. Megtanuljam szűrni az információkat. Tudatosítani, hogy az emberek nem alapvetően jók, hanem alapvetően érdekemberek és alapvetően megbízhatatlanok. 

Igyekeznem kell a saját lábamra állni és....igen. Ki kell ölnöm magamból amit Tomi iránt érzek. Mert amellett, hogy ő a  legjobb dolog, ami hosszú hosszú ideje történt velem....nem akar engem eléggé ahhoz, hogy velem legyen. Így meg csak kínozni fogom magam. Szóval mindenek előtt: NYITOTTNAK LENNI. MINDENRE ÉS MINDENKIRE. 

Boldogabb új évet mindenkinek!