Furcsa dolog történt ma. Folyamatosan azon agyalok miért ragaszkodom Tomihoz. Miért, mikor házas, mikor tudom, hogy ez így is úgyis fájdalmas lesz, amikor csak én teszek meg mindent érte. Ennél én gyakorlatiasabb avgyok, basszameg.
Lehet, sőt valószínű, hogy baromság az egész, de akkor is a hideg futkosott a hátamon.
Évekkel ezelőtt a kifejezetten szar passzban voltam, amikor a nővérem-hogy segítsen rajtam-adott egy CD-t. A tudatalatti 10 parancsolata volt a címe. Mikor az előző munkahelyem már idegronccsá varázsolt, előkapartam a CD-t. Lett új munkahelyem, jól éreztem magam a sok nehézség ellenére is. Rendületlenül hallgattam azt a rengeteg sületlenséget elalvás előtt, mert az óceán, a delfinek meg a faszi hangja megnyugtatott. A pénzügyeink rendeződtek, egyenesbe jött a családunk. Aztán bejött az életembe ez az ember, aki minden percben eszembe jut, aki mindig ott motoszkál a gondolataim között, akivel egy az érdeklődésünk, és akivel 4-5 órát tudunk dumálni....és közben észre sem vesszük az idő múlását.
A CD megint elfelejtődött. Fogytam, sokat. Van egy munkahelyem ahol minden szarság ellenére jól érzem magam, több randim volt és több pasi járt a nyomomban az elmúlt évben, mint amennyi az elmúlt 5-10 évben kijutott összesen. Miért is ne felejtettem volna el...
De most, ahogy a nővérem könyvei között turkáltam, megtaláltam a CD-hez tartozó könyvet. Abban kifejezetten nem ajánlja a 6. Tétel meghallgatását...a párra, társra vonatkozót. Csak akkor, ha elég érettnek találjuk magunkat lelkiekben....mert könnyen lehet, hogy megkapod...megkapod, amit kérsz, találkozol vele, de sok életre elég rossz karmát kaparhatsz össze, mert ha találkozol vele, semmi nem fog érdekelni. Nem kérdés, hogy vele kell lenned. De nem érdekel közben hány emberen kell végiggázolnod,hányat kell megbántanod és összetörnöd. Ő lesz a legjobb barátod, a tökéletes társad...de ennek megfizeted az árát.
Mikor elolvastam a faszi intelmeit kirázott a hideg. Lehet, hogy túl erősen akartam? Baszki, többségében nem hiszek az ezo-szutykokban, nem hiszem, hogy csak azért mert kiszögeled egy ház képét egy parafatáblára és minden nap elképzeled, hogy a tiéd, lesz egy házad. De ez a felismerés hátborzongató volt...mert a kezdetektől fogva irreális dolgokat cselekedtem, amiken utólag még magam is ledöbbentem. És azon, hogy közben mennyire nem érdekelt, és nem érdekel a mai napig, hogy családja van. Pedig a családi múltunk ismeretében nem ártana, hogy kurvára elítéljem magam....de semmi. Érzéketlen vagyok, mint egy darab kavics. Megvizsgálom a lelkem belülről és Dr. Jekyll és Mr. Hyde ellenére még mindig azt érzem, hogy mi összetartozunk....csak még nem jött el az időnk. Valamit még meg kell tapasztalnom előtte, neki pedig sok mindent kell helyre raknia. (Dr. Jekyll az a Tomi, aki keres, aki rám mosolyog, előzékeny és aki olyan imádni valóan bénázik, harmóniában van magával, mosolyog, nevet, míg Mr. Hyde az, aki hideg, mint a kő, aki az elmúlt két hétben folyamatosan megbántott és aki ilyenkor folytonosan elutasító. Most Mr. Hyde egy időre visszavonult....Dr. Jekyll pedig úgy tesz, mintha a zöld szörny nem pusztított volna, és nem csak az én lelkemben...)
Mindenesetre...kértem. Megkaptam. Pedig nem is tudtam mit kèrtem. Most, hogy tudom....inkább nem akarnám. Inkább nem tudnám milyen ennyire szeretni valakit, csak azért, aki. Önmagáért, minden defektje ellenére. Hogy miért nem akarnám? Mert akkor még boldog tudatlanságban várnám. Így úgy várok rá, hogy tudom ki ő, ki az, akit kerestem....de ő még hosszú hosszú évekre tiltott gyümölcs lesz...sőt, lehet örökre az is marad.
De a felismerés...a felismerés, hogy mennyi jó dolog történt velem, amióta azt a szutykot hallgatom, hogy el tudjak aludni...ijesztő. Basszus, az a rohadt könyv a felelős...az ültette a képzelt/valós felismerést a fejembe ...
Megjegyzések