Jó pár dolog kavarog a fejemben, megpróbálom összeszedni magam és érthetően megfogalmazni a katyvaszt, ami kikívánkozik.
Először is...mérhetetlenül szomorú vagyok. Két hét múlva lejár a szerződésem és az ígéretekkel ellentétben nem úgy tűnik, hogy maradhatok a rendőrségen. Hihetetlen, hogy van egy hely, ahol úgy érzem, kicsit otthonra találtam, és a sors, univerzum, akármi, nem engedi, hogy maradjak. Még reménykedem....mert van pár ember, akit nehéz szívvel hagynék ott.
Aztán ott van az a pasi, akivel még jó is lehetett volna. Másoknak miért olyan egyszerű a pártalálás, nekem miért ennnnnyire nehéz? Megismerkedtem egy faszival, aki el volt bűvölve tőlem, imádta a szemem és a domborulataim, igényes volt, iszonyat jó testtel, és el tudott bűvölni. Első randin hirtelen ötlettel átvitt Tihanyba sétálni. Na ezzel megvett, kilóra. De egy közös hétvége után úgy elromlott minden, hogy reggeli közben már az illatától is rosszul voltam. Egy önző, hímsoviniszta balfasz volt. Pedig ha csak egy kicsit is odafigyelt volna, hogy én mit szeretnék, akkor talán még együtt lennénk. Vagy nem. Amúgy is szarul csókolt. Mindenesetre egy jó tanács (saját magamnak, és intelem másoknak): ha nagyobb a pasi nesszeszere, mint a sajátod, ott kezdj el gyanakodni. Főleg, ha a barátnőid véleménye szerint te magad is eltartanál egy drogériát. Na jó, talán nem halálos vétek. De azért...na. :D
A harmadik dolog. A lehetőségek.
Sok ember az életben csak a kifogásokat keresi. A lehetőségek sokszor adottak...vagy megteremtődnek. Csak élni kell velük, de az emberek gyávák. Néha én is az vagyok, de most már igyekszem tudatosan arra törekedni, hogy túllépjek a félelmeimen. Most például a külföldi dolgokra gondolok. Apu kikerült Ausztráliába...és lehet, hogy az ő lehetősége az enyém is. Hogy változtassak, hogy dolgokat éljek meg. Talán még a boldogságomat is megtalálom. A környezetemben sokan élnek már a bevett szófordulattal, hogy kihúzok külföldre. Csakhogy mindegyik visszakozik. Ki ezért ki azért. Sokszor meghátráltam én is a gondolattól, most mégis azt mondom: ha nincs rendőrség, irány külföld. Mert mérlegre tettem a honvágyat és azt a posványt, ami akkor vár, ha megint hónapokig kell állásinterjúról állásinterjúra járnom...hogy aztán szar fizetésért a belem kitapossák.
Szóval mivel most a lehetőség adott....még egyelőre nem is mint az ország, ahol dolgozhatok....de kimegyek. Minden vágyam, hogy maradhassak. De ha nem így kell lennie, azt az univerzum úgyis jelezni fogja egyértelműen.
Először is...mérhetetlenül szomorú vagyok. Két hét múlva lejár a szerződésem és az ígéretekkel ellentétben nem úgy tűnik, hogy maradhatok a rendőrségen. Hihetetlen, hogy van egy hely, ahol úgy érzem, kicsit otthonra találtam, és a sors, univerzum, akármi, nem engedi, hogy maradjak. Még reménykedem....mert van pár ember, akit nehéz szívvel hagynék ott.
Aztán ott van az a pasi, akivel még jó is lehetett volna. Másoknak miért olyan egyszerű a pártalálás, nekem miért ennnnnyire nehéz? Megismerkedtem egy faszival, aki el volt bűvölve tőlem, imádta a szemem és a domborulataim, igényes volt, iszonyat jó testtel, és el tudott bűvölni. Első randin hirtelen ötlettel átvitt Tihanyba sétálni. Na ezzel megvett, kilóra. De egy közös hétvége után úgy elromlott minden, hogy reggeli közben már az illatától is rosszul voltam. Egy önző, hímsoviniszta balfasz volt. Pedig ha csak egy kicsit is odafigyelt volna, hogy én mit szeretnék, akkor talán még együtt lennénk. Vagy nem. Amúgy is szarul csókolt. Mindenesetre egy jó tanács (saját magamnak, és intelem másoknak): ha nagyobb a pasi nesszeszere, mint a sajátod, ott kezdj el gyanakodni. Főleg, ha a barátnőid véleménye szerint te magad is eltartanál egy drogériát. Na jó, talán nem halálos vétek. De azért...na. :D
A harmadik dolog. A lehetőségek.
Sok ember az életben csak a kifogásokat keresi. A lehetőségek sokszor adottak...vagy megteremtődnek. Csak élni kell velük, de az emberek gyávák. Néha én is az vagyok, de most már igyekszem tudatosan arra törekedni, hogy túllépjek a félelmeimen. Most például a külföldi dolgokra gondolok. Apu kikerült Ausztráliába...és lehet, hogy az ő lehetősége az enyém is. Hogy változtassak, hogy dolgokat éljek meg. Talán még a boldogságomat is megtalálom. A környezetemben sokan élnek már a bevett szófordulattal, hogy kihúzok külföldre. Csakhogy mindegyik visszakozik. Ki ezért ki azért. Sokszor meghátráltam én is a gondolattól, most mégis azt mondom: ha nincs rendőrség, irány külföld. Mert mérlegre tettem a honvágyat és azt a posványt, ami akkor vár, ha megint hónapokig kell állásinterjúról állásinterjúra járnom...hogy aztán szar fizetésért a belem kitapossák.
Szóval mivel most a lehetőség adott....még egyelőre nem is mint az ország, ahol dolgozhatok....de kimegyek. Minden vágyam, hogy maradhassak. De ha nem így kell lennie, azt az univerzum úgyis jelezni fogja egyértelműen.
Megjegyzések