Back again

Sokáig volt privát a blog. Ennek oka az volt, hogy próbáltam magam mögött hagyni a múltat, és közben nem kattogni azon, hogy mi nem adatott meg nekem az életben. Próbálom élvezni azt a keveset, ami van. Mivel rég nem jelentkeztem, kezdeném augusztus végével  a beszámolómat. Mindenképp le akartam írni néhány fontos momentumot az elmúlt pár hónapból. 

Az egyetlen fesztivál, amin idén részt vettem, az a Strand Fesztivál volt. Sajnos a bérletemet nem élvezhettem ki maximálisan, mivel 3 nappal a fesztivál előtt sikerült belerúgnom egy törött üvegtáblába, aminek következtében életemben először a sürgősségin kötöttem ki. Mondjuk még reggel bementem a munkahelyemre, ahonnan a kollégák vittek ki a kórházba, mivel volt annyi eszem, hogy nem mentem be még az éjszaka, hiába hiányzott a lábfejemből egy diónyi darab. Persze vágtak, varrtak, tetanusz szurit adtak. Baromira fájt, napokig vérzett, de így is elmentem fesztiválozni. A legnagyobb problémám nem az volt, hogy folyamatosan vérzett a lábam és lüktetett, hanem hogy nem tudtam bemenni a tömeg közepére tombolni Hollywood Undead alatt, az Asking Alexandriát meg ki kellett hagynom egy az egyben, mivel azt azért nem vállaltam volna be, hogy újra kelljen varrni a lábfejem.

Meg ugye Hurts....azon mindenképpen ott akartam lenni. Hurts napján már kora reggel kint ültünk a lengyelekkel a színpad előtt, hogy meglegyen az első sor. Utoljára ilyet 5 éve csináltam, még Marson. Van, amit nem nő ki már az ember...azt hiszem a zene, zenészek, koncertek iránti rajongásom ilyen. 

Aznap reggel úgy indultunk el, hogy mi márpedig találkozni fogunk legalább Adammel. Ő gyakrabban jelenik meg koncert előtt-után. Fél 11 körül volt a soundcheck, ami miatt már megérte ott ülni reggeltől. 2-3 számot eljátszottak egy az egyben, a srácok is megjelentek, Adam is és Theo is mosolygott, Theo kérdezgetett minket, meg poénkodott, hogy minek ide este koncert, meg hogy csodás közönség vagyunk, de reméli este azért kicsit többen leszünk, meg hogy ilyen csodás helyen miért nem a strandon vagyunk? Közben a manager semmiféle fotót nem engedett, egy csajnak el is vette a gépét és kitörölt mindent. Ismerős volt a faszi, Luca meg is fejtette honnan: korábban ő volt a 30 Seconds to Mars mellett is. És tééééényleg.

Miután lement a soundcheck, visszaültünk a színpad kordonjához, dumáltunk, én meg oldalra nézek, és ott volt egy Theo. Fél perc volt, mire felfogtam, hogy mit látok, majd tök halkan bejelentettem a többieknek: "Ja, egyébként ott van Theo". Luca felugrott, hogy "gyertek már bazdmeg!" És mire mások is észrevették, nekünk már meg is volt az ölelés-közös kép kombó. Kicsit sajnálom, hogy nem selfie-t lőttem vele, mert azokon sokkal cukibb fejet vág(tényleg CUKIBB!:D), de ahogy a képen is látszik (képtelen voltam mosolyogni) olyan rohadt ideges voltam, hogy remegett mindenem. A kedvenc bandám énekese, és a legszebb férfi a világon. A szép iránti vonzódásom változatlan....ez a férfi meg GY-Ö-NY-Ö-R-Ű!!!Furcsa volt, hogy mennyire visszafogott, és megilletődött volt, mikor odamentünk, a színpadon pedig maga szex ez a férfi. Komolyan mondom, a mozgása, a mozdulatai, ahogy néz...nincs olyan nő, akinek ne gyulladna ki a piros fény az agyában. Apropó nézés....most nem túlzok, meg nem képzelek be semmit, ez puszta tény...

Mivel az első sorban álltam, elég sokszor akadt össze a tekintetünk Theoval, a Lights című szám alatt pedig van egy olyan refrén, hogy:

"When the lights are turn to low for me

In the dark I feel you close to me

You're the one that I want to see

You're the one that I want to see"

 Amíg ezt énekelte végig egymás szemébe néztünk, ő meg a refrént befejezve ragadozó mosolyt küldve dobott csókot. Utána nem tértem magamhoz egy ideig, teljesen padlón voltam, mellettem Kata meg elképedve böködte az oldalamat. 

Ez a pár nap másik Katámmal és Lucával zseniális volt. Folyamatosan ökörködtünk, és nagyon-nagyon régen nem röhögtem ennyit, mint velük. Szeretnénk majd jövőre újrázni, most a Nova Rock lesz betervezve, remélem meg is tudjuk valósítani.

Pár hete öcsémmel megnéztük a Magyar Színházban a Vámpírok Bálját. Imádtam minden egyes percét. Mint egy gyerek, csillogó szemmel és tátott szájjal néztem az éneket, táncot, a ruhákat, színészeket. Már az önmagában highlife érzés volt, hogy kiöltözhettünk csinibe, de ahogy beléptünk a színházba...mindenhol vörös cusillárok, tükrök, fotelek...olyan hangulatot varázsoltak már az előtérbe is, mint valami vámpír-kastélyba. A darab maga pedig tényleg csodálatos volt.

Egyházi Gézával és Simon Boglárkával a főszerepben láttam a darabot, és örültem, hogy nem a másik szereposztással kaptuk el...Egyházi Géza úgy játszik, hogy nem tudod róla levenni a szemed, akárhányan vannak mellette a színpadon. Az előadás után mindenki úgy volt vele, hogy megnéznénk még egyszer. Megfelelő arányban volt benne humor, dráma...IMÁDTAM!

Mostantól igyekszem visszatalálni régi önmagamhoz....és gyakrabban írni. Leginkább jó dolgokról :)