VOLT Fesztivál 2017 - Linkin Park

Nehéz megszólalni egy ilyen nap után, de mivel egész nap kavarogtak bennem a kifejezések, érzések és megfogalmazások halmazai, mindenképp megpróbálom levésni a gondolataimat.
A Linkin Parkkal indult el az a korszakom nagyjából 12 évesen, amikor is nekiálltam "keményebb" zenéket hallgatni. Amikor két éve nem vártunk többet, hogy kis hazánkba is ellátogassanak, kimentünk a bécsi koncertjükre. Hatalmas élmény volt, a társaság nagyon jó volt, egymásra hangolódtunk és ontottuk a poénokat. Az alkohol mennyisége miatt a koncert első feléből nagyjából annyi maradt meg, hogy kurva jól érzem magam és teli tüdőből éneklek, de a vége az már csak a zenéről és Chester Bennington felsőtestéről szólt.
Amikor megtudtuk, hogy idén a VOLT feszten is fellépnek, újra felállt az akkori társaság, és nem nagyon volt kérdés, hogy ráduplázunk-e a bécsi koncertre.
Nekem némi parával indult a fesztivál, mivel a munkahelyemen valahogy elkavarodott a kinyomtatott jegy, és a mai napig nem tudom hova tűnt. Attól tartottam, hogy aki kezébe került a jegyem, feljogosítva érzi majd magát, hogy fel is használja azt. Végül gond nélkül bejutottam,és egy zseniális napunk volt a Volton :)
Kicsit korán álltunk neki inni Patrik soproni ismerőseinél, szóval volt egy holtpontunk, amikor kicsit kifogyott a kraft, de a többieknél a Subscribe előtt elfogyasztott pálinka ezt igen gyorsan helyrehozta. Én nem vagyok pálinkás (istenkáromlás, tudom), de elvagyok alkohol nélkül is (most már).
A Subscribe-ot végighallgattuk, de mindenki piáért mászkált, mert elég matiné-időszakra rakták, szóval ha nem a kemény-mag közepén álltál, akkor nem jött át annyira az érzés. Pedig bírom a Subscribe-ot. De így sajnos nekem más élményt nem adott, mint fejfájást (mint pár éve a Parkway Drive). Közben a nyert vízipisztolyokkal hatalmas csatákat vívtunk, ami mindenkiből előhozta a gyereket, és igen jól szórakoztunk.
Sajnos a pia miatt megint későn sikerült rávennem az embereket, hogy beálljunk a színpad elé, ami a teltház mellett azt eredményezte, hogy a tömeg közepénél tovább nem jutottunk. Az első pár szám alatt még viszonylag hátul voltunk, de az ott uralkodó lagymatag lelkesedést hamar eluntuk és rengeteg "hányan vagytok még bazdmeg" meg "takarodtok vissza hátra kurvanyátok" beszólás közepette előrefúrtuk magunkat, ahol a hangulat is jobb volt, meg a színpadra is telibe ráláttam.
Chesterék az elején nem nagyon érezték a fílinget, azt hittem nagyon megbánom a huszonezres kiadást, de ahogy a srácok felvették a lelkesedésünket, úgy oldódtak fel, és ilyen ütemben kerültek le Chester ruhái is. ;) A koncert elején egy kapucnis pólóban és napszemüvegben jött ki, ezek szépen sorban le is kerültek róla. Ahogy észrevették, hogy milyen energia és imádat árad felőlünk, elkezdtek mosolyogni, és látszott rajtuk, hogy kezdik élvezni a bulit. Rengeteg sing-along volt, amitől lúdbőrzött a karom. Az egyik lassabb dal alatt - már nem tudom pontosan melyiknél - végigfutott rajtam, hogy igen, ez az. Ez az az érzés, ami miatt megéri létezni, amiért érdemes élni. Jobban mondva nekem a ZENE az ÉLET. Amikor több tízezer ember egyszerre énekli azt a dalt, amit te is imádsz, hihetetlen energiát ad. Feltölt. Semmi nem fogható ahhoz az érzéshez, amikor a tömeg közepén teli torokból ordítasz egy olyan dalt, ami felszabadít, elszomorít, feldob, lelkedig hatol, emlékeztet, megkarcol, megríkat. Nekem ilyenkor nem számít van-e ott valaki velem, csak a zene, az adott dal létezik. Mint egy léggömb, ami akkor pukkad ki, amikor vége van a koncertnek. Csodálatos lehet előadóként érezni látni, hogy több tízezer ember a te zenédre éli át mindezt.
Komolyan mondom, hogy Linkinék megszerettek minket. A kezdeti feszengés után, ahogy feloldódtak, látszott az arcukon némi meglepetés, hogy ni, itt a Kelet-európai Mordorban is szeretnek minket, de még hogy! Chester is, Mike is megfürdött a közönség karjaiban és öleléseiben, végig mosolyogtak. A magyar mindig is hálás közönség az ilyen nagy előadóknál. Mivel kevés alkalmunk van az igazán nagyokat élőben meghallgatni, mindenkit kitörő lelkesedéssel és hatalmas energiákkal fogadunk. Sok koncerten tapasztaltam, hogy kis, ismeretlen hazánk a legtöbb előadónak meglepetést okoz ezzel a túláradó szeretettel. Ez igazolódott be a Linkin Park esetében is, amikor látható elképedéssel fogadták, hogy nem engedjük le őket a színpadról. A kötelező visszatapsolást nem is említem, ahol percekig zúgott a Lin-kin-Park ritmikus skandálása. A búcsúzóul eljátszott négy dal alatt a közönség kiadta magából a maradék szuszt, a Bleed Out-nál Chester többször is elmondta, hogy "best fucking crowd", meg hogy "Incredible...what a fantastic experience for us up here!", még mindig némi hitetlenkedéssel. A záróakkordok után percekig csak álltak, esküszöm, ekkora névnél nem láttam még ilyen csodálkozást a zenészek arcán, hogy "jéé ezek imádnak minket". Őszintén szerették, hogy ennyire szeretjük őket, a tagok közül Brad és Joe percekig fotózta a zúgó, tapsoló, sikítozó tömeget, akik nem akarták őket elengedni. Chester vonult le utoljára sűrű hajlongások közepette Meg kell mondjam, Bécsben profi show-t nyomtak, de csak show volt, mindenféle plusz érzelem nélkül. Itt viszont mindannyian éreztük, hogy az énekbeli csúszások ellenére ez különleges volt. Különleges, hogy első alkalommal jártak nálunk, és mindenféle beleképzelés és hozzátoldás nélkül megszerettek minket.
Be kell valljam, én nem a profin megszerkesztett show-kat szeretem. Az steril, mindenféle spontaneitástól mentes koncertek hibátlanok. És nekem pont ez, ami kicsit lelombozó. Inkább legyen egy félrecsúszott hang, egy gajra ment erősítő vagy mikrofon, amit meg kell oldani, az ilyen helyzetek több maradandó pillanat forrásai voltak számomra az évek alatt. Ilyen volt az Aerosmith is, ami mindenképpen fog kapni egy külön posztot is. Profi, hibátlan, de egy kis hiányt hagyott maga után. A Linkin Park Voltos koncertje tökéletes volt. Igaz, hogy Chester több helyen megcsúszott, de mi mindig kisegítettük. Lehet, hogy az új album dalai korongon lószart nem adnak, de élőben nagyon ütöttek. Ez az, amikor az előadó olyat tud hozzáadni, amit a gépek, technika, auto-tune korrekció meg minden szar nem képes: lelket. Ha valaki erre nem képes, az énekelhet bármilyen jól, hiba és fals hangok nélkül: szar lesz. 
A tegnapi koncert mindenképpen bekerül a legemlékezetesebbek közé. Szerintem most senki nem tud negatív véleményt mondani.....aki igen, az nem ezen a koncerten volt.

(a felhasznált képek saját,VOLT feszt official, meg Linkin Park official forrásokból :))