Emlékezz rám - Remember me

Még itt az elején tisztázzuk, hogy nem Pattinson miatt néztem meg. Komolyan. Nem vagyok nagy rajongója, a színészi képességeiről alkotott véleményemet inkább nem fejteném ki. Lehet, hogy ez az Alkonyat szériában alakított fapofájú Edward szerepe miatt van, nem tudom. Itt sem alakított nagyot, azt is el kell mondani.
Azért néztem meg, mert ennyi rossz kritikát ritkán olvasok. Már máskor is fejtegettem, hogy a kritikát írók többsége férfi, és mint olyan, képtelen meglátni a mögöttes tartalmat.

Lehet elcsépeltnek mondogatni a naplóból felolvasott idézeteket. Lehet azt mondani rájuk, hogy túl sokszor mondták már. De attól még IGAZAK.

Nos, nézzük először a történetet:

Tyler (Robert Pattinson) lázadó 22 éves, akinek a családi élete nem mondható valami fényesnek. Az a fajta "művészlélek"(=enyhén fura), aki dührohamokkal küzd, sosem tudod mi jár a fejében, dohányzik és iszik. Szóval Tyler egy nap verekedésbe keveredik, beleköt az intézkedő rendőrbe és ezért le is sittelik. Nem sokkal utána a szobatársának az a csodálatos ötlete támad, hogy Tyler szédítse el a rendőr lányát, Ally-t( Emilie de Ravin). Itt kezdődik a drámázós-romantikus része, nem túl sok izgalmas cselekménnyel.

Voltak olyan jelenetek a filmben, amik erőltetettek voltak, de egészében véve rám hatott a történet. Tyler hiába próbál felnőttnek látszani, mégis csak egy sértett fiú, akinek egy pöcs az apja, a húgát furának tartják, a bátyja pedig, akit a legjobban szeretett, meghalt. Ezért tele van fékezhetetlen düh-vel, megbántottsággal. Azok a filmkritikusok, akik ezt nem képesek átlátni sekélyes, érzéketlen barmok. Senkinek nem ajánlanám azt az érzést, amit Tyler él át a bátyjával kapcsolatban. Érdekes végignézni a tombolását, küzdéseit az érzelmekkel (ez sajnos nem Pattinson arcjátékán keresztül jön át :S), majd amikor végre lehiggad, és úgy tűnik egyenesbe kerül, beüt a krach.

Teljesen más vég-kifejlettet vártam. Álmomban sem gondoltam, hogy az lesz a vége, ami. Viszont a fél perccel előtte való rádöbbenés, az a nem semmi. Az a fajta, amikor csak azt hajtogatod, hogy "baszki, ugye nem az amire gondolok". De az. Nem mondok többet, mert akkor lelövöm a végét.

Az Emlékezz rám valószínűleg nem vonul be a filmtörténelembe. Egy estés elfoglaltság, én jókat röhögtem meg sírtam, felváltva. A végén viszont ledöbbentem. Valamint átgondoltam az üzenetét. Nem értettem, hogy miért hangsúlyozza ennyire végig a film azt, hogy komolyan éljük meg életünk minden pillanatát. Mondjuk az elején az idézettel engem már megvettek, kilóra. Én is ebben az életkorban vagyok és ugyan ezzel küzdök: hogy mit kezdjek az életemmel. Az idézet így hangzott: " Ghandi szerint, hogy mit csinálunk az életben, az lényegtelen. Csak az a fontos, hogy csináljuk. 22 éves korára Ghandinak volt három gyereke, Mozart írt 30 szimfóniát, Buddy Holly meg halott volt. " Ha végig gondolom, hogy én hol tartok 22 évesen..... a nagy büdös sehol, pontosan ott.

Olyanok ne nézzék meg, akik nem képesek túljutni Edward karakterén, azon, hogy Pattinson nem csak egy csinos pofika, és azok, akik nem bírják a romantikát és a drámai pillanatokat. Azaz a férfiak 80%-a a közelébe se menjen a filmnek. A többiek nézzék meg. Túl sok nyomot nem fog hagyni, de egyszer azért érdemes.